Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 19-es doboz
Porzsolt Kálmántól. i ro csak mintegy villámhárítóul tette oda; vagy tartalom, forma és cím egyszerre támadtak agyában? — Nem tudjuk. De bármi lett légyen is az intentió, soha gondolat és forma oly szép összhangban nem találkoztak mint itt. Petőfi keresve sem találhatott volna rhapsodiának jobb tárgyat mint egy őrült beszédét, sj egy bolond monológnak alkalmasabb formát a rhap- sodiánál. Epen a tárgy és külalak e szerencsés összetalálkozásának köszönheti „Az őrült“, hogy nemcsak Petőfi költeményei közt, de irodalmunkban is egyike a legsikerültebb rhapsodiáknak. Mert épen egy őrült monológjában is megvan a túlfeszített képzeletnek az a szertelen csapongása, az a töredékesség, darabosság, szakadozottság, egység-hiány, bevégzetlenség, az a szinte drámai rohamosság, a szeszélyes szökések egyik gondolatról a másikra, az a túlzás, homályosság, szabadság, s az ellentétes hangulatok keverése; — a mik egy rhapsodiának éppen kellékei. Úgy hogy akár a rhapsodia egész elméletét is magából A z őrültből levonhatnék. Irt Petőfi és írtak mások is rhapsodiát, de ezek egyike sem mérkőzhetik Az őrülttel a tomboló szenvedélyek fékezketlen ereje, az indulatok megrázó, merész, szinte vad és nyers kitörései, a gyorsaság és változatosság tekintetében; — a mely előnyök tulajdonképen a tárgy szerencsés választásából, magából az őrült monológból erednek, mely határozottan sokkal több szenvedélyt s indulatot követel és bír el, mint azon formák pl. melyekben a „Világosságot“, „Egy gondolat bánt engemet“ vagy a „Rákos nymphájához“ címzett kitűnő rhapsodiák Írattak. Megcsendül e költeményben a legkülönbözőbb érzelmek hangja: a fenyegető düh, káröröm, megvetés, undor, fagyos közöny, forró gyűlölet, utálat, bámulat, csodálkozás, részvét, nemes pathosz, igaz lelkesedés, hideg cynismus, egykedvű unalom s őszinte fájdalom hangja; néha lágyan, melegen, szinte ábrándos sejtelemmel, majd keményen, durván; képviselve van itt a finom iróniától a legkeserűbb vastag sarcasmusig a gúny egész hang- lajtorjája; s aztán a mi a magva a költeménynek, a bizarr gondolatok, különc eszmék, merész kitételek, keserű reflexiók halmaza; úgy hogy az egész alakot egy nemes érzelmei- s nagy gondolataiban megbolondult bölcsnek tarthatjuk. Alig van nagy költő, kinek ily őrültje ne volna; túlzott gondolataikat, elkeseredettségükben támadt eszméiket szokták általa tolmácsolni; így van Madáchnak is Őrültje, melyet Petőfiétől a versformán jdvül a mélyebbre ható gondolatok különböztetnek meg; Petőfi Orültj e eszmékben határozottan szegényebb, felületesebb Madáchénál, melyben pedig nincs meg az az elevenség, pezsgő vér, szenvedély, a mi a másikban megvan. De a különbség a két vers között szerzőik egyéniségének különböző
