Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz

195

ajkai egy elkésett sikolyra nyiltak meg, azután élettelenül rogyott Mauricia karjai közé.

Mauricia szemeiből előrohantak a kö- nyek mikor Nera testét lassan leereszté a földre; a seb a baloldalon volt, épen a szivén kellett keresztül mennie a golyónak; ezt látta Mauricia s tudta, hogy nem lehet reménye kedvenczét visszahívni az életbe; egy csókot nyomott a kis néger leány hideg homlokára, azután felkelt s egy lesújtó tekintetet vetve Hectorra, távozott az úri lak felé.

A hátra maradottak néhány perczig némán s borzadálylyal állták körül a hullát; Hector merev szemekkel tekintett maga elé, végre tompa hangon mondá :

— Temessétek el.

A hulla elvitetett; Hector néhány pillanatig gondolkodva járt fel s alá, azután belépett a fogolyhoz.- A te számodra majd más halálmódot gondolunk ki, szólt egy haragos tekintetet vetve Aczélszivre s e szavak után gyorsan elhagyá a fogházat és az úri lak felé sietett. Meglepetve vévé észre, hogy Mauricia hintája az oszlopcsarnok alatt áll, s épen mikor ö oda ért, lépett ki Mauricia a ház ajtaján, úti öltönyben s a kocsinak tartva.

— Hová asszonyom, hová? kérdé Hector.

— Atyámhoz.

— És mikor fog visszatérni?

— Soha.- Úgy? szólt Hector gúnyosan mosolyogva, persze, atyám visszaadta önnek a gróf adósleveleit s igy nem köti többé hozzám semmi.

— Ne féljen uram, szólt Mauricia megvető tekintettel, nem fog veszíteni semmit, atyám birtoka öné lesz. Chateau-Tancréde gróf jobb szereti leányát , mint hogy azt követelhetné, hogy ily szörnyeteg társaságában töltse életét; úgy tekintheti ön atyám birtokát mint a magáét.

— Es önök miből fognak élni, ha szabad kérdenem?

— Ha szükség lesz, kezeim munkájával fogom atyámat táplálni.

—■ No úgy ritkán fognak önök jóllakni, szólt Hector röhögve, pedig az öreg gróf nagy inyencz, azonban bármikor szívesen látom önöket ebédre.

Mauricia beült s a hintó elrobogott; Hector arcza, melyen, mig Mauricia jelen volt, gúnyos mosoly lebegett, most egyszerre elkomorodott.

—■ Elment, és, ismerem önfejűségét, nem fog többé visszajönni; sajnálom. Szép asz- szony és már nagyon hozzá szoktam; miért is kellett mind ennek történni? Ama gaz Hannibal oka mindennek; ha meg nem öli Charpentiert, mind ez nem történik. Hanem hiszen majd megbánatom vele izgágálko- dását.

*

* *

Montalvan Amaury fényes módon élt Párisban; ittas örömmel tölté be régi vá- gyait s egy élvből a másikba veté magát, teli marokkal szórva a pénzt. A párisi társaság, mely tárt karokkal fogadta volt, sok beszédtárgyat nyert ez uj tagja által, ki csakhamar híressé tette magát szerelmi kalandjai s nagyszerű játéka által.

Mintegy másfél évvel Montalvan marquis halála után, vagyis épen azon idő tájban, melyben Mauricia elhagyá férjét, találkozunk Amauryval, ki pompás lakásának egy kitűnő ízléssel rendezett szobájában ül, reggelijénél, mely, bár a legválogatósb inyenczet is kielégítette volna, nem igen tetszett neki, nagyon komor gondolatokkal lévén elfoglalva; néhány perez múlva elta- szitá magától a reggelit s hátra veté magát karszékében , összeránczolt homlokkal s tovább fűzve leverő gondolatait.

Ha a vicomtenak szokása lett volna gondolatait magánbeszédben fejezni ki, szavai a következők lettek volna :- Ördög és pokol! Alig egy éve, hogy Párisban vagyok s örökségem kilencz tized- részét megettem; ha az utolsónak is végére jártam, a mi csak hamar meg fog történni, akkor, akkor — bizony nem tudom mit teszek; Guadeloupeba visszatérhetek s ott tölthetem unalmas napjaimat, bátyám kegyelméből. öli Hector, Hector, kiállhatatlan Hector! minek neki, ki élvezni nem tud, a nagy vagyon? A sors igazságtalan és ügyetlen volt mikor őt előttem tuszkolá e világba, e szép világban ha az embernek pénze van és e szomorú világba, ha nincs. Hector az én állásomban is megelégedett lett volna, az ö durva lelkét nem nyugtalanítják ama

V