Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 19-es doboz
a fejemben, de soha sem tudtam elszánni magam a megírására. Valami balga hit áltatott, csalt iolytou. Hittem neki. Most már megtanultam, hogy az ember még önmagának sem hihet. Tudom, hogy szeret engem. Tudja, hogy szeretem. És mégis maga nem lehet az enyém. Szitkozódásban szeretnék kitörni, átkozni szeretnék valakit, hogy ez fgy van. De nem segíthetek rajta. A közel jövőben oltárhoz vezetem Kovács Vilmát. Régen a jegyesem volt. És én tudtam ezt és "mégis közeledni mertem magához. Vessen meg. Magam is azt teszem. De mégis, nem tehetek róla. Nem tudtam parancsolni magamnak. Elragadott az indulat, a a szenvedély. Szerettem, őszintén szerettem magát; tudhatja, hiszen nem is gondolkoztam, csak szerettem. Belerohantam a veszélybe, mert csak szerettem. Ha olyan szerelem lakozott a maga szivében is, mint az enyémben, megért engem. Nem kívánom, hogy megbocsásson nekem ezért. Csak értsen meg. Értse meg azokat az érzéseket, amelyek ott hömpölyögtek, zúgtak a a szivemben; amelytől józanul gondolkozni sem tudtam. Érzem, hogy nagyon fogyatékos ez a levél. De nem tudok írni. Ha olvasni tudna a lelkemben, egyszerre megértene. Megértené, hogy szerelmem éppen azért volt szerelem, mert így fordult a dolog. Szavakat keresek, hogy azok segítségével enyhítsem a vétkemet, amelyet maga ellen elkövettem. Nem találok. Csak kérni tudom, kérni, hogy ne gondoljon rólam semmi rosszat. Soha mást szeretni nem fogok, mint magát. Soha, soha. Isten vele. Megkönnyebbült, amikor ezt a levelet megírta. Tudta, hogy homályos, hogy Ida éppen nem fog belőle sokat megérteni. de hasztalan nem volt képes máshogyan írni. Mikor az ember szive tele van egy érzéssel, nem tudja azt kifejezni. Az az érzés egyszerre kifelé törekszik s éppen ezért csak kevés jut ki belőle. Mikor Ida megkapta a levelet, boszu- ságában sírni kezdett. Nem érzett fájdalmat. Csupán a sikereiért kedvelte Hetényit, s az, hogy most elvesztette őt, nem fájdalmat, hanem bosszúságot okozott neki. Többször átolvasta a levelet s igyekezett kiolvasni belőle azt az okot, amelyért őt Hetényi elhagyta. Ez a levél olyan érthetetlen, olyan sejtelmes volt, hogy Ida azt gondolta, hogy csak kifogás. És amint hosszabb ideig gondolkozott erről, már mint meggyőződés fogamzott meg a lelkében, hogy Hetényi megunta őt s ezzel leakarta rázni a nyakáról. Mindenekelőtt boszut akart állani érte. Bántotta az is, hogy Hetényi úgy irt, mintha ő kitudja milyen nagyon szeretné őt. Rögtön válaszolt neki : Kedves Hetényi úr. Ugy-e nem veszi rossz néven tőlem, ha kimondom nyíltan a valót ? Múltkor nem akartam ezt tenni, mert féltem, hogy szomorúságot okozok önnek vele. De most már meg kell tennem. Én szeretem Mátrait és hozzámegyek. Ami köztünk történt, azt feledje el. Hiszen még gyerekek voltunk! Ugy-e nem haragszik? U. i. Éppen most kaptam meg a levelét. Már az enyém le volt zárva s elakartam küldeni, amikor elolvastam az önét. Jól van így. Éppen kapóra jött. Legalább nem is fáj magának. * Mikor Hetényi ezt a választ elolvasta, nem tudta mit gondoljon Idáról. Összevolt zavarodva zúgott a feje, s könnyes szemmel csak nézte, nézte azokat az apró betűket... Eddig azt hitte, hogy Ida szereti őt. S bár azt kívánta, hogy az ne szeresse 84
