Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz

föl nem vett s eddig ismeretlen költeményét is közli Szeberériyi. Czime az „Első dal,“ melyben a színpadot és szinésztársait üdvözli, majd semmi becse sincs, pedig 1843-ból való. Kenetes hangú és oktató, minden emelkedettség nélkül, s meglehetős eszmétlen. Sajnálkoznunk kell, hogy Petőfinek Szeberényihez intézett többi levelei elvesztek, holott egész 1845-ig folyvást levelezésben állottak egymással. Szeberényi, úgy látszik, e levelek tartalmára sem emlékszik, mi némi kárpótlásul szolgálhatna; legalább könyvében nem találhatni nyomát. Az 1844—45-i évekből csak egy tréfás historiácskát jegyez föl, s érinti, hogy barátságuk felbomlott. A tréfás historiácska, mely Petőfit nagyon boszantotta, a következő : Petőfi egy napon Gyömrőre A-i ismerősét látogatni ki- menvén, ez gr. Telekiéknél igy mutatta be : Petőfi barátom Pestről, ki félig-meddig iró is volna már! Barátságuk felbomlása, mint mondám, csak röviden van érintve. Petőfit a Kör által kiadott költeményeinek birálata idegenité el iskolai barátjától, annyira, hogy ha találkozott is vele, többé nem akart reá ismerni. „Bocsáss meg, oh bocsáss meg — mond Szeberényi — te az idve- zültnek szelleme, ha azon jó szándékból, hogy magasztalóid elbizottságra ösztönző túlzó tömjé- nezéseit egy kissé ellensúlyozzam, egy részben netalán igazságtalanná lettem.“ És ismét Egyébiránt, hogy ha ő volt is talán a hibás, azt én még életében régen megbocsátottam.“ Ennyi mindaz, mit Szeberényi az egész dologról jónak lát megjegyezni, de a mit én nem hagyhatok bővebb szó nélkül.

Miért oly hallgatag Szeberényi e pontnál, midőn más helyt annyira közlékeny, hogy a legcsekélyebb adatot is följegyzi? Miért vonul csak itt vissza, midőn másutt, a mint ily munkákban nemcsak elkerülhetlen, hanem szükséges is, nem átall beszélni magáról? Ha mindent elmond Petőfiről, a mit tud, miért hallgatja el csak azt, mi szint oly érdekes mint a többi, s irodalmi ügygyei lévén kapcsolatban nem oly kényes természetű, hogy discretióból mellőzni kelljen? Miért nem utasítja az életirót, hogy hol jelent meg az a bírálat, mely Petőfit annyira felbőszítette? Szeberényi vagy helyesli, talán egészben, talán részben, mindazt, mit akkor Petőfiről irt, vagy nem. Ha igen, miért nem vallja be, ha nem, miért hall- gat? Minden esetre ez nem erkölcsi bátorság. Ezt ugyan nem volna szabad mondanom az udvarias Szász Károly szerint, ki megtiltja az iró erkölcsi intentióit kutatni, a sorok közt nem enged olvasnunk, s a társadalmi illemet az irodalmi illemmel egynek tartja, azonban én még nem aláztam oda toliamat, hogy ily szabályokat aláirjak. Még egyszer ismétlem, hogy ez nem erkölcsi bátorság, annyival inkább, hogy a talán netalán kifejezések a dologgal ismeretlen olvasó előtt majd mindent csak Petőfire látszanak háritani. Nem kivánok sem Petőfi ügyvéde, sem Szeberényi vádlója lenni,

de megpróbálom kideríteni az ügyet, a mennyiben tehetem, s pótolni Szeberényi könyve e hiányát.

Szeberényi birálata a Hirnökben *) jelent meg Etőfi Andor név alatt. Tudomásom nem oly bizonyos, mint kétszer kettő négy, de mégis elég alapos arra, hogy a legnagyobb hihetőséggel com- binálhassak. Ez alapot Petőfinek e czikkre irt feleletéből **) mentettem, mely a következő : „A Hírnök utósó számaiban két lelkes honfi (egy név alatt) szent buzgalommal izzad, iparkodván engem verseimmel egyetemben tönkre silányitani. Különösen ajánlom mindenkinek, hogy elolvassa, ki csak hozzá férhet, sőt kérem mindazokat, kiket csekélységem csak némely részben is érdekel, hogy elolvassák. Az ott buzgólkodó két atyafi hajdani iskolatársam, kik már akkor kalapálták a kaden- cziákat, mikor én még azt sem tudtam, mi a költészet : bocskorszij-e vagy martyr korona? — És ők azóta folyvást ütik a verseket, és ezeknek özönével elárasztják a szerkesztőket rendre; de a szerkesztők oly impertinens embertelenek, hogy őket mindeddig nem mutatták be a közönségnek. És ez aztán vexa! és dühbe hozza az embert, va- lamintségesen dühbe hozta az én fentisztelt iskola társaimat, s nem csoda, hogy dühökben épen belém kaptak, én belém, kire ők hajdanában csak olyan formán néztek le, mint néz le a nagy, nagy ökör a lábainál szaladó kicsiny kis pacsirtára. Hazám tiszta keblű, legszebb eréiiyii ifjai, fogadjátok hódolatom tömjénét.“

Petőfi e soraiból kettő bizonyos : először, hogy tanulótársát vagy épen társait hitte lappan- gani amaz álnév alatt; másodszor, hogy a compact betűkkel szedetett szebb erényit szóval Sze- berényire czélzott. Az évszám, a tanulótárs, a szójáték, a barátság fölbomlása, minden arra mutat, hogy Szeberényi volt ama birálat szerzője vagy legalább fő benne ***). Teljességgel nem dicsérem Petőfinek meglehet elmés, de semmi esetre sem derekas feleletét. Először az anonymitas leb- bengetése nem lovagias, másodszor roszul esik az embernek a rajta elömlő affectatio. Tudjuk, Petőfi még Selmeczen irt már verset s igy nem őszintén mondja, hogy akkor ő még azt sem tudta, mi a költészet : bocskorszij-e vagy martyr korona. Tudjuk, épen Szeberényi volt az, ki Selmeczen első versét kitüntette, s igy affectál, midőn lenézést hány szemére hajdani barátjának. Aztán másfelől Szeberényi később legbizalmasb barátja lett, kihez igy ir 1842-ben: „írod, hogy közöljük egymással elmeszüleményeinket. Én ezt a legnagyobb készséggel, szívességgel és örömmel teszem. Arra

*) Lásd : Hirnök 1845. I-ső félév 16. 17. sz.

**) Lásd : Pesti Divatlap 1845. I-ső félév 19 sz.

**«) petőfi feleletében a compact betűkkel szedett másik szó „tömjénét“ alkalmasint Dömjén Józsefre vonatkozik, a „Tavasz“ czimii zsebkönyv egyik szerkesztőjére. Azonban agy látszik, hogy a bírálatot Szeberényi irta és Dömjén csak a pápai adatokat szolgáltatta neki Petőfi ellen.