Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 19-es doboz

440

ÉLETKÉPEK.

I. évf. 49. SZ.

több gonddal rajzolná jellemének kiemelkedő vonását j az értelmességet.

A jellemzés e szembeszökő hiányaiért az előadás költői emelkedettségében s a leirások életteljes elevenségében is hiába keresünk kárpótlást. E költői beszély- nek alig van egy-két versszaka, mely meg tudná ragadni kedélyünket, de annál gyakoriabbak benne a minden költöiségből kivetkőztetett, lapos, semmit nem mondó sorok, melyek nem ritkán még a verselés gördülékenysé- gét is nélkülözik. Mindjárt az első versszakok oly dö- czögős nyitányt képeznek, mely maga képes megölni minden költői hangulatot. Csak egyet idézünk:

Úgy volt-e, szép Ida ? — Most már a földdel Végezve, önmagad bevallhatod.

Halotti ágyad vetve önkezeddel,

Fényed oda, árnyad se’ tagadod.

Úgy volt. — A szép Idát a' vitte, sírba,

Az a vonás ; — legyen tehát megírva Mint o bevallá; oszt' sirathatod,

Vagy elítélheted, de ne feledd el,

Hogy még te is leszámolsz végzeteddel!

Ilyen költőiség nélküli, józan ver szak később az, melyben a férj szereplését rajzolva, ily középkori krónikáshoz illő hangon elmélkedik:

Képviselő-választás volt; az érdem Kitüntetésére nagy alkalom.

Egy szív, egy gondolat, legott Edében Összpontosult a tiszta bizalom.

Hálás a nép, s csak gaz kéz ne vezesse,

Az érdemet még mindig fölkereste,

Ahoz csatolja ösztön, vonzalom, —

Ede emelkedett önérzetében,

De a bizalmat nem vévé kevélyen.

Egy másik helyen ekkép rajzolja a szép asszonynak és léha kedvesének fejledező viszonyát:

A fürdő igy ütött ki, összehozva Két gyönge szivet vél’tlen, együvé ;

De érdemükre legyen itt kimondva :

Szerelmüket akármi ok szüle,

A szép magányban tisztult az naponként Es Arthur szíve is telt, telt fokonként,

S a mire gondolt, már nem azt tévé,

Könnyelmű volt, de nem volt megromolva,

S Ida szerelmén kelt szerelmi gondja. . .

Ezek egész versszakok, de ki győzné elősorolni a si kerültebb helyeket is gyakran eléktelenitő majd boszan- tólag lapos, majd döczögős sorokat; az ezen strophában is előforduló »vél’tlen«-hez hasonló megröviditéseket; a részesülő módnak a verseléssel nagy küzdésre mutató gyakori használását s a féligmult-idő örökös lábatlankodását nem egyszer oly helyeken is, hol a szó ez által kettős értelmet nyer.

Nincs nagyobb ellensége a verses regénynek, mint a sivár józanság, mely minden pillanatban kizökkenti az olvasót emelkedett hangulatából s beletereli az élet pózájába, a köznap iasság posványába. Byron és Puskin, a verses regény nagy mesterei, gyakran rajzolják a mindennapi élet apró összeütközéseit s különösen kitéréseikben oly tárgyaknál is megpihennek, melyekhez látszólag nagyon kevés köze van a költészetnek; de sohasem lépik át ama határvonalat, melyen túl már a költő tündéri birodalma véget ér s az egyszerű krónikás sivár, üdüléssel nem kínálkozó tartománya kezdődik.

Fejes István sokszor téved e terméketlen talajra, s csak ritkán éri el ama tiszta, verőfényes magaslatot, melyről az igazi költő szokta "tekinteni az alatta elterülő világot.

— Színházi hírek. A népszínházban tegnap Tóth Ede »Toloncza« vonzott meglehetős szép számú közönséget, daczára a meleg időnek s annak, hogy e színmű három legerősebb szereplője: Soldosné, Tamási és Horváth Vincze nem léptek föl benne. Az elsőnek szerepét (Angyal Liszka) Baloghné adta, ki kellemes megjelenésével s szép csengő énekével, mely a Soldosnééval vetekedik, most is megnyerte a közönség tetszését. Játékában, igaz, kevesebb a kedély, az erő,a kifejezés, mint a Sol- dosnééban; de hogy oly szinetlen, hideg és erőnélküli lenne, minőnek egy némely lap feltünteti, — az egy- átalában nem áll s e lapok önmagokat czáfolják, midőn önkénytelen is azzal a játékkal hasonlítják össze az övét, mely a népies leány- és menyecske szerepekben, szerintünk is, egymagában páratlanul áll. Ha Baloghné játéka oly rósz lenne, mint állítják, nem hasonlítanák össze a legjobbal, melyet felmutatni bírunk. Ami nagyon lényeges kellék: az értelem, Baloghné játékában is megvan s ha több hevet és elevenséget öntene bele, bizony kielégithetné azt a müigényt, a melyet, Soldos- nén kívül, nem tudjuk, melyik nőszereplő tehetett oly finnyássá, s mely Szabó Bandit minden finnyássága mellett is szépen el tudja viselni Tamási után. Horváth Yincze szerepében (Mravcsák) ezúttal Tihanyi lépett fel s nem egy sikerült mozzanattal lepte meg a közönséget ; de a nyelvhabarékot — melyen Mravcsák beszél — nem tudta oly természetes hűséggel egygyé, hogy úgy mondjuk, saját specialis dialectussá olvasztani mint Horváth.Különösérdeket adott ez előadásnak,hogy Ördög Sára szerepében ez úttal Szathmáriné aszszony, a nemzeti színház tagja lépett fel, mint vendég. Ez a szerep tökéletes párja Fádét anyónak a »Tücsök«-ből, mely a művésznőnek egyik legkitűnőbb alakítása. Ebben is hatalmas, megrázó drámai erőt tudott kifejteni, kivált a kocsmai jelenetben. A közönség hatszor ismételtette meg Solymosi zsidónépdalát, ki azt páratlan humorral énekelte, úgy, hogy nem igen tanácsolnók akárkinek is, hogy e szereppel megbirkózzék Solymosi után. Általában az egész előadás sokkal inkább sikerült, semmint azt az elől érintett három tag távol-létében remél ni lehetett.

VEGYES KÖZLEMÉNYEK.

— A török trónválság elsőséget nyer a harcztér felett érdekességben. Az uj szultánnak »kard-övezését« Konstantinápolyból Bécsbe jött sürgönyök bevégzett ténynek mondják. Y. Murad szultán halálos ágyán fekszik, szobájába csak kevesen léphetnek, köztük anyja, kedvencz nője, orvosa Karpoleone és fivére Abdul Hamid, a leendő padisah. A beteg szultán már lemondási okmányát is aláírta, s kinevezte Hamídot utódjává. A hangulatban azért semmi nyugtalanság,