Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
1 44. szám. 1901. nyilast sem találtak, bár a torony talapzata meglehetős magasságig teljesen szabad volt a jégtől és a hótól. — Indiai utazásom alkalmával egyízben — szólalt meg Jablonszkij, -— épen ilyen csodálkozással álló ti am egy barlang előtt, a melynek, épen úgy, mint ennek a toronynak, nem volt bejárata. Az én véleményem szerint nincs egyéb bátra, mint hogy lépcsőket vájjunk a talapzat gránitköveibe s fölmászva rajtuk az első ablakig, bepillantsunk rajta az épület belsejébe. Két órai lázas munka után az expediczió tagjai ott állottak a talapzat párkányán az első sor ablak tövében. A domború üvegből készült keskeny és hosszúkás ablakok ércz-kerefekbe voltak foglalva és teljesen lehetetlen volt rajtuk keresztül a torony belsejébe belátni. A szolid művű keretek a legnagyobb erőnek sem engedtek. — Zúzd be az ablakokat! — szólt oda Mar- kovics egy munkásnak. A nehéz kalapács nagy erővel csapott le az üveg felületére, de olyan lendülettel pattant A VASÁRNAPI ÚJSÁG REGÉNYTÁRA. rendelkezik, egy rendkivül egyszerű szerkezet segélyével a kupolával együtt forgatni lehetett. A szoba közepén levő asztalon mindenféle eszközök voltak gondosan elrendezve, köztük hat kitűnő khronométer, melyek mind egy és ugyanazon perczen állottak. Másik két rés előtt pedig még két nagy teleszkóp állott. A tárgyak mind finom porréteggel voltak borítva, a mi azt mutatta, hogy nagyon régóta nem nyúlt hozzájuk emberi kéz. Mindennek ellenére a használatra a lehető legjobban berendezett obszervatórium épen kapóra jött az expediczió tagjainak. Tüstént meghatározták azt a pontot, melyen az obszervatórium állott. Állott pedig az az éj- szaki szélesség 87° 11' 22" és a Ferro szigetétől számított keleti hosszúság 60° 19' 14"-én. Ugyanezen a szélességi fokon kezdődött azéj- szaki sark szárazföldje is. Félóra múlva a «Mars» megint fölemelkedett ötven méternyire és elhagyván a nyílt tengert, a szárazföld fölött szállott tova. Jobban éjszak felé a síkság mindinkább ma175 Pár perez múlva a léghajó már az erdős lapály fölött szállott tova. A léghajó födélzetén csaknem minden pillanatban újabb fölkiáltások voltak hallhatók, melyek a tűlevelűek egyik vagy másik új fajának a megjelenését üdvözölték... Mindebből azután kiderült, hogy a sarköv középső vidékein még volt szerves élet. Hogy lehet ez ? Mik lehetnek ennek az okai ? Az éjszaki sark szárazföldjének az éghajlata csakugyan a mérsékelt égövhöz tartozik ? Ezek voltak azok az újabb kérdések, a melyeket az expedicziónak el kellett döntenie. E közben a «Mars» elhagyta az erdős lapályt, már a szemhatárral összeolvadó hegyek fölött folytatta útját. Egy a nap vöröses sugarai által megvilágított magas füstoszlop arra mutatott, hogy működésben levő tűzhányó hegy van a közelben.. . Pár perez múlva Gall kapitány, a ki a kormány mellett állott, odafordult Markovicshoz és így szólt: — Az éjszaki sarknál vagyunk. Lebocsátkozzunk ? Pár perez múlva a léghajó az erdős lapály fölött szállt tova. Háromszoros «hurráh!« hangzott föl a kitűzött lobogó tiszteletére. vissza róla, hogy csaknem kirepült a munkás kezéből. Az üveg érczes hangot adott s a legcsekélyebb repedés sem látszott rajta. Nyilvánvaló volt, hogy az ablak a legnagyobb mértékben ruganyos és áttetsző érczből készült, a melyet azonban a jelen volt tudósok közül senki sem ösmert. Nem maradt egyéb hátra, mint kiemelni a gránitba erősen beillesztett keretet, a mi megint j egy jó félórai munkába került. Ekkor végre bejuthattak a torony belsejébe. Az első emeleten egy teljesen kengeralaku szoba I volt, melynek területe vagy száz négyszögméter, magassága pedig körülbelül nyolez méter lehetett. A szobában nem volt egyéb, mint három egyszerű faszék. Egyik szögletében keskeny csigalépcső látszott, mely a felső és az alsó helyiségekbe vezetett. A tudósok elhatározták, hogy megnézik a felsőbb emeleteket is. Már négy emeletet végigjártak a nélkül, hogy élő lénynek csak a nyomára is akadtak volna; minden emeleten egyetlen szoba volt, épen olyan, mint az elsőn; legföljebb emeletenkint valamivel csökkent a szoba területe. De mikor az utolsó, a hatodik emelet szobájába beléptek, néma csodálkozással álltak meg a küszöbön : ez a szoba egy teljesen a tudomány legújabb vívmányainak megfelelően berendezett obszervatórium volt. Azt az emelvényt, a melyen a pompás távcső állott, a minővel tán a világnak egyetlen más obszervatóriuma sem gasabb lett és kisebb halmok lánczolatában végződött, a melyek mögött még feljebb hegycsúcsok látszottak. Nyugat felé egy a tengerbe igyekvő másik folyó medre látszott. Talán bizony ez is glecscser-folyó volt ? De hát vájjon föltételezhető volt-e egyáltalában az éjszaki sarkvidéken folyók létezése? Erre vonatkozólag élénk vita indult meg a «Mars» födélzetén. Jablonszkij volt az egyetlen, a ki a mellett foglalt állást, hogy mind a két folyó, a melyet láttak, nem glecscser, hanem egyszerűen befagyott folyó.- De hisz akkor azt is meg kell engednie, — szólt tűzzel az Institut tudós titkára, — hogy az éj szaki sarkon szerves élet is lehetséges! Hogy itt az éghajlat mérsékelt! — Vannak is, a kik ezt állítják. — De hát milyen alapon ?! ... Ebben a pillanatban azonban magán a tudós titkáron is hirtelen csodálkozás és izgatottság vett erőt. — Uraim, — kiáltott föl, — nézzenek csak j oda, mit látnak ott a folyó mentén ? Én olyas- I mit látok, a mi annyira megdöbbent, hogy szinte alig hiszek a szemeimnek ... Áz a valami pedig, a mi Busset urat annyira ámulatba ejtette, nem volt más, mint egy nagyszerű erdő, mely a folyó két partján kezdődött, és mint sűrű, kékes szőnyeg nyúlt el egész a szemhatár szélén homályosan lerajzolódó hegyekig. Az igenlő válasz után a «Mars» néhány kört írt le, miközben alkalmas helyet keresett a le- bocsátkozásra, mig végre lassan leereszkedett egy a többi hegyek közül kimagasló, hóval borított csúcsra. Az expediczió tagjai a délkörök találkozási pontján voltak. A szűz talajról fölharsogó hatalmas háromszoros hurráh ! rázkódtatta meg a levegőt. Tüstént hozzáláttak az éjszaki sark pontos meghatározásához: kiderült, hogy az éjszaki sark eléréséhez még vagy egy versztnyi útat kellett megtenniük azon a havas fönsíkon, a melyben a hegy csúcsa végződött. Az expediczió tagjai, a leszálló alkony homályában, minden pillanatban kitéve annak a veszedelemnek, hogy valami hasadékba zuhannak, lázas sietséggel iparkodtak a nevezetes pont felé. Mikor végre Markovies megállt és kitűzte az orosz lobogót az éjszak legszélsőbb pontján, a «Mars» tornyainak villamos sugárkévéi megvilágították azt a csoport szótalan embert, a köröskörül ég felé meredő hegyek éles körvonalait és a léghajó sötétlő tömegét. Ismét háromszoros «hurráh!» hangzottföl a kitűzött lobogó tiszteletére. Az expediczió által kitűzött föladatok közül az első sikeresen meg volt oldva. Épen meg akarták jelölni azt a pontot, a melyen számításaik szerint az éjszaki sarknak lenni kellett, mikor vagy két rőfnyire a kijelölt
