Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
16 — De ugyan ki bántana ilyen szép gyereket! Adok neked dohányt, rákit, ■—■ a szeme közé néztem : mosolygott,— faggyú- gyertyát, szappant, luczernát, a mennyi beléd fér, és megint rákit; — mondd el prunkule ! mit tudsz magadról? Nem értette. Ezt segítenem kell a vallomás-tételben. — Arra, bogy hol születtél, nem emlékezel, sem apádra, sem anyádra, sem a pereputtyodra ? — Nem. — Jól van, fiam, — mondd meg hát mire emlékezel ? Gondolkozott, ropogtatta az ujjait, végre rákezdé: — Mikor kicsi voltam, elvittek a földesurhoz, úgy hívták, hogy Iván. Az istállóba tettek, azután sokáig sepergettem az istállót. Az urfit úgy hitták, hogy: IvánIvanovics, elment katonának, engemet is elvitt a lovakkal; aztán mind mentünk, mind mentünk egész a nagy hegyekig, azokat meg úgy hívták, hogy Kawkáz. Azután azokat, a kikkel vere edtünk, úgy hívták, hogy cserkesz. Ott voltunk sokáig; az urfit meglőtték, — de az sokáig tartott, a mig meglőtték. Engem betettek egy regimentbe, sokáig voltam ott is. Aztán eljöttünk Oláhországba, ott már aztán igazán sokáig voltunk. Én az őrnagynak voltam a lovásza; ott tanultam meg oláhul, a szolgáló tanított meg, s adott rákit is. Az őrnagy haza ment obsittal, engem visszatettek a regimentbe; — vájcse ám flemunzit! Jaj, mennyit éheztem ! Tegnapelőtt, mikor visszavertek, megbújtam az erdőben, azóta csak epret ettem, ügy ehetném, hogy mindjárt meghalok. Ez volt egy embernek az élete !! ! A vacsorát jelentették; bementünk a kvártélyba, vígan vacsoráltunk. Gondoskodtam arról, hogy Nikoláj úgy éljen mint a czárja. Vígan poharazánk, beszéltünk toronyát-boronyát. Egyszer azt mondja Kiss Sándor : — Druszám! én azt a muszkát neked ajándékozom. .— De hát én meg mi a fenét csináljak vele? — Azt mondtad, hogy van neked Koltón mindenféle állatod ; van ott sas, bagoly, farkas, róka, és egy féllábu gólya. Legyen muszkád is. — Nem kell nekem komám; drága most a hús. — De hát mit csináljunk vele ? —- Küldd vissza a czárnak. — Nem megy az magától, én meg vissza nem kisérem. — Tudod mit ? szökjünk meg tőle, s hagyjuk itt Nándornál pecsenyeforgatónak. — Kapok én magamnak! Ezt vigyétek el mustrának! Nagyokat nevettünk. —Később a társaság leült kártyázni. Én nem játszom soha; kimentem az istállóba, hát nagy álmél- kodással bámulom, hogyan tisztítja Nikoláj a lovakat. Jól volt lakva, teli rákival; a megelégedés honolt arczán, — csak úgy nyalta-falta a lovakat. Bementem a szobába, s mondom Kissnek: — Druszám ! én muszkát fogtam. — Hogyan ? — Viszem Nikolájt főlovászmesternek; zászlós urat csinálok belőle. * Másnap reggel azon hirt kaptuk, hogy a muszkák állásaikból visszavonultak. Ezt ők gyakran tevék a hadjárat alatt; előrehaladtak, újból visszavonultak egyes helyeken, a szerint, mint a hadvonalon a művelet történt. Összliangzatosan működtek, a törcsvári szorostól a borgóprundi szorosig. Délután visszamentünk Brassóba ; Nikolájt felültettük p kocsi hátulsó bakjára, úgy ült ott, mint egy utczagyerek, ki felcsipeszkedik a szaladó kocsi után. Minden hágónál, minden lejtőnél leszállt s tartotta a kocsit. De jól van nevelve az olyan ember, a ki fél és koplal! Este érkezénk vissza Brassóba. Cselédeim épen vacsorá- jokat végezték. Mondám, tartsák jól Nikolájt; elébe tették az ételt. Nincsen fogalma az embernek arról a boldogságteljes arcz- kifejezésről, melylyel őt az elébe tett nagy tál habárló árvalaska- levest nézte. Az a lelki megnyugvás, az az önbizalom, az a boldogító tudat, hogy mindaz, a mi előtte ki van tálalva: mind az övé, és hogy ő ehetik csendesen, nyugodtan, s hogy szája elől a falatot nem kapja el senki. Beiktatám hivatalába. Két lovat bíztam gondozására. Olyan lódajkát mint Nikoláj, nem láttam soha ; úgy szerette ö azokat, mint édes gyermekeit, egész nap velők foglalkozott, dicsekedett lovaival, s különösen azzal, hogy az ezredesnél mindenki addig eszik, mig jóllakik. Ö azt eddig soha sem próbálta. A muszkák komoly támadásokat intéztek a szorosokra Besztercze felől nyomultak legfenyegetőbben előre, s mi'-’ Stambulba menendő küldöttségünk útra készen állt, parr kaptam Bem tábornoktól, hogy rögtön induljunk Szeb onnan kiki állomása helyére; magam pedig menjek főhadiszállás van, s vegyem át újra a sereg inten' Érzékenyen bucsuzám el Kiss Sándort' somtól. Nem láttuk többé egymást. N ehéz s szorosnál, fogolylyá esett, elvitték Csern gezte magát. — Áldott legyen emlék** Maros-Vásárhelyit ta1' laltam előbbeni állásomat tem a Nikoláj felügyelő jóllakva. A nagy dránr tek az országba s Nikoláj az volna el; nen követ is meg? az ő fia mus A m’ rejtekébő’ ott leste czárjána AHossza azzal 1 péld b Franki in-T'
