Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
652 VASÁRNAPI ÚJSÁG 41. SZÁM. 1881. XXVIII. ÉVFOLYAM. jobbra eső oldalát, melyen a tábori őr tűnik föl, egy paraszt ember, kaszával. A kép többi részén elől vigadozókat, tánczoló csoportokat látunk ; hátrább pedig egész a távolban elmosódó tömeget, melyből Bem és Petőfi lovas alakja válik ki. BALATON TÁJÁN. MÉSZÖLY GÉZÁTÓL. Thán Mórtól «Mátyás király tudósai és művészei körében» közelebbről is érdekelni fogja a közönséget, mert albumlapnak van szánva. A lajstrom Michalek csinos rajzában mutatja be a képet, melynek eredetije a muzeum lépcsőbázában falfestmény. A rajta levő alakok — balról kezdve : Vitéz János, Philippo Lippi, Galeotti, Averulino épitész, Csesinge János, Mátyás király, Geréb László, előtte az astrologus, mellette két fiatal magyar tanuló és Hess András. A HEGYOMLÁS ELMBEN. A hegyomlások, különösen az Alpesekben, nem tartoznak a nagy ritkaságok közé. Napjainkban is a thuni tó környékén Leisingen mellett történt ily hegyomlás, mely nehány pásztorlakot eltemetett s egy évvel előbb Indiában a Nynee völgyben (Bengalia) a leomlott hegy több lakost gyilkolt meg. Azonban a nagy katasztrófák, midőn az ily begyomlások egész községeket temetnek el s egész vidékeket változtatnak meg, mindenkor eltűnést keltenek, s méltán, mert aggodalmat támasztanak az emberben, ki megszokta a szilárdságot a sziklához hasonlítani s ki e hegyeket öröknek tartotta. A nép képzelmére erősebb hatást földrengések és tűzhányó hegyek működésé sem gyakorolhat. Meredek vagy kihajló kősziklák, melyek sokáig ott függöttek valamely nyugalmas mező felett, egyszerre csak leszakadnak s alázuhannak a lejtőkre ; zuhanás közben oly porfelhőt vernek fel, mint a vulkánokból kiokádott hamu- felhő s az előbb oly mosolygó völgy rémületes sötétségbe borul s a nép csak a föld megrendülése, meg az összeütődő és szertepattogó kősziklák iszonyú ropogása által értesül a balesetről. Midőn végre a porfelhő eloszlik, szirthalmazt és törmeléket lát az ember ott, a hol előbb rétek és szántóföldek terültek el; a völgyi patak gátba ütközik és sáros tóvá változik, a sziklafal elveszti előbbi alakját s a hegyoldalon, melyről még egyes kőtuskók görögnek alá, uj törési lappal tűnik elé a roppant sziklafal, melyről egy egész hegyrészlet szakadt le. A nevezetes katasztrófákat följegyzi a történelem. Velleja római várost Piacenzától délre, Taurentumot a genfi tó mellett az Alpesekről leomló sziklák temették el, 1618-ban a Monte Conto hegy Plurs helységnek 2700 lakosát te- meté el stb. Az újabb esetek közül legnevezetesebb volt a Bossberg egyik részének leomlása 1806. szept. 2-án. Ez a hegy a lligitől éjszakra feküdt s egy része már előbb elpusztította Botten helységet. 1806-ban a hosszas esőzések a hegy alját képező agyagba nyomultak, a rajta állott sziklák elvesztették alapjuk szilárdságát, csúszásnak indultak a lejtőkön s feltúrták magok előtt a földet, mint a hajó orra a tenger vizét. Egyszerre csak megindult az omlás. A roppant tömeg erdőivel, rétjeivel, tanyáival s ezek lakosaival együtt egy szempillantás alatt alázuhant a völgybe. Az alant fekvő Gol- dau hires mezői (neve is azt mutatja) s még négy falu, a melyekben közel ezer lélek lakott, eltűntek az omladványok halmaza alatt, a lowerzi tó részben betemetődött és az a szörnyű hullám, melyet az omlás 20 méternyi magasságig csapott föl a partokra, valamennyi ott levő házat magával sodort. A leomlott hegyrészlet nem kevesebb, mint négy kilométernyi hosszúságú, 820 méter szélességű s 32 méter vastagságú, vagyis 40 millió köbméternél nagyobb tömegű volt. Kisebb, de mégis eléggé rettenetes katasztrófa fordult elő napjainkban (szept. 11-én) Glarus kantonban, mely Elm község egy részét temette el. E község a Sernf folyó völgyében a Csingel vagy Mittagshörner havas alján feküdt, 1028 ember lakott benne 211 házban. A Sernf két partja két részre osztotta a falut, az alsó völgy közelebb esett a havashoz, mig a felső falu a templommal, iskolával és vendéglőkkel nyűgöt felé terjedt. Egyes tanyákon is laktak emberek. A szétrombolt házak száma az alsó faluban 11, Aeschen pusztán 3,Meesliben 7 lehetett, úgy hogy a mellékhelyiségeken kívül ösz- szesen 21 lakó ház pusztult el, továbbá Elm község legjobb legelője s számos szántóföld. A halottak számát mintegy 150-re s az anyagi veszteséget egy millió frankra becsülik. A tulajdonképi katasztrófa nem történt véletlenül. Már régóta tapasztalták, különösen a kőbányáknál, hogy a hegy benső része meglehetős laza s apróbb hegyomlások többször idéztek elő szerencsétlenséget. Az őszi esőzések után a kis omlások gyakoribbak lettek, a Csin- geltetőn az erdő talaján számos nyílás képződött s a hegyen mozgást lehetett észrevenni. A glarusi hatóság mérnököket küldött ki az ügy megvizsgálására s ezek nyíltan kimondották, hogy pár nap alatt a katasztrófa bekövetkezhe- tik. A hegy közvetlen alján s a kőbányáknál lakó emberek ideje korán el is költöztek, de Elm falu lakosai nem tartották helyöket oly veszélyesnek s midőn vasárnap reggel az omlások még gyakoriabbak lettek, kíváncsisággal nézték azt. A valódi katasztrófa e nap délután 5 órakor történt. Óriási sziklatömegek omlottak le ekkor a völgybe s poruk az egész vidéket ellejüe. A falu lakosai is megrémültek s futni kezdtek; a felső vidékről és tanyákról többen jöttek segítségükre a bútorok megmentésére. De már késő volt s a mentők is saját veszedel- mökre jöttek ide. V26 óra tájban óriási mennydörgésszerű zajjal aCsingeltető erdejével,mintegy 1640 méter magasról s a Plattenbergward 300 méter szélességben lezuhantak. Elm mintegy 600 méternyire fekszik a tenger fölött, úgy hogy az omlás magassága 980 méter lehetett. Villámgyorsasággal történt meg a katasztrófa. Csak nehány másodperczig tartott ez óriási zaj a sziklák összeütődéséből s azután halotti csend lett. Midőn a porfelhő elvonult, óriási szikla- és törmelék-tömeget láttak, mely az alsó falut és a tanyákat mindenestől eltemette. Egyetlen embert vagy menekülőt sem lehetett látni. Segítségre senki sem mehetett. A hegyomlás a Sernfet s a közeli patakokat eltemette, egy a Sernfen keresztül vezető vashidat szétrombolt s csakhamar ezután a folyásában meggátolt viztömeg a jobb megmaradt völgybe tolulva rendes víztükrén felül 30 lábnyira emelkedett, melybe senki sem mert lépni. E mellett a hegyomlások a csakhamar beállott éjjel s következő nap is folytonosan tartottak s a viz már valóságos tavat képezett, mely a közellevő falukat elöntéssel fenyegette. Midőn végre a Sernf egy gát áttörése által utat talált magának s deszkadarabok által egyes merész ifjak a katasztrófa helyére jutottak, látták, hogy segíteni itt lehetetlen. A sziklák néhol több száz láb magasságra rakodtak fel. Még sok időbe kerül, mig az ásatások megkezdődhetnek s ki tudja, érdemesek-e e szegény hava si nép föld alá hullott kincsei a nehéz munkára. A touristák jövő nyáron elmennek meglátogatni a nevezetes esemény helyét, néhány évtizeden át talán senki sem épit helyet a szomorú vidékre, de ezután ismét a régi kerékvágásba megy minden s mint Goldau fölött uj talaj, uj erdő nő és csak az utazási könyv mondja meg, hogy az a hegy, melyen járunk, egy eltemetett falu sirdombja, melyet a rémitővé lett szép svájezi természet halmozott fel. AZ OROSZOK ERDÉLYBEN. (Oreusz orosz katonai iró müvéből.) II. Segesvári csata. Liidei's tábornok csapatai julius 24-én érkeztek Segesvárra s «a szász lakosság részéről a legszivélyesebben fogadtattak; Segesvár lakói ugyanis nem rokonszenveztek a magyarokkal, s szabaditókat láttak az oroszokban.» Szebentől Segesvárig terjedő utón nem volt magyar hadsereg, és csak Segesvárott értesült Lüders, hogy jelentékeny számú magyar csapatok vannak Maros-Vásárhelyit — köztük maga Bem is — és Udvarhelyen. Áz oroszoktól megszállott pont e szerint oly természetű volt, hogy a mennyiben mindkét városból két-két ut vezetett oda, úgy az egyik, mint a másik oldalról lehetett várni a támadást. Természetes, hogy a hadsereg elhelyezése ennek megfelelő volt; a balszárny csapatai megszállották a marosvásárhelyi és udvarhelyi utakat. Különben Lüdersnek határozott terve még nem volt, részint be akarta várni Dyk megérkezését, részint pedig kémeinek jelentését, de már akkor forgatta agyába azt a szándékot, hogy Maros-Vásárhely ellen megy s onnét, a székelység fő fészkéből kiszorítja a magyarokat. Támadást a magyarok részéről nem igen várt, s ha még támadni akarnának, ez szerinte legkevésbbé várható Udvarhely felől, mert ismervén Dyknek Kőhalomról való kiindulását, oldaltámadásra számíthattak. Lüders főgondját a maros vásárhelyi útra fordította, de hogy minden, ámbátor valószínűtlen eshetőségre is készen legyen, a Segesvárnál összegyűjtött csapatokat úgy helyezte el, hogy védhesse magát, bármely oldalról jöjjön is a támadás. És valóban a támadás onnét jött, merről legkevésbbé várták — Udvarhely felől. Bem Udvarhelyit összeszedte seregét és minden kése- delmezés nélkül Segesvár ellen ment, és julius 30-án este már Ördögfalván állomásozott. Julius 31-én reggeli félkilenczkor Lüders értesült az előőrsöktől, hogy az udvarhelyi utón jelentékeny ellenséges sereg halad, s élén lovasság látható. Ez a tudósítás nagyon valószínűtlennek tetszett, s némelyek úgy okoskodtak, hogy az ellenségnek nézett csapatok Dyk tábornok hadosztályát képezik. Nemsokára uj értesítés jött, mely szerint a magyarok szorítják az előőrsöket. Lüders ez alkalommal a marosvásárhelyi utón fekvő táborban volt, s helyettese Szkáriátin vezérőrnagy rögtön értesitteté őt az esetről, maga pedig a csapatokhoz ment s meg- tevé az intézkedéseket. A Segesvár és Fehéregyháza közti tér, melyen a két fél találkozásának kellett végbe mennie, kis völgyben fekszik, melyet éjszakról a Nagy-Küküllő zár el, délről pedig az udvarhelyi ut felé alatta nyúló erdős hegyek határolnak. A völgy közepét kis, kanyargó, de járható partokat képező patak szel át, a patak, az ut s a Nagy-Küköllő közti tért oly magas kukoricza borította, hogy az uhlános dsidástól sem látszott ki belőle, a helység felé a kukoricza gyérebb vala. A mező déli, az úttól a hegyekig terjedő részét gabonakeresztek fedték. Szkáriátin az említett patak mögött helyezte el a csapatot. (Lásd a tervrajzot.) A középen — az úttól délnek fekvő magaslaton — a 7-ik ütegből hat ágyú foglalt helyet, melyeket a lyublini ezrednek a hegyen fekvő erdő szélét megszállott 4-ik zászlóalja fedezett; két ágyúja ugyanazon ütegnek az utón állott a hid irányában, fedeztetve a 3-ik zászlóaljtól. A jobbszárnyon, az erdőben volt a 2-ik zászlóalj. A balszárnyat az odesszai uhlánus ezred négy eszkadrona és az 1-ső doni kozák-ezred 3 szotnyája képezte s Demidov tábornok vezette. Tartalékban maradt az 1. lyublini s az 5-ik vadász-zászlóalj, úgy szintén a6-ik könnyű üteg divíziója és egy század árkász. Lüders megérkezvén a hadállás színhelyére, helybenhagyta a diszpozicziót s csak a jobb szárnyat erősitteté meg az 5-ik vadászzászlóalj két századával, melyek az erdő szélén foglalván állást, igen alkalmas tért nyertek a cselekvésre. Azután a hegyről vég:gnézte szemével az ellenséges hadállást, s bár meggyőződött annak csekély számáról, mégsem találta lehetségesnek, hogy a marosvásárhelyi utón elhelyezett csapatból hozzon erősítést, mert attól tartott, hogy az utóbbi helyről fog érkezni a magyarok főtámadása, mig az Udvarhely felőli demonstráczió is lehet. Bajos is lett volna másképen magyarázni Bemnek merészségét, hogy az orosz főerőt ily kisszámú sereggel merte megtámadni. A visszavonulás lehetőségéről szintén volt gondoskodva, mert a városban levő társzekereket kivonták s a medgyesi útra helyezték el.
