Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
518 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 31. szám. 1899. 46. évfolyam. Tyroler metszete Barabás Miklós 1845-iki rajza után. szárny a falutól mintegy 1000—1200 méter távolságra, az országút és Nagy-Kükiillő közötti térségen, a knkoriczásban helyezkedett el, szemközt a Segesvár előtt álló orosz balszárnynyal. A folyó partján egy kis lovas csapat, kijebb gyalogság foglalt állást. A centrum a falutól 6—700 méter távolságban, az országúttól délre, egy lankásan emelkedő oldalon állott föl búzakeresztek között. A szatmári ezredből Péchy százados vezénylete alatt alkotott balszárny előbbre tolva, fent az erdő szélén (Qrdögerdő) helyezkedett el, szemközt a segesvári erdő alján álló orosz jobbszárnynyal, hol a nap folytán változó szerencsével a legkeményebb mérkőzés folyt. A centrumban helyezkedett el a tüzérség 11 ágyúval, farkasszemet nézve a Segesvár előtt egy az országút felé előugró magaslaton felállított orosz ágyúteleppel (hol most a Skariatin- emlék áll). A háttérben, a hegyoldalról folyó kis Sárpatak partján kisebb lovas- és gyalogcsapatok, társzekerek és lovak állottak. Egy pár ágyú az országúton működött. Hogy ez a kivonulás és kifejlődés gyorsan és szabályosan megtörténhetett, az a már korán elhelyezkedett orosz sereg érthetetlen tétlenségének köszönhető, melynek ágyúi az amúgy is kifárasztott honvédség felállását teljesen megzavarhatták volna. Ágyú-sorunk legmagasabb pontján, az erdő felőli első ágyú mellett foglalt állást Bem s 11 óra tájt teljes erővel megkezdődött az estefeléig tartó ütközet. Bemnek tulajdonítják az ágyútüzelés közben tett azon lövést, mely Skariatin gróf táborkari főnököt leterítvén, egy pillanatra látható zavart idézett elő az ellenség soraiban, melyek a mieink rohamai alatt már-már ingadozni kezdettek. De e közben Lüders meggyőződvén, hogy a Maros-Vásárhely felől várt báró Kemény Farkas segédhada nem jő, csapatait átvezényelte Iwen segítségére s a íővezérséget átvevén, a Küküllő jobbpartján lovasságot küldött Fehéregyház felé, hogy e falu mögött megkerülje s hátúiról szorítsa a honvédséget. És 5 óra tájt, mikor a mi ágyúink egy része már használhatatlanná vált, általános rohamot intézett. A sokszorta nagyobb erő hatalmas támadása, iszonyú fegyvertüze, az égő búza-keresztek füstje, az országút felvert pora ellepte a minden oldalról bekerített honvédséget, mely a támadás ellen hősileg védekezett, de az egyenetlen csatában nagy része elvérzett, mintegy 500 foglyúl esett és csak csekély töredéke menekülhetett meg. A menekülők, kik a bekerítő orosz lovasságon áttörhettek, vagy azt megelőzhették, Fehéregyháza között és a falu déli oldalán Keresztúr felé vették útjokat, egész Héjasfalváig üldöztetve az ellenségtől. A csatában legtöbb honvéd Fehéregyháza határán a falu déli oldalán esett el, ez irányba össze- és visszanyomva s mintegy vasgyűrűbe szorítva a túlerő által. Az elesettek eltemetését oláh és szász munkásokkal másnap az orosz végeztette. Az imitt-amott szétszórt halottak elhantolása azonban még napok múlva is folyt. Kisebb sír az országút mellett és bentebb a déli oldalon több is van. A legutolsó Héjasfalva nyugati végén, szintén az országút déli oldalán domborodik, hová özv. Cseh Józsefné többeket temettetett el. A legnagyobb közös sír Fehéregyház keleti végétől egyenes vonalban délre, a vasúttól 5—600 méter távolságban domborodik, a hol most a honvédemlék van, 370 (némelyek szerint ő—600) honvéd sírja fölé. Hogy Petőfi hamvait melyik sír rejti magában, biában kutatjuk már ötven év óta! . . . Fehéregyháza és Héjasfalva között valamelyik, az bizonyos. * Hogy mily körülmények közt és hogyan történt a költő eltűnése, azt az ide vonatkozó tudósítások számos ellenmondásai miatt teljes bizonyossággal eldönteni nem lehet. Petőfi halálának titokzatos volta elej étől kezdve szünetlenűl foglalkoztatta barátait s az irodalmi köröket általában, de behatóbb kutatásokat tenni az abszolút korszakban nem lehetett. 1860-ban azonban, midőn már a sajtó kissé szabadabban mozoghatott, fölhívást intézett a «Vasárnapi Újság» mindazokhoz, a kik Petőfi halálának helyéről és idejéről hitelesebb tudomással bírhattak, hogy közöljék e lappal, a mi komoly közölni valójuk lehet, mert a «Vasárnapi Újság» föladatáúl tűzte ki, hogy, valamint Petőfi születésének helyét és idejét már kiderítette, úgy halála körülményeit is lehetőleg tisztázza. E fölszólítással egyidejűleg a lap ugyanazon számában három ide vonatkozó közlemény jelent meg, melyek közül legérdekesebb és legfontosabb Lengyel Józsefnek, Bem hadserege ezredorvosának s akkor székelykeresztúri orvosnak 1860 augusztus 25-én kelt levele, mely, noha a rákövetkezett nagy számú tudósítások és nyilatkozatok több tekintetben eltérőleg szólnak az esetről, — mind máig egyik legmegbízhatóbb forrás és leghitelesebb megállapítja annak, hogy Petőfi Segesvár, illetőleg Fehéregyháza mellett és 1849 július 30-ikán esett el. Lengyel ugyanis látta, hogy midőn a magyar sereg már teljes futásban volt, Petőfi két nagy csapat'orosz lovas közé került be, honnan gyalog teljes lehetetlenség volt a menekülés. Lengyel még nagy nehezen kimenekült lován, de Petőfi, a ki gyalog futott, már nem juthatott ki az oroszok vasgyűrűjóből. Lengyelen kívül megemlítünk még nehány olyan szavahihető szemtanút, a kik később nyilatkoztak s a kik Petőfit, ha épen elesni nem is, de már a vesztett ütközet végén látták, mikor megmenekülnie — ha csak csoda nem történik — teljes lehetetlen volt. Ilyen szemtanú Gyalokay Lajos honvédszázados, a nagyváradi kir. törvényszéknek nem régiben elhúnyt elnöke, ki a saját kocsiján vitte magával Petőfit Székely-Keresztúrról a csatatérre, hol aztán különválva szemlélték a csata folyását. .Este felé, midőn a csata sorsa eldőlt s a ma-
