Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
174 A VASÁRNAPI ÚJSÁG REGÉNYTÁRA. 44. szám. 1901. gazdagodott közönséges ember nem fordul a hozzá hasonló Fejérékhez, hanem inkább keresi az úri nő pártfogását; jól teszi, elvégzem én Petronellával még ma. Iduskáék bevégezték szegényes ebédjüket és Kis kijelentette, hogy a leánya még is többet gondolhatna az apjára, mert hát ilyen silány ebédeket elletik az is, a ki nem neveltette kisasz- szonynak a leányát! A leányka magába fojtott egy feltörő hangot — bár ne csináltak volna belőle is kisasszonyt, — de nem szólt, csak egy elnyomott sóhaj piheg- tette fiatal keblét. Hanem az édes anyjának erőt adott a szive és nála szokatlan bátorsággal mondta: — Ugyan, ne kinozd szegény leányt, hiszen nekünk adja minden keresményét; most is ő vett lábbelit mind a kettőnknek, neked pedig egy rend ruhát... — Jó, jó, de a jövő hóban már nem kell lábbeli.. . hallod Iduska, akkor gondolj többet a szegény apád kosztjával! A leányka szép szemeiben fájdalmas érzés tükrődzött: a jövő hóban ! Mi lesz akkor ? Hiszen ma felmondtak neki. Kínos volt azokkal a gyermekekkel foglalkozni és érezni a sikertelen fáradozás minden gyötrelmét... de mi lesz már ezentúl! Édes anyját fogják kínozni, ha nem lesz, mit egyenek. Gyorsan odahagyta a szobát, a kora tavasz üde leheleté arczába csapott és erre önkéntelenül a rezedás ágy felé közelgett s talán, hogy fájdalmas érzéseit csillapítsa, egy kis kapát hozott elő és gyorsan kezdte felkapáim a virágágyat: itt a tavasz! Tegnap még fagyos volt a föld és ma már porlik, csak néhol a sárgásbarna hantok között csillan meg egy-egy jógszilánk. A jóttevő munka, a kellemes íolheviilés kissé csillapították kínos érzését; de azért egyre fel-fel tört bensejéből az a kérdés, hogy most már mihez fogjon? A temetőből leliallszott a madarak víg csicsergése és egy pintyőke oda szállt egészen közel, a hajlongó vadrózsa indára, s mintha csak az lenne a szándéka, hogy megvigasztalja azt a fiatal teremtést, kire oly korán szakadt az élet terhe, oly vidáman, olyan bájosan dalolt. Csengő dala oda szólt a leányka szivéhez : — Hallod Iduska, itt a tavasz! No, hát ne búsulj ... igazán itt a tavasz : úgy-e már érzed a leheletét, látod a fényét, hallod a suttogását ? Úgy van; Iduska érezte, látta és hallotta a tavaszt; fiatal szive ujjongott is a gyönyörűségtől; de aztán a dobogó, meleg szivecskébe mintha egy hideg kéz markolna: De hát mi lesz ezentúl ? Lehet-e gyönyörködni ebben az újuló tavaszi szépségben most, midőn tudtul kell adni haragos apjának, hogy elesett a kenyértől! A pintyőke folytatta bájos csicsergését és Iduska azt kérdezte magában: vájjon a kis madarak éreznek-e szívfájdalmat? Aztán könyfátyolon át nézte a bolondos, vidám madárkát. Egyszerre csak megrezzent: — Jó napot Ida! Földyné állt a háta mögött s így folytatta: ■— Azért kerestem fel, mert jó hírt hozott a barátnőm, a ki magának csak úgy jóakarója, mint én. Jöjjön a szobámba pár szóra. — Jó hír! Hej be jó lenne az most! — gondolta a leányka és követte Földynét. A szegényesen butorzott szobában volt egy szép darab bútor, melyet Miklós faragott és régi magyar varrásokkal díszített, ezen eredeti •szép darabon ült Krisztina asszony és leereszkedő nyájassággal köszöntötte pártfogoltját, aztán előadta mily szerencse vár Iduskára; különös súlyt fektetett arra, hogy Hunyadi rábízta a fizetés meghatározását is és mindent. — No, hát gondoljuk meg jól a dolgot . . . szólj bele te is kedves Petronellám, mert már csak minden tekintetben inkább értünk hozzá, mint ez a kis leány. — Természetesen. És a kis leány valóban nem is értett ahhoz; de azt érezte, mintha az édes anyjának lenne egy kis köze a dologhoz s ki is jelentette, hogy behívja. Apja már elment hazulról, édes anyja a ruhákat teregette, Iduska hozzá futott s megragadta a kezét: — Édes anyám, most már nem tartózkodom tudtára adni egy kellemetlen hírt, mert nyomban utána mondhatok egy kellemest is. Fejérék ma felmondtak nekem, de már hívnak egy más helyre, a hol sokkal nagyobb fizetésem lehet. Jöjjön be édes anyám, beszéljék meg a dolgot a tekintetes asszonyékkal. A Kisné szive nagyot dobbant: — Úgy, hát távoznod kell, ugy-e? — Hiszen azt előre tudtuk, édes anyám, hogy itthon nem maradhatok ... de ... de .. . legyen nyugodt, nem megyek el addig az oldala mellől, míg Miklós haza nem jő . . . Megértő, hálás tekintettel nézett az anya leányára, de szólani nem tudott, csak az ajka rebegett. Iduska pedig az nap este levelet írt Miklósnak. (Folytatása következik). Fantasztikus regény. Irta Selonszkij N. N. Orosz eredetiből fordította Ambrozovics Dezső. (Folytatás.) VI. Fejezet. Egy nap alatt a léghajót teljesen kijavították. j Az indulásnak minden késedelem nélkül meg kellett történnie. Előbb azonban Gall kapitány pontosan meg akarta állapítani a szélességet és hosszúságot, a mely alatt voltak. A tudósok közül nehányan szintén elővették a szeksztansokat és elkezdtek számitgatni. A számítások befejezésével Gall kapitány rendkívül meglepettnek látszott. — Uraim, — kérdezte végre, — önöknél mi az eredmény?-— 79° 23' 17” éjszaki szélesség, 58° 1 I' 10” keleti hosszúság. — Nálam is ugyanaz! . . . — De hát akkor mit csodálkozik annyira ! — Mi, azt hiszem, két napig meg se’ mocz- czantunk erről a helyről. — Nem. — Nos, és tegnap a 82° 22' 14” éjszaki szélesség és 57° 11'7” hosszúság alatt voltunk. Következésképen helyet változtattunk anélkül, hogy erről a helyről megmozdultunk volna. — De vájjon jó számított-e ön? — Hiszen húsz éve csinálok ilyen számításokat! — felelt sértődötten a kapitány. A tény kétségtelen volt. Nem maradt tehát egyéb hátra, mint abból a föltevésből indulni ki, hogy az a jégmező, a melyen a léghajó állott, lassan elmozdult délnyugat felé . . . A léghajó április 5/17-ikén pontban egy órakor fölemelkedett száz méter magasságra és megindult éjszak felé. Délután öt órakor már a nyilt tenger fölött szállott tova. Ilyen formán az a föltevés, hogy a jégmezőkön túl a nyilt tengernek kell lenni, valónak bizonyult. Az utasok szíve erősen megdobbant, mikor a távolban megint felbukkantak az éjszaki-sark szárazföldjének a körvonalai. Vagy egy óra múlva rálépnek a hatodik világrész földjére! Ott lesznek, a hova a világ teremtése óta ember nem jutott el! Egy óra múlva a «Mars» csakugyan az éjszaki sarkvidék örökös jéggel borított szárazföldje fölé ért, és leereszkedett hatvan méternyire. A szemhatáron tisztán kivehető volt a középnagyságúHie- gyeknek egész lánczolata, melytől á te négerig szinte beláthatatlan síkság terült el. A «Mars» összes utasai feszült figyelemmel szemlélték az alattuk elterülő vidéket. — Ni, folyó! — kiáltott föl Sir Murrey nyűgöt felé mutatva. És csakugyan, mint valami széles és egyenes szalag, lassan, alig észrevehetően mozgott alattuk egy gleccser-folyó. De im, nem messze a partjait ellepő hatalmas kődaraboktól, egy szokatlan és furcsa formájú magányos hegy bukkant föl. Egyedül álló csúcsa vagy harmincz méternyire kinyúlt a föld fölé, s teljesen olyannak látszott, mint egy emberkéz építette torony. Vájjon mi volt ez? A csúcs hegyes végén zászló lengett. A csodálkozás moraja tört ki a Mars utasaiból. Gall kapitány az izgatottságtól remegő hangon adta ki a vezényszót és a léghajó hatalmas ívet írva le, könnyedén leereszkedett a torony tövében. Alig, hogy a hágcsót lebocsátották, a puszta szárazföld egyszeriben megtelt egy beszédes és zajgó csoporttal, mely nem győzött eléggé kifejezést adni csodálkozásának. A tudósok leírhatatlan izgalommal eltelve álltak meg az előttük égnek meredő torony mellett, mely közelről, körülbelül negyven méter magasnak látszott; az a térség, a melyen állott, körülbelül ezer négyszögméternyi lehetett. Választékos arkhitekturája szorosan véve az ismert építészeti stylusok egyikéhez sem volt sorozható. A hatalmas porfir lapokból épült talapzaton állott maga a torony, a mely nyolczszögletes volt és a tetején kupolában végződött. Távolról nézve a rárakodott nagy hó és jégtömegek elrejtették művészies formáját, s ez volt az eredeti tévedésnek az oka. Minden oldalán keskeny, hosszúkás ablakok voltak elhelyezve, melyek a tornyot hat emeletre osztották be. Csak az volt a furcsa, hogy a tudósok a tornyot körüljárva sehol nemcsakhogy ajtót, de még csak ehhez hasonló más egyéb A léghajó könnyedén leereszkedett a torony tövében.
