Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz

Mikor a csemegéhez értünk, felállt, szemei ragyogtak, homlokát összeránczositá, s ihlettel, érczes, csengő hangon rákezdó :

«Barangol és zúg, zúg az őszi szél, —

Csörögnek a fák száraz lombjai,

Mint rab kezén a megrázott bilincs» ... *

S hévvel folytatta, midőn e tételhez ért:

«Hallgass zúgó szél, hadd beszéljek én!

Ha el nem hallgatsz, túlkiáltalak,

Mint nősírást az égi háború!»

itt megállt, s csillogó szemeivel végig nézett rajtunk. Mag- netizálva valánk, s elragadtatva bámultuk a lángész rögtönzését. „ li [

Ő folytatá, s midőn a végszavakhoz ért:

§2« Tartsuk meg a szép, a szent kézfogást —

Ki legelőször nyújtja ki kezét:

Azé legyen a hála és dicsőség.

S ki elfogadni azt vonakodik ?

■ Annak porára szálljon minden átok.J^

"'"JMelyet sírunkra majd virág helyett • < /

' Ültetni fognak maradékaink,

Kiket örökre megnyomoritánk !» Uíl?

Sötétkamra. (Camera obscnra.)

A bűvös lámpa,

— Három képpel. —

A bűvészek, csepűrágók, ezermesterek gyakran visszaélnék a tudomány fegyvereivel is, s olyan dolgokkal ámítják el a közönség szemét, melyek magokban nagyon természetesek. Mindenki tudja, hogy erős mágnes magához vonja a vasat, de a mikor egy Boskó vagy más efféle bűvész előáll, s kártyákat dobál szét a levegőben s azokat épen középen szúrja át kardjával, akkor akadnak mindig bámulói. Nem gondolják meg, hogy a kártya közepén egy kis vasdarab van, s az ő kardja vége

Páris ostroma alatt olvassák r

Fölugrottunk, pohárral kezeinkben, körülálltuk a magasztos ihletű költőt. Pócsy Laczi ráhúzta, s a rajongó lelkesülés mámorával üdvözöltük Petőfi Sándort.

Én vállára téve kezemet, bevezettem a nappali szobába, vendégeim az ebédlőben kávézva maradtak.

— Sándor, megvan-e ez neked? — kérdém meghatottam

— Honnan volna! hát nem érezted, hogy most csináltam ? — felelt szinte neheztelve.

— Akkor kérlek, ülj le s ird le, nehogy elveszszen.

— Majd én neked most firkálok !

— Nem nekem firkálsz, komám, hanem a hazának írsz.

— Hát küldd be Viktort és küldj kávét, lediktálom.

Haray Viktor tolla alá mondta; elvégezvén, kijöttem, s

elolvasták ismét, de már nem volt az olyan, mint azt lelkesülten, rögtönözve mondá.

Ez az «Erdélyben» czimű költeménynek története.

* Jól emlékszem, hogy Petőfi akkor igy mondta, s nem fölcserélve a két sort, mint a hogy költeményeiben kinyomva van.

mágneses, mely magához húzza a vasat, s akarja vagy nen akarja, épen középütt üti át a kártyát.

No ilyen forma bámulatot keltett, csakhogy sokkal na- gyobbszerűt, valami Robertson nevű bűvész. 0 egész a szellemidézésig elvitte, parancsszavára emberek keltek elő, jártak fel s alá, lebegtek a levegőben vagy ugráltak a falon. Persze hogy volt elszörnyűködés ! A hiszékeny közönség azt gondolta, hogy valóságos élő alakokkal van dolga, sőt voltak olyanok is, a kik akár megesküdtek volna, hogy a saját nagyapjuk szelleme kelt ki a sírból.

Pedig ő ezt egy egyszerű készülékkel csinálta meg, minőt ma már a gyermekjáték-kereskedésekben is kaphatni. All ez a készülék egy lámpából, egy üvegre festett képből, meg egy üveglencséböl. Hogy mi ez az üveglencse, mindenki fogja tudni; egy afféle domború üveg, minőből a szemüveget is csi- | nálják. Ennek megvan az a sajátsága, hogy a fény, mely rajta