Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 19-es doboz
I42 Petőfi „Örüliu-jérol ződnek; egyébiránt az anapaestusi láb benne az uralkodó s ez adja meg az egésznek gördülékenységét s azt a ropogó pattogó széphangzást. De mit keresünk mi Az őrültben mértéket és rímet? — Nem természetellenes, visszatetsző és nevetséges volna-e, ha egy őrült — tehát a megtestesült zavar, mértéktelenség, rendetlenség és chaos — szép csendesen, szabályos, rendes mértékben dühöngne ? Mily nevetségesen bosszantó már csak az is, mikor egy szoba-költőnél a vihar legerősebb kitörésében is a dörgés, villám, zápor, csattogás minden lomha menetű szolid sorocska végén szép rendes jámbor rímben összecseng s a csupán rendetlenségében költői chaost. élettelen symmetriába préselik (a miért aztán nagyon kevés „Vihar“-os költemény tudja visszaadni az igazi vihar szépségét). Hát még ha a viharnál is viharosabb, dühöngőbb, dörgőbb, rohamosabb a tárgy; — lehet-e egy őrült szónoklatát száraz rendszerbe, szabályos lábakba, hibátlan rímekbe, arányos sorokba szedni? A hatás óriási csökkenése nélkül nem lehet, — nem is szabad. — S aztán nemcsak a különös kifejezési mód, az őrült beszéd természete követelte meg a szorosabb versforma elhanyagolását, jobban mondva — mellőzését, hanem a rhapsodia természete is úgy hozta magával, mely u. is még versformában is a legnagyobb szabadságot engedi meg, sőt követeli. Ugyan a kacagó refrain, melynek megannyi árnyalata van, mintegy strophákra osztja a költeményt; de valami rendszerességről, sorok számának egyenlőségéről itt sem beszélhetünk; hanem azért mégis mintegy átmenetül, összekötő kapcsul szolgálnak a szerte csapongó gondolatok közt s némi pihenők a gyors rohanásban, melyet különben néhol valami szemlélődő lomhaság és számos apró szócska is lassítanak : úgy hogy legkevésbé sem válnék hátrányára, ha nyelve még nagyobb erővel, tömörséggel, rövidséggel, drámaibb menettel bírna. Egyébiránt nyelve ellen nem lehet több r kifogásunk, ha még előbb ezt a magyartalanságot felemlítjük: „Érett gyümölcs vagy föld: lehullanod kell“ — amely hibás nyelvtani szerkezeten annál is inkább csodálkozhatunk, miután erre a költőt se mérték, se rím, sem a hangsúly nem kényszerítették ; különben e „költői szabadság“ Petőfinek egy másik — 1842-ben írt, „Járnak, kelnek . . .“ kezdetű — dalában is előfordul: „Megsiratnom kell árva magamat.“ Az őrültnek egyik különös nyelvbeli sajátsága még az, hogy a vágy és való, élet és ábránd ellentéteit — melyek tárgyát, hangját adják meg — a kifejezésekben is a költői ellentétek megragadó bájával, szép antithesisek halmazával világosítja; — ez is Victor Hugo-i hasonlatosság. Végül Az őrült külső történetére nézve még megjegyez
