Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz
t/ 149 tőkének gyökereit, s mindent megint szép rendbe hozott, hogy Noé észre ne vegye tettét. Ezért van már most, hogy valahányszor csak kevés bort iszik az ember, olyan nyájas és szelid lesz, mint a bárány. Ha többet iszik, erős lesz és bátor mint az oroszlán; ha ez sem elég s még többet iszik, kötekedő és csintalan lesz mint a majom ; és ha még ekkor sem állapodik meg az ivásban, akkor hát-------. _________ P etőfi Sándor mint koma Költőn. * Husvét másod napja van. Minálunk tarka a husvét: fenn a bérczen a tölgy-és bikkfák köztölnyi magasan áll a hó, a bérezek alján már megindult s a gesztenye- és gyertyán-fa hullatja megfagyott leveleit. A szél ördög - motólaként keringőzik velők. A szőlőkben a cseresznye- és Bzilvafák közt pászmánként tarkul a hely, a baraczkfa ez idén mind kifagyott. Ilyen télre nem emlékszik a legöregebb ember sem. Az aljban nyoma sincs a hónak, csak éjszak felől egy-egy szakadásban gyikol lefelé egy-egy széles fehér pántlika, s rajta néhány nyul- nyom. A seregélyek, meg a barázdabillegetők már itt vannak, s egy csapat vadlibát is láttam már > -ben repülni. Várjuk a dar- vakat, a gólyamadarat, a fecskéket, és a végrehajtót. A templom kerítése előtt ácsorog a kamasz meg a kinőtt legénység ; egy ingben és gatyában a nyalkája, fehér gubában a módosa. A guba vagy ing ujjába locsoló-üveg van elrejtve; a ki tempós, árkermessel festette meg majoránnán jár- tatta le, de csak úgy hidegen. Fényesen simára kent haj, tenyérnyi széles pántlika van végére fonva, bokáig ér az alá; tarka ruha, piros kendő, veres kötő; hegyes orrú csizma a lábakon s kivarrott kendő a gyűrűs kézben; ez alá juhászkodik meg illendően, mikor a tiszteletesur az Ur asztalához járul, a leányság. Félve óhajtja az öntözést. A gazdaemberek csoportosan, pipátlanul állnak. Nem illő ám sátoros ünnepekkor templom előtt agyarra fogva füstölni. A szót asztalos Sebestyén Imre viszi; hallgatja és hallgattatja magát; soha sem szól ő másnak kárára, s a ki az ő esze után jár, hasznát veszi az annak. A vajda kútját is ő hozta helyre, s a gróf bivalya nem mihasznavehetetlenkedik többé benne. Ifjabb Bencze Mihály, a János fia, ki még nem gazda ember, de már nincsen legénysorban, mert özvegy, jómódú asz* Gr. Teleki Sándor e czikkét a «Koszorú»-ból veszszük át. Kossuth családja 30 év előtt. szonynyal jár kézfogóban (azt mondják : hébekorba reggelig felejti magát vigasztalóban), fülhallatlan dolgot beszél Bozs- nyiáról, honnan az isten megmentette, s a hol az idén ha elvetik a zeller magvát, már a másik esztendőben petrezselyem lesz belőle, s a hol a padlitszán terem az a vetemény, mely tojást tojik, s melynek nincsen párja széles ez világon. Csak Borsi uram — a vad csizmadia — guggol egyedül magának, a templom-kerítés ajtajának küszöbén. Hej! nagyokat gondol ő, mert két kezében tartja a fejét. Bitkán jár ö az isten házába, mert nincsen ínyére az ember. A ki dolgoztatni akar vele, meg kell hogy kerítse. Nyárban füvet eszik, mint Nabuko- donozor, télen gyökeret rág mint szent János. Szalmán fekszik s úgy összegömbölyödik rajta, mint a kövér borz ; tavaszszal meg őszszel, éj egyformaságkor, mikor megindul a fernezelyi szél, csak úgy iramlik utána, azt hinné az ember, el akarja fogni ; meleg nyáron, mikor nagy égi háború van, hajdon fővel áll ki az utczára, s úgy kapkod az ájerben, mint Ber- náth a meny kő után. A pálinkát is látatlan isz- sza, s csak azért jár a korcsmába, hogy haza vigye. Nem látta őt soha senki józanon, de részegen sem; olyan mindig mint a kaptyus juh; ha köszöntik, nem felel, ha szó nélkül hagyják, ő morog; Bzokása van, de virtusa semmi. A katalini utón, palástját karjára fogva, a tiszteletes ur érkezik ; jobbján a legátus diák, kezében a szent- irás, balján a tanító zsoltáros könyvvel hónalja alatt. A hogy a kovácsmühelyhez érnek, Sánta Ferencz kettőt kondit az öreg harangon, megvárja, mig elkong, csakis azután kezdi huzni, s huzza mindaddig, mig a pap a házához ér. Nyugszik Sánta Ferencz s a harangok hallgatnak; kis időre rá kettősével huzza. Az asszonynép megindul, s mikor a falu végéről érkezők a templomba érnek, hármat kondit Sánta Ferencz. Midőn a tiszteletes ur aczinterem ajtajához ér, egybeharangoz, s lesántikál Sánta Ferencz a kórusba. Nálunk is csak úgy dicsérik az Urat mint máshol, a magyar hiten. Templom végeztével asztalos Sebestyén Imre engem emberei meg, bebillen nálam s jól élünk együtt. — Adjon isten boldog ünnepeket! — Megcselekedted már tegnap, Imre. — Meg, de a többivel. Én egyedül is akartam — Köszönöm; egy pohárkával abból az olajosból. — Nem lesz rossz, de inkább abból a karmolóból kérnék; nem vöttem még ma be semmit, s nagyon zörög bennem. — Itt a bütykös, húzzál másfelet,
