Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 19-es doboz
Asszonyok. Leültünk ketten a kerti verandára. En szomorúan néztem az arcodba s szememben volt, hogy szeretlek, nagyon szeretlek. .. És te közönyösen néztél magad elé. Nem hatott meg az én lázban égő tekintetem. .. . Kigyúlt a villamlámpa. Fénye szertehullott a sötétségbe s a közeli kertből egy kis éjszakai pille repült egyenesen a lámpának. Kereste, kutatja, merre juthat be ahhoz a vakító fényességhez. Bizonyosan szerelmes volt szegény, mint én. És vakon a veszélybe rohant, mint én. Egyszerre azonban elhagyta a lámpát. És a te arcod körül kezdett szálldogálni. És én megfogtam a kis pillét és visszavittem a villamlámpához, És úgy súgtam neki: — Tudom, kis pille, mért hagytad el a villamlámpát. Mert az ő arca vakítóbb, mert az ő közelében veszélyesebb röpülni. Én azonban jóakaród vagyok. Menj csak, menj csak vissza a villamlámpához. Mert ott nem bizonyos, hogy belepusztulsz, de ha itt maradsz, az ő közelében, a halál fia vagy biztosan ... II. Az országnak roppant csúnya királynéja volt. Már öreg, ráncosarcu, sovány nő. Égyszer elibe hoztak egy férfit, akinek az volt a bűne, hogy sok leányt és asszonyt elcsábított. — Tudod mi a bűnöd? — kérdezte a királynő. — Nincs bűnöm, — felelte szilárdan a férfi, —- mert a szerelem nem bűn. — Tehát tagadod is? Ez annál nagyobb büntetést érdemel. És a királynő mély gondokba merült azon, hogy milyen büntetést eszeljen ki a férfi számára. És rövid gondolkozás után fölkiáltott: i. — Halld büntetésedet Az ország legszebb nőjét fogod bámulni egy hónapig, da le leszesz láncolva. Látni fogod idomait. ne nem szabad, de nem lehet megölelned őt, látni fogod arcát, ajkát, de nem lehet megcsókolnod őt. A férfi el csüggedten hajtotta le a fejét. A királynő pedig mintegy magában fölkiáltva kérdezte: — De ki is a legszebb nő országomban ? A férfi hirtelen fölkapta a fejét és sebesen mondta: — Felséged ... — Bolond, — válaszolta szerényen mosolyogva a királynő és elbocsátotta a férfit minden büntetés nélkül. III. A társaságban, mely csupa férfiből állott, a nőről beszélgettek. — Éz á rejtéjes valami, ez a kifürkészhetetlen talány, -— szólt az egyik, — mindig pezsdülésbe hozza a vért. A nő az örök titok... — A nő a szép fogalmának megtestesülése, — mondta a másik. A nő az örök szép, az örök ideál... — A nő olyan a földön, — jelentette ki a harmadik, — mint az égen a csillag. Nem tudjuk, voltaképpen mi lakozik benne, gyanítjuk, hogy hasonló hozzánk, de mégis bámuljuk, csodáljuk .. . — A nő a gyönyör, — szólt a negyedik. A nő vigasztal meg bennünket az élet súlyos gondjai közepette. A nő az örök titok, az örök szép, az örök ideál és az örök gyönyör... — Ugyan mit hadartok ittössze-vissza, — vágott szavukba az ötödik férfi, az utolsó a társaságban. Puszta képzelődés, amit ti itt a nőkről mondottatok. A nő éppen olyan istenteremtése, mint mi vagyunk. Nem örök szép az, se örök titok, se örök gyönyör se örök ideál... Ennek a férfinak tudnillik — felesége volt... Udvarnoky Tibor. 89
