Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz

194

sekkel siete át a kerten s nemsokára elérte annak túlsó végét. A gazdasági udvarba lépett; itt állottak a rabszolgák kunyhói és ott legvégül egy kis köépiilet, mely most fényesen megvolt világitva a hold által.

Nera ijedten vévé észre, — hogy a köépület előtt egy sötét alak guggol a földön; az ifjú leány habozott, de végre elhatározd magát s nesztelen léptekkel közeledett a földön ülő férfiúhoz, midőn közelebb ért észrevevé, hogy alszik: lábhegyen lépett mellé s egy kulcsot dugott a lakatba.

A fiatal leánynak minden tagja remegett, és szíve dobbanásai keblét szélylyel szakítani fenyegeték; reszkető kezekkel s lassan, oly óvatosan mint képes volt, for- ditá a kulcsot, de hiába volt minden óvatosság, a lakat nyikorgóit s az alvó férfi egy mozdulatot tett; Nera látta e mozdulatot s a rémület lesujtá; térdei összecsuklottak alatta s a földre rogyott, kebléből hangos sikoltás tört elő.

Az alvó férfi felugrott.

— Mi az? kiáltá, zavartan szemeit dörzsölve s bámulva tekintve a térdelő leányra, de midőn tekintete a kulcs csomagra s a reszelőre esett, világos volt előtte minden.

— Ah, igy vagyunk? mondá Moran, mert ő volt az elaludt őr; mindjárt megkérdjük a marquis úrtól, hogy mit mond ehhez.

Moran egy pisztolyt húzott elő övéből s kisüté a levegőbe, mire az udvar azonnal megelevenedett s a felügyelők elősiettek.

Mauriciát férje szobájából hangzó nesz költé fel álmából; félébren hallá a következő párbeszédet :

— És ki? mondá Hector hangja szokatlanul indulatos kifejezéssel.

— Nera, feleié egy más hang, nem tudom, hogy történhetett meg rajtam, de elaludtam; egy sikoltás ébresztett fel; a leánynak saját merényétöl kellett megijednie, különben nem tudom miért kiáltott volna.

— És reszelő is volt nála?

— Reszelő és a marquis urnák kulcsai.

— - Ördög és pokol! lak ölni fog merészségéért. Add köpönyegemet.

Ezután az ajtó csapása hangzók* mire j minden csendes lett.

Mauricia rémülten ugrott ki ágyából.

— Álmodtam? gondolá, de nem, a ke- revet üres, Nera nincs itt, Oh, szerencsétlen leány! csak megmenthessem, csak későn ne

jöjjekMauricia felhuzá czipőit s magára veté köpönyegét és kisietett; mikor a kertbe ért, férje és Moran alakjai épen egy út kanyarulat megett tűntek el. Az ifjú nő szaladni kezdett s igy férjével csaknem egyszerre ért a Nerát környező csoporthoz.

— Vigyétek és korbácsot neki, paran- csolá Hector.

— Az ellen tiltakozom uram, szólt, férje elé lépve Mauricia, határozott hangon.-—Ah, ön itt asszonyom? sajnálom hogy kénytelen vagyok tilalmát figyelembe nem venni; e leány a gyilkost akarta megszöktetni; keményen meg fog büntettetni.- Az ellen tiltakozom; ő az én tulajdonom s igy csak én büntethetem.

— Ellenem vétett és én fogom büntetni.- Es mit szándékozik vele tenni?

— Mindjárt megfogja ön látni.

Hector erőszakos kedélye neje ellentállása által mindinkább ingerültebbé vált, Arcza bíbor veressé lett és szemei szikráztak.

Azonnal távozom atyámhoz s öt fogom kérni, hogy védjen meg engem s a hozzám tartozókat az ön erőszakoskodásai ellen, s ha szükség lesz, a törvény segélyét is igénybe fogom venni.

—. Én miattam magával hozhatja az öreg gróf akár az egész pairiet, csak el ne késsék. Vigyétek és korbácsot neki!

Mauricia a térdelő s rémülettől öntudatlan Nerához lépett s mig egyik kezét annak fejére tévé, a másikat a közeledő férfiak ellen terjeszté, mire ezek tiszteletteljesen visszavonultak.

— Kelj fel gyermekem, szólt a mar- quisné Nerához, jer, támaszkodjál rám s kövess.- Asszonyom, kiáltá Hector tajtékzó ajakkal, vegye le kezét róla, vagy rabszolgáim által szakittatom el öntől, ha mindjárt önt is meg kellene kötöztetnem.

Mauricia egy megvető tekintettel felelt,

— Menj tehát a pokolba, talán onnan is visszahoz hatalmas úrnőd, s e szavakkal Hector kirántott Moran övéből egy pisztolyt, egy perczig czélzott, azután lőtt,

Nera szivéhez kapott mindkét kezével}