Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
11 — Annak kell lenni! olvasd, ha nem unod. — Ki unná Petőfit ? ! — Gróf ur! nagyon köszönöm ! «A bilincs.» Elolvastam; nem szóltam rá semmit, csak kezemet nyujtám. — Druszám! ha lehet, ne hagyjuk el egymást! Ugy-e eljösz hozzám Koltóra ? — Erről beszélünk! * * * Végig mentünk a megyeház-utczán, s a mint a saroknál fordulunk, a Szarvas-vendéglő felé, egy négylovas fogatú kocsival találkozunk, mely a nagy-utczán jött fölfelé. A négy ló egyformán kurtára fogva, jól kantározva és gyeplözve, sebes ügetve haladt; a gyeplös egy fél fejjel előbbre, fejet felülről lefelé rázta és trüszkölt, a késefás nyakát megszegve követe, s nem bírván tartani a gyeplőssel, néha-néha felvágott, a két rudas belefeküdt a hámba, s úgy haladt; a kocsit a négy ló gyeplőn vitte, hatalmas karok tárták azt, s kormányozták minden parlamentarizmus nélkül. Mikor hozzánk ért, egy fogásra megállt, mintha odaszegeztek volna. A negyes fogatot megölte a gőz mozdony; ritka az most minálunk, mint a hiuz. — De hatalmas négy ló ! — mond'á Petőli gyönyörködő bámulattal. — Mint a tót diák mondja, druszám : znákunk.' — felelém kerkedve; —jer, menjünk, forduljunk egyet. Nem bánom, nagyon jó lesz ! — s be akart ülni a homokfutóba. Nem oda Buda ! Ide mellem ! -r- s íelultetem a bakra. Ketkedve nezett rám s a négy lóra. Közibök suhintottam, megragadták a kocsit, de pár perez múlva gyönyörűen ügettek. — Pia en igy tudnék hajtani! — szólalt meg kis idő múlva, — de hát mit hajtanék ? - teve utána.- Per Koltóra, megtanítunk mi Ferenczczel. — Igen, ha rászületett a tekintetes ur; — mondja rá Ferencz kocsis. — Hát arra is születni kell?- A bizony! Sok kocsis egész életen keresztül csak nyámmog ott a bakon, azt sem tudja, hogy hogyan és miért? más meg csak a kezébe veszi a gyeplőt, s mindjárt csinálja, mintha csak mindig hajtott volna, s magától kitalálja a fortélyt.-— Merre menjünk ? — kérdém Petőfitől. — Tudod, merre van Erdőd 1 — Plogy ne tudnám. — Menjünk arrafelé. — Rossz arra az ut, romlik a kocsi; menjünk inkább a jZent-Jánosi felé, Petribe. Boéreknál a tekintetes asszony otthon van, s megkínál egy kortytyal; — mondá egész konflden- cziával Ferencz. Petőfinek nem tetszett a Ferencz okoskodása; ő Erdőd felé vágyott. Még ekkor nem tudtam az okát, hogy miért ? —- Menjünk, druszám, Erdőd felé; engem kocsikáztatsz-e vagy Ferencz urat ? — kérdé csípősen. Majthény felé vettem az utat Erdődnek. — Ne csodálkozzál; Ferencznek több szabad mint másnak ; — mondám neki németül. Először és utoljára beszélénk e nyelven együtt. — Elmondom neked történetét. Mint kis czigány purdét Kristóf Adolf ur magához vette; az istállóban, a lovak közt, mint a kutyakölyköt fölnevelték, söpörte az istállót, s hordta a ganejt; később lovász lett, végre kocsis. Ma a legjobb kocsis Erdélyben. Kristóf ur gazdag ember ; egyszer fegyveres zsivá- nyok rohanták meg, ki akarták rabolni; Kristóf ur védte magát, Ferencz mellette állt, s midőn a rablóvezér Kristóf ürra szegezte puskáját, Ferencz eleibe ugrott, mellével felfogta a lövést; még volt annyi ideje, hogy kikapja Kristóf ur kézéből a fegyvert, beleduplázott a zsiványok köze; azok megszaladtak, s Ferencz eszméletlenül rogyott össze. Kristóf ur bevitette Kolozsvárra, a kórházba. Ott feküdt kilencz hónapig, végre kieresztették; visszament gazdájához. Ez — kinek életét mentette meg - azt mondta neki: «Nagyon gyönge vagy még te arra, hogy szolgálj, ingyenélőt pedig nem tarthatok, mehetsz isten hírével!» Én megfogadtam ; három éve, hogy nálam szolgál ; nem dorgáltam meg háromszor. Ezért Ferencznek több szabad, mint másnak. Petőfi benyúlt dohányzacskójába, s egy marók dohányt nyomott a Ferencz markába. * * * Abban az időben egyike a legfontosabb politikai kérdéseknek : a partium kérdése volt; tudniillik: az anyaországhoz visszacsatolni az onnan Erdélyhez kapcsolt négy vármegyét: Zarándot, Közép-Szolnokot, Krasznát és Kővárvidékét. A kormány adminisztrátorai által mindent elkövetett, hogy az illető megyékben a visszacsatolás ellen többséget szerezzen, s ez által befolyjon hz országgyűlésre, hogy a parthun kérdése elejtessék. Három megyében czélt is ért; mi állottunk egyedül Kővárvidékén a visszacsatolás mellett. Az országos ellenzék erejét nálunk összpontositá. Wesselényi Miklós állt a mozgalom élén ; Hosszú László kővári főjegyző, követtársam és ón voltunk a főszereplők. Rendesen Krasznából, Szolnokból -— Zaránd nem vett részt a mozgalomban nálam gyűltek össze, s Koltón tanácskoztunk a teendők fölött. A nagy-károlyi gyűlésből hazajőve, Hosszú Lászlótól pár sort kapok, melyben tudatja, hogy a napokban hozzám jön a szolnoki és krasznai urakkal értekezni; várjam őket. A napot nem tudja bizonyosan megmondani, de készüljek elfogadásukra. A nagy készülődés abból állt, hogy egy czigányt átküldtem a bányai bérczen Szigetre, Pócsy Laczi a hires prímás után, s a gazdasszonyomnak megmondtam, hogy egypár ártatlan állatot tartson készen holocaustra, mert több urak jönnek. Másnap Papp Zsigmond tudatja Nagy-Bányáról, hogy Petőfi Sándor odaérkezett és készül ki Koltóra. Befogattam s Haray Viktorral utána mentünk. Egyidejűleg kapom a levelet Hosszútól, hogy holnap ebédre nálam lesz a szolnok- és kraszna- megyei urakkal, s tudatta a vidéken is pártunk embereivel; s lön nagy rebegés a baromfiak között. Petőfit megkaptam Bányán s többekkel együtt kihoztam Koltóra. *- * * Október első felében volt. Gyönyörű őszi napok jártak, vidékünkön ez évszak a legszebb. A nagy hegyek és bérezek, melyek mértföldekre terülnek el szemeink előtt a láthatáron, ilyenkor tarka szinvegyületet öltenek magukra, az erdő tömör zöldje, e szin minden árnyalatát változtatja, a szelíd gesztenyefák megsárgulnak, a bükkös piros és vérvörössé lesz, s az egész egy olyan összhangzatos egészet képez, s befödi a tájt a természet óriási perzsa szőnyegével. Ebéd előtt értekezletet tartánk — ősi szokás szerint: kalács és szilvorium mellett — az udvaron, a nagy eperfa alatt, melynek tetejében a körülvevő oszlopokra felfutott folyondár mennyezetet képezett; a német atyáskodás a zsidó gazdálkodás alatt e jó öreg fát is kivágatta. Egy óra tájt jelenték, hogy a leves az asztalon van; fölmentünk ebédelni. Ebéd alatt more patrio folytak a pohár- köszöntések, s hallók a szép szót; én felálltam ülőhelyemből és Petőfihez mentem, ki az asztal legvégén ült és mondám: — Druszám, tégy ki magadért és értem, én nem tudok a szóhoz, mondjad te helyettem is. — Jól van, próbálok egyet! —azzal a könyökére támasztá fejét, nem evett s gondolkodott.
