Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
VASÁRNAPI ÚJSÁG. 44. szám. 1901. 48. évfolyam. 708 JULIA KOPORSÓJA VERONÁBAN. Azzal a polgármesterhez fordúlt: — No barátom, most már rendben vagyunk, jöhetnek. Hanem egy kis vadlúd-vadászatot azért nem ártana rendezni. Tudod, a főispán nagy bolondja az ilyesminek, aztán sohasem tudja az ember, hogy mi történhetik ? Hát hiszen a menház dolga már csak rendben volna, hanem ki tudja, nem izelednek-e majd nagyon bele a vizsgálatba? Az iktatókat, azokat nézhetik, hanem hátha az aktákra találna kedvök szoty- tyanni! ... De ha egyszer meghallják, hogy sok a vadlúd, akkor megérik az iktatóval is. Még tán a menházzal sem törődnek. Nem is tudom, nem hasztalan töltetem-e ott azokkal a czigá- nyokkal az időt... Nyilván jobb lett volna őket útcsinálásra hajtani! No, de hát jól van így is. Csak már most izenj el Száldobágyi Jancsihoz, hogy rendezzen egy kis lúdvadászatot, aztán hivassátok meg rá a főispánt, mihelyt beteszi a lábát a városba. A polgármester --a kinek különben is borsózott a háta az efféle hivatalos vizsgálatoktól — egy cseppet sem kételkedett, hogy a kapitánynak igaza lehet. Értekezett is menten Száldobágyi Jancsival, a ki mindig szer volt az ilyesmire, s megértvén, hogy micsoda nevezetes vendégről van szó, rögtön nagyszerű hűhót csapott s mozgósította a város valamennyi puskását, a főispánnak pedig olyan lesgödröt ása- tott, hogy akár iitkárostól együtt belebujhatott volna. Egyéb előkészületről sem feledkeztek meg; kidugtak öt vagy hat zászlót, a czigánykovácsot berendelték, hogy majd annak idejében díszlövéseket tegyen a város ócska mozsaraiból. A harangozónak pedig megparancsolták, hogy mihelyt észreveszi a toronyból a főispán kocsiját, azonnal sípolással adjon hírt. A nevezetes napon Gergely úr keményen LAFONTAINE ÉS MOLIÉRE SÍRJA A JULIA SIRKÁPOLNÁJA VERONÁBAN. kipödört bajuszszal, atillásan és sarkantyús csizmában sétálgatott a városház folyosóján, s bármikép megmeresztette is a nyakát, mégis meglátszott rajta egy kis izgatottság. Lehet, RAFAEL SÍRJA RÓMÁBAN. hogy a hirtelen ki- és beiktatott ügyek s a hiányzó akták ötlöttek az eszébe. De annál jobban tartotta magát; keményen verte sarkait a I kopott kövezethez, s szörnyű nagy füstkariká- I PÁRISI PERE LA CHAISE TEMETŐBEN. kát bocsátgatott pipájából, mely különben ez ünnepélyes alkalomra a legpompásabb csetneki szűz muskotálylyal volt megtöltve. Közben-közben felpillantott a toronyórára, majd a torkán köszörült egyet-egyet, majd meg az udvaron tartott még egy-egy kis futó utólagos szemlét, hogy nincs-e valami rendetlenség vagy olyas ? De hát rendetlenséget már nem vett észre, hogy tehát mégis valamit tegyen, egyik-másik ott lézengő pandúrt szidta össze. Egyszerre hirtelen valami jutott eszébe s oda intette az egyik pandúrt. — Ülj lóra te s nyargalj ki a menházhoz, nézz szét a czigányok közt. Aztán parancsold meg nekik, hogy ne bagózzanak, ha az urak oda találnak menni s valamennyinek kezet csókoljanak. Ha meg egyet-mást kérdezgetni találnak tőlük, hát eszükön járjanak s úgy feleljenek, hogy aztán meg ne bánják!... Siess, mindjárt a nyakunkon toppan a főispán ! A mint a pandúr elvágtatott, egyszer csak sípol a harangozó a toronyból, hogy jönnek! A czigánykovács elpuffantja a mozsarat, a lézengő pandúrok, hajdúk zavartan futkosnak ide s tova, a kapitány pedig egyebet nem tehetvén, széles keze-fejével a tokáját simogatja, majd a kovácsot szidja, hogy jobban lefojtsa a puskaport s lőjön szaporábban. DEFOE SÍRJA LONDONBAN. A kovács püfögtetett is emberséggel, a főispán fogata meg egyre közelgetett s a szemközti hosszú utcza végén már látszott is a rengeteg porfelleg, a mit a gyorsan koczogó lovak felvertek. Az izgatottság tetőpontra hágott. A kovács alig találta már el a gyuj tólyukat, a díszbe öltözött hajdúk, pandúrok alig tudtak sorakozni. A kapitány abbanhagyta a pipázást s felfújt tokával nézett az egyre közeledő porfelleg felé. Egyszerre csak azt látja, hogy a porból egy vágtató lovas alakja bontakozik ki. Mindjárt megismerte; ez bizony az a pandúr, a kit a menházba küldött izenettel. Vájjon mi az ördögért nyargal ilyen lóhalálában ? Megtudta nemsokára, de nem volt köszönet benne. A pandúr csakugyan előtte termett s tajtékzó lováról leugorván, lélekszakadtan elhadarta a szörnyű jelentést:-— Jelentem alásan, a czigányok mind elszöktek. Az őrző pandúr átment a komájához, a ki épen pálinkát főz s míg odajárt, a czigányok mind szélnek mentek! A kapitány még csak rá sem ért káromkodni, mert a főispán fogata épen bekanyarodott az udvarba. Hamarjában, suttyomban oldalba döfte hát a szerencsétlen pandúrt, azzal maga is oda járult a megérkező nagy úr tiszteletére, ki is roppant savanyú mosolygással mászott ki kocsijából. A polgármester hebegve mondott valami üdvözletfélét, a miből annyit mégis ki lehetett venni, hogy a várost sohasem érte még ilyen NEVEZETES SIEOK.
