Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 19-es doboz
Dr. Jancsó Benedektől. 133 vek előtt is kiteszszük az articulust és így nyomatékosan, mintegy mutatólag is használtatik: ez a propheta = hic est Propheta. Valamint a latinban két nominativus összekerülése alkalmával a két nominativusbau álló név közé az e s t copula tétetik, úgy tétetik ez esetben a magyarban is az articulus a két név közé: Isten a bíró — Deus est Judex. Megmondja azt is, hogy mily esetben szoktuk elhagyni az articulust. El szoktuk hagyni a közmondásokban : Kákán keressz csomót. A vocativus elé nem teszünk articulust. A participialis melléknév elé csakis nagyobb elegantia kedvéért teszünk articulust: a meglett esőnek nem kell köpönyeg. A személyes névmás elé csak akkor teszsziik ki, mikor birtokviszonyban áll: Az én könyvem, szebb az én könyvem. Erdősi mint láttuk határozottan és nagy tűzzel vitatja Melanchtonnal szemben, hogy articulus nemcsak a görögben és németben van, mint ő állítja; hanem a magyarban is. Ismeretes az a vita is, melyet Erdősi folytat Dévai ellen, midőn Dévai orthographiájának egy állítását cáfolja, állítván, hogy a Dévai által sürgetett ab b arát, ap pap-féle leírás nem helyes, hanem az articulust teljesen elválasztva kell leírni és pedig a z-t mássalhangzó előtt nem szabad elhagyni s ezért így kell írni az pap, az barát. Ezután „Regulae s y 11 a b i z a n d ilí cím alatt a szótagolásról mond el némi dolgot, mely tulajdonképen semmi fontost nem foglal magában. Legtigyelemreméltóbb megjegyzése e helyen az, midőn azt mondja, hogy magyar szó elején mássalhangzó nem szokott állani, kivéve egy pár szót: trombita, ptrü- csök, struc; sőt úgymond idegen szókban is a magyar nyelv a szó kezdetén vagy hozzá ád egy magánhangzót, vagy pedig közbeszúr: schola = iskola, claustrum = kalastrom. Azt mondja, hogy összetett szókban a szótag elválasztásánál a ragot kell elválasztani a tőtől, vagy pedig az összetett szó alkotó elemeit: bor-ért, vidd-el, mind-halál-ig, Anya szent-egy-ház. Természetesen őt itt a latin nyelv hasonló szabálya vezette, ma azonban ilyes szabály a magyar helyesírás terén nem uralkodik. Kérdhetné valaki, hogy vajon nem káros-e az etymologiára nézve, hogy az elválasztásnál nem járunk el, mint a latinban az etymologia elvei szerint? Erre bizton felelhetjük, hogy nem, mert a magyar ragok sokkal megkülönböztetlietőbbek és önállóbbak, semhogy egy ilyen ety- mologiai elveket nem követő írásmód ártalmára lehetne önállóságunknak. Pereszlényi is megjegyzi, hogy nem minden ragot illetőleg járunk így el az elválasztásnál, mert az an, on, e n, ön, n ragnál a szó tag-el választás közönséges szabályai szerint járunk el: k á-k á n — in scirpo és nem k á k-á n. Es ezzel bevégezte Pereszlényi nyelvtanát. Ha összehasonlítjuk Pereszlényit előzőivel és pedig részletesen, mint azt jelen dolgozatunk folyamán volt alkalmunk tenni,
