Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
23 Kezdte a temetésnél; elmondta, ki volt Czigány Ferencz, hogy nőtt fel kutyakölyök módjára, s mint lett hűséges cseléd, kutyahüséggel. Kristóf Adolf gyalázatos tettét kíméletlen szavakkal bélyegezte ; milyen a rossz gazda és milyen a jó; Haray- nak rövid beszédét versekbe foglalá 8 azzal végezte, hogy a cseléd is lehet ur, nemes érzelemben egyenlő gazdájához. — Jaj de szép! — mondám. — Örvendek, hogy tetszik, neked adom, csinálj vele, amit akarsz. — Nyomasd ki. — Azt nem ; ha gróf nem lennél, megtenném, s ha valaha kinyomatod, tedd oda: kéziratom után. A nagy viharban, mely a hazát érte, e kéziratot is elfujta a pusztító szélvész; elrejtett irományaim közt nem találtam meg többé e gyönyörű költeményt, mely a «János vitéz» modorában volt Írva. Egy remekmű elveszett, mint a hogy elveszett annyi vágy, remény és honfitörekvés. * Gondtalan napokat éltünk. Irodalomról, művészetekről, politikáról vitatkoztunk, érdeklődő figyelemmel kisértük és magyaráztuk a napi eseményeket. Petőfi — ki nem örömest tűrt ellenvéleményt — tűzzel vitázott, s néha nyersen is ; különösen Ha.raytól nem tűrt ellenmondást, de Viktor mindig élczczel vágott vissza. Emlékszem, egyszer türelemvesztve mondá: — Ejh, mit tud ahhoz egy kicsapott komédiás ! Haray egész hidegvérüséggel kérdé erre : — Uram ! kérem, kihez van szerencsém ? Ha jól emlékszem és nem csalódom, egy Írott szinlapon olvastam becses nevét ?! Ilyenkor elmosolyodott és élczelt maga ellen. Velem — még később Bem alatt is — ritkán vitatkozott. Többnyire egy véleményen valánk. Szeretett verseivel kérkedni s azt affektálással tévé; öndicséretére ezt szoktam volt neki mondani: — Kinek kinek a maga mestersége. Az ur jól csinálja a verseket, én jól hajtok, s még jobban lovagiok. Tessék felülni a «Kánkán»-ra — «Kánkán» egy fortélyos bolond lovam volt — és belovagolni Nagy-Bányára, s mikor visszajön, beszélünk az ur verseiről. — Hát te a költészetet a kocsissággal hasonlítod össze ? — Én nem kérkedem a kocsisságommal, s ha az ur nem tömjénez saját verseinek, megdicsérem s néha meg is bámulom azok szépségét. Erre aztán nem kapott kadencziát. * Gyakran hangsúlyozta, hogy ő a bor és a csárdák költője s adta a betyárt. Pedig mikor magunkra valánk, csakis vizet ivott, s a koitói vizet «a Vajda forrás isteni nektárján-nak nevezte ; czigány mellett elkvaterkázott, s midőn koczintott, azt szokta mondani: «druszám ! igyunk egy sugárt!» A zenéhez nem értett s hallása sem volt jó. Szeretett czigány után danolni, de a nótát nehezen tanulta be. Én soha még «ködös» állapotban sem láttam, pálinkát pedig a hadjárat alatt sem ivott. * Gyulai Pál «Petőfi Sándor és lyrai költészetünk» czim alatt az «Uj magyar múzeum» 1854 iki évfolyamában közölt szép czikkében egy helyt azt mondja : «A mézes heteket Koltón gr. Teleki Sándor jószágán töltötte el. Mit keresett Petőfi egy gróf jószágán ; az a Petőfi, ki független szegénységére büszkébb volt, mint a legdölyfösebb aristokrata, független gazdagságára? Maeczenására talált-e a költő, ki egyik költő barátját megfeddé azért, mert b. Wesselényinek akarta ajánlani eposzát, hazafi-tisztelete jeléül s azon körülménynél fogva, mivel az eposz hőse a báró egyik előde volt ? Kik a kalandjairól s különcz jelleméről hires fiatal grófot ismerték, tudták, hogy Petőfi őt épen oly pajtásának nézheté, mint bármelyik tanulótársát. S ő valóban úgy szállott hozzá, mint akármely ismerőséhez szállott volna, ki Szathmármegye közelében lakik. A gróf csak annyiban volt pártfogója, mennyiben pajtásai.» É tétel igaz voltának tanúbizonyságául szolgálhat Petőfi Sándornak egy hozzám intézett levele, mely szóról szóra igy hangzik: «Pest, deezember 29-én, 1846. Kedves druszám! Nagy szomorúság éri a te fejedet, azért tanácslom néked, hogy légy rá elkészülve. De a mily elkerülhetetlen a halál, oly elkerülhetetlen, hogy te nékem hat száz pengőforintot adj, vagy adjál, a mint neked tetszik; még pedig úgy, hogy két száz pen- göforintot rögtön útnak indíts, akár addig végig se olvasd e levelet; négy száz pengőt pedig márcziusi pesti vásárra küldj föl. A mi a visszafizetést illeti, minden év végén adok neked két száz pengő forintot, s igy három év alatt kvittek leszünk. Komolyan beszélek, kedves barátom, most mutathatod ki, ha van benned emberség. Életemben legeslegelőször fordultam mágnáshoz, kimélj meg a szégyenpirulástól, mely a ragyánál jobban el fogja rágni képemet, ha visszautasítasz. Különben mint barátomhoz s nem mint mágnáshoz fordultam. Azt mondhatod, hogy nincs pénzed, akard és lesz, s a ki czigánynak vet ezer pengőt ingyen, az nekem mindig adhat hat száz pengőt kölcsön ; mert ingyen el sem fogadnám, már annál csak büszkébb vagyok, hál’ Istennek. Nem kétlem, hogy szívesen teljesíted kivánatomat, még pedig két száz pengőt e pillanatban, mert ha óriási szükségem nem volna, nem is vetemedtem volna e lépésre. Küldd leveledet a pénzzel együtt a gyorskocsin. Lakásom : Hatvani-utcza, Jankovics ház 585-ik szám, 2-ik emelet. Viktort köszöntöm. Vagyok őszinte barátod Petőfi“. Levelére rögtön válaszoltam, s a kért összeget azonnal felkiildtem Pestre. Február elején kapom újból a következő levelet. «Pest, február 5-éu, 1847. Szeretetreméltó barátom! Nem hiszem, hogy meg ne kaptad volna levelemet, melyet uj esztendő után írtam. Nagyon nehezemre esik, hogy a füledet sem mozgatod:---------------e vagy kalaposinas ? Ha már kérés emet nem akarod teljesíteni, legalább megírhatnád, hogy ne támaszkodjam rád, s akkor másfelé fordítanám a rudat, mert nagy szükségben lévén, igy bizonytalanban nem maradhatok sokáig. Remélem, második levelemet nem hagyod válasz nélkül még pedig rögtöni, azonnali, tiisténti válasz nélkül. Lakásom : Hatvani utcza, Jankovics ház, második emelet. — Isten megáldjon ! őszinte barátod Petőfi Sándor.“ i Azon levelet, melyről ez utóbbiban szól, én nem kaptam meg. Külföldön töltöttem néhány hetet; a levél Koltóra volt czimezve, s eltévedt. Második levelére válaszoltam és teljesítettem kívánságát. 1849-ben, a hadjárat alatt, Maros-Vásárhelyt hozzám jön egyszer, — egyedül voltam lakásomon, — s azt mondja : — Én neked adósod vagyok. — És aztán ? — Eljöttem, hogy kifizessem tartozásomat. — Tán ternót csináltál vagy arany bányákat fedeztél föl, hogy annyi pénzed van ? Nem szép kérkedni a gazdagsággal. — Nem; az öreg úrtól — Bem — gratifikácziót kaptam. — Használd te azt okosabb dologra ; nekem, druszám, annyi most a pénzem, hogy nem tudok mit csinálni vele. — Köszönöm ! de ajándékot nem fogadok el, meg tőled sem ! — Azzal letette az összeget az asztalra, s elment. *
