Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 19-es doboz

Petőfi „Orült“-jéről

I 36

voltából ered: Madách gondolkozó tő, Petőfi érző szív. Bármit írjon is Petőfi, nem tudja elhallgattatni Énjét, saját érzelmei tolulnak mindig előtérbe, erős lyraisága nem engedi, hogy szigorú tárgyilagosságra jusson, a mi pedig eszmékhez nagyon szükséges. „Az őrült11-ben is bár csörgő sipka alá rejtve, de Petőfit látjuk, az ő egyéni fájdalmaival, saját érzelmeivel, keserű csalódásaival; a mely feltevésünk mellett bizonyít azon számtalan apró költeménye is, melyek ') bizarr gondolataikkal s gy .kran üres nagy mondásaikkal épen Az őrültbe illenének s úgy tetszenek, mintha ennek faragása s gyalulása közben elhullott forgácsai lennének; de a melyek mégis külön-külön cím alatt, mint Petőfi egyéniségének, saját lelki életének nyilatkozatai szerepelnek; az ezekkel egyenlő hangú Őrültet is tehát ilyennek vehetjük. Különben az egész alak épen középen áll a két véglet között; az ember sem egészen bölcsnek, sem egészen őrültnek nem mondhatja, annak nem elég józan, ennek nem elég esztelen; bolondnak kissé bölcs, bölcsnek kissé bolond. S ép tízért van, hogy szavaiéi zavarban vannak, mint adják elő, mint igazi őrültet alakítsák- s játszszák-e vagy csak egyszerűen szavalják ? Melyre nézve nem habozhatunk kimondani, hogy a költemény mindenesetre leghatásosabb olvasva és felolvasva, s nem színészileg előadva.

Évtizedek óta ugyan is számtalan hangverseny, műkedvelő előadás és önképzőkör kedvenc szavaló darabja Az őrült; de a mely nemcsak e közkedveltsége, népszerűsége s kitűnő volta miatt érdemel különösebb figyelmet; hanem egyik fő érdekessége még, hogy az a sötét, borongó, világfájdalmas hang, mely Petőfi költészetén 1846-ban átvonult, itt csendül meg, ha nem is épen legelőször, de mindenesetre legerősebben.

Petőfi kedélyén és költészetén u. is 1846 elején érdekes változás történt. Míg az előző években lelke inkább csak kisebb, egyszerűbb események és érzések iránt fogékony, fájdalmai csak mulékony nyomokat hagynak, öröme, keserve nem lépik túl a határt, melyen kedélye rugékonyságát elveszthetné, gondolatai is kisebb körben - magához mindig közel — keringnek; addig az 1846-ik év e e’én az érzést felváltja a gondolkozás, látköre tágul, keblére fogadja most már nem csak a babáját, barátját és a bort, hanem az egész emberiséget, s egyszersmind érzékenyebbé lesz a csapások iránt, a csalódások nagyobb keserűséget hagynak szívében; gondolkozik az élet-, halál-, ember-, világ-, emberiség-, boldogság , isten-, teremtés- és túlvilágról s nem tud kibékülni velők; fáj neki minden a mi létezik; meglepi a pessimismus, a világfájdalom.

') Mint a „Ha jőne oly nagy fergeteg . . „

„Mit ettél föld . . stb. címüek.

.Annyit sem ér az élet . .