Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz

I _ X A «VASÁRNAPI ÚJSÁG» és «POLITIKAI ÚJDONSÁGOK» 100A , .

4. ira egész évre 2 frt. ✓ a a «KÉPES NÉPLAP» MET,T,ÉNT, AP.T A Ára félévre 1 frt. looll. JüllUüI.

Az 1848-iki mozgalmak idejéből.

Emlékezés Bónis Sámuelre.

Bónis Sámuel halála alkalmával eszembe jutott egy epizód az ő életéből, mely történetünknek is egy érdekes időszakára ük.

1848. évi márczius 12-ikén hétfőn ment föl a monstre- ^zió Pozsonyból Bécsbe megmondani a királynak: „Mit xagyar nemzet ?“ A küldöttség állt mintegy 60 követből tagból. És mert abban az időben, mint az em- -7éka, úgy vele járt a követtel a jurátusa : fölment valami 100 jurátus is. Ezt az első transzporkövette kedden, állván ez mintegy 40 jurá- i ezzel a második szállitmánynyal utazott

(ás Bécsben, a nagy Dunán volt; és csak más előkelőségek részesültek abban a József-csatornán vitettek be a városba, i kitüntetésben részesültünk. A «Bárány» iket, hol a nagy deputáczió már szállva

's külvárosába, azonnal volt alkalmunk íban van. Egy polgártárs futott a parton ít kezében egy lepedő-nagyságú papirost ágú betűkkel volt nyomtatva ez a szó: .»szabadság»). Mint valami szabaditó itt bennünket a jó bécsi nép; ölükbe szed- íóból, ölelkeztünk csókolóztunk ; soha nem kaptam, mint akkor egyhu- büszkeségfélét nem érezniink ' «lábainknál hever».

a Burgba. Az volt ám virágvasárnapon, úgy tve a Báránytól a ' ^at mai napig,

ri gyéréit egy

jó nagy trikolórt, sipujju ingben, mig dolmánya panyókára vetve fityegett vállán. Alig bírta már a sok koszorút, a mit rá akgattak.

A menet lassan haladhatott. Egész Bécs városa talpon volt, s addig senki sem akart utunkból elkotródni, mig össze nem ölelt-csókolt bennünket, kor, és a minek leginkább örültünk, nem-különbség nélkül. Eget-földet harsogtató kiáltás üdvözölt minden lépten-nyomon. Az ablakok,a háztetők emberfejjel voltak megrakva ; cziprus-lomb, virágok, szalagok, kendők hullottak ránk az ablakokból.

Ekkor történt az is, hogy egy hosszuliaju zsidó legény mindig a menettel törtetve, szüntelenül azt kiáltozta : «Domini Patrioti! ne obliviscantur etiam de Judeis». «Tisztelt hazafiak, ne feledkezzenek meg a zsidókról sem». Neve megmaradt emlékemben : Fischhofnak hívták a polgártársat.

11 óra lehetett, mire—folytonos ölelkezés és csókolózás közt — a Burgba értünk. Itt a követ urak kiválván közülünk, fölmentek a trónterembe, nekünk jurátusoknak egy nagy téren mutatván ki tartózkodási helyünket. Azon a téren, a hol mi állottunk 6 ágyú volt kiszegezve, minden ágyú mellett egy Napoleon-kalapos tüzérlegény égő kanóczczal a kezében. Nem tagadom el, hogy a mint azt a kanonirt, tüzes kanóczával, sétálgatni láttam ott az ágyú mellett, nagyon furcsán éreztem magamat. Ott álldogálhattunk jó két óra folyásáig, élczelődve az ágyuk jelenléteiére, mint ez a fiatal emberek közt szokás.

Egyszerre csak egy ablak csörömpölve hull alá fejünkre, az ablakon kidugja magát egy kollegánk, Maár Lajos, s tenyerét szája fölé helyezve, lekiált: «Gyerekek, megvan minden; van minisztérium !*

Hogyan jutott Maár barátunk a trónterembe, annak rövid históriája ez : Mikor a követ urak tőlünk elváltak, Maár Lajos köztük maradt. Nem volt homlokára írva, hogy ő nem követ, hanem csak Pázmándy Dininek a jurátusa; tehát szépen besudalkozott a trónterembe, onnét nézett le ránk, udvaron ácsorgó kollegáira. És szemtanúja volt a magyarországi követek olyan audiencziájának a milyen még soha sem volt az előtt, és a milyen már soha sem lesz többé.