Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 19-es doboz
A Ott a »Junius.« Erős zöldből tűz-vörös pipacsok lépnek ki s az egész fölé egy erősen kék ég nehezedik; vagy a »Virágos réten cinrű olaj vázlat: zöld réten, lila virágok között piros ruhájú hölgy sétál. Mily erős — egymás mellett bántó — színek különben és mégis ott van előtünk a vésznon és mi nem találjuk bántónak, sőt szépnek és ami a fő igazak. Mily élénken emelkedik ki az »Őszi szántáson-«on az utolsó napsugaraknak már bágyadózó világa. És milyen megkapó a maga közvetlenségében a »Holdas éjjel.« A hold nem látszik, csak egy pár csillag világit a sötét égen s a fák árnyéka feketén rajzolódik le a holdtól megvilágított réten. Mennyi hangulat egy képen! Ugyancsak mesteri alkotás a »Tisza- menti füzes,« a homályos tónusban tartott »Dunai hangulat,« »Répahordás,« »Kukorica föld« s az egész kiállításnak talán legértékesebb, legszebb a »Bihari hegyekből.« »Napsugaras téli délelőtt.« »Havas domboldal«, mely alól itt-ott kilátszik már a zöldes-barnás föld. Az erős fehérből kiemelkedő sötét fenyőfák, bokrok törik meg a hó tiszta fehérjét; elől törtet lomha testével egy vaddisznó, utána a párja; a kép egyik oldala csupa fény«, világosság, a másik csupa árnyék. Nem halmoz össze sok szint, de rendkívüli megfigyelő képességével úgy állítja elénk a természetet, hogy elénk tűnik rögtön annak nagysága, szépsége. Néha hangulata túlzásra viszi, a mikor is mást fest, mint azt a természetben látja, így pl. a »Hídon« című képén, de nagyban és egészben a természet igaz festője ő. Finom színezése, könnyed előadása nem fogja hatását eltéveszteni soha s ez a kiállítás be fogja igazolni, hogy íme újra egy magyar művész, akinek további működése elé biztos reménységgel tekinthetünk. Perleberg Emil. 5zikszay ■ Csodálatos szerencsék van az idén a külföldi művészethez. Nem régiben volt alkalmunk a természet játékaiban is bölcselkedést kereső német irányt látni, s most a franciák csillogó, vilogó élet- felfogásaiban gyönyörködhetünk. Minden csupa derű, az örökös tavasz lehelete kábít, varázslatos mámorba merít. Mámor és milyen jóleső, szinte szeretnénk, ha örökké tartana és nem kellene törődnünk semmivel ; semmivel, mi komoly, s mi eszünkbe juttatja az életet, pedig ezek a képek életet lehelnek, de valami szebbet, fenségesebbet, valami olyat, mi után kívánkozunk, de mit elérni nem fogunk soha. Talán ez az, amiért oly' szivesen foglalkozunk velük, mert az élet értéke is megszűnik, ha egyezer elértük célunkat, ha nincs miért küzde- nünk, miért fáradoznunk. Szikszay tág teret nyit fantáziánk csa- pongásának, bevezet minket a végtelenségbe, sima, a torlódást szinte kerülni tetsző hullámain a tengernek, káprázatos színe között, s mi megyünk vele, követjük örömmel szivesen. Szebbnél- szebb tájakat mutat, vagy lelke érzelmeinek variatiot a lenyugvó nap változó világításában. Csak igazi művész veszi azt észre, bogy a napok egyhangú szürkeségének mint ad más és más charaktert az utolsó óra. Szikszay ért ehhez, kedvelt témáihoz szeretettel dolgozva azokat ki, s így minden alkotásán rajta van minden művészet legnagyobb erénye, az egyéniség. S ehhez az egyéniséghez oly szépen hozzá illik finom technikája, mint a lant a lirai költeményekhez. Itt-ott azonban mélyebb húrokat is megszólaltat. (Ködös őszi reggel. A fe- nyő Alkony a Tisza mellett. Hajótöröttek temetője) s a hangokat szép nyelvezetű románccal kiséri. S mi áhítattal ott csüngünk ajkán, s hallgatjuk a mesebeli regényeket, melyeket néha a nagy némaság sokszavuságával ad elő. , , ö (+) ZEHE, Raucitvezető Uikár Z György. H Demzeti Zenede hanguersenye. (V ..r.) A Vigadó kistermében e hó 6-án v olt a Nemzeti Zenede legutolsó hangversenye, amelyen zenekar nem működött közre és a növendékek csak szóló- számokkal szerepeltek. A hangverseny nívója meglepetést keltett. Nem kellemest, de kellemetlent. Az. összes szereplők közül valóban csak Stefániái Imre érdemei, meg, hogy róla megemlékezzünk. Sajnáltuk őt is, hogy neki, 94
