Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 19-es doboz

rát nyerte el, a balladára kitűzött díjjal Petőfi „Lehel“-je jutalmaztatott. Pápán már élesebben mutatkoznak a későbbi Petőfi jellemvonásai. Nagy bajt okozott neki később az életben is, már itt előtérbe lépett feltétlen őszintesége^ minden álfontoskodásnak gyülőlése, készebb vélt a határon túl menve gorombává lenni inkább, mintsem legkevésbé is képmutató. Hasonlóan mutatkozott heveskedése is; megróják szinészkedő szavalásáért. Pápán kezdett oly költeményeket Írni, melyek folyóiratokban megjelentek. Nyomtatásban „A borozó* c. költeménye jelent meg először, az Athenaeumban, Petrovics név alatt. Ugyanez év végével már Petőfi név alatt ir. Első megjelent költeménye után igy ir Szeberényinek: „Első és utolsó vers, melyet tőlem lat a világ; lemondok barátom a verselésről, le! a mai világban szegény embernek hálátlan egy mesterség, átkozott keveset hajt a konyhára. Lemondok tehát és a prózához állok barátom, mitől valaha annyira irtóztam}“

A 42—48-iki tanév kezdete újra Pápán találta őt, de nem találván alkalmat a megélhetésre, elhatározta, hogy harmadszor is színpadra lép, Petőfinek e korban minden tette, levele, lázas nyugtalanságot tanúsít, mely küzd élete mindennemű viszonyaival, a szülők akaratjával, a barátok tanácsával; az iskola, a katonaság sőt még a színészet korlátáival is. Tulajdonképen nem tudja, mit akar, csak érzi, hogy nem közönséges pályára van hivatva, s mindenütt keresi a pályát: ma katona holnap költő, majd színész, végül mindkettő egyszerre. Nem maradhat egy helyen, sokáig vándorolnia kell, hamar lemond egy-egy pályáról, csak lantjához marad hü, de egyszer erről is le akar mondani. Azonban e habozásnak és sikertelenségnek közepette is mély hite van magában, — vagy ki kell küzdenie magát vagy pedig elvesznie, — nem akar közönséges ember lenni: „aut Caesar et nihil!* — írja Szeberényinek. E nyugtalanság aprólékos dolgokban is nyilatkozik. Meg akarja változtatni nevét szláv hangzása miatt; 0 r ö m f i Vidornak írja magát Szeberényinek ajándékozott könyvébe, Római név alatt szerepel mint színész Tolnában, később Sió, majd Borostyán nevet használ, mígnem egyszerű Ízlése vissza viszi a Petőfi névhez.

VII.

Petőfi és Páka.

Az 1844-iki telet Debrecenben töltötte Petőfi, betegen, a legnagyobb nyomorban. Egy színházi jegyszedőnő özvegy asszonynál feküdt, ki abban a reményben ápolta, hogy megfizet egyszer, ha módjában lesz. P á k h Albert, ki itt egy hivatalnoknál nevelő volt gyakran meglátogatta. Petőfinek Debrecenben tartózkodása nagy befolyással volt fejlődésére, a mennyiben elhagyatott magányában egészen tanulmányaira szorítkozhatott. Itt sajátította el a francia nyelvet, olvasott számos ezstetikai, dramaturgiai munkát. Egészsége jobbra fordulván, ő is meglátogatta Pákhot s egyik látogatása alkalmávál megtetszett neki egy szalag, melyet P á k h egy nő ismerősétől kapott. Petőfi kérte ezt de Pákh nem volt hajlandó neki adni s e miatt a két jó

barát összezördült. Ennek volt következménye az „Isten veled te elpártolt barát. Veszett ebként ki szivem megmarad“ kezdetű verse, melynek a csekély eseményhez képest nagyon pathetikus hangja van.

Csekély dolog, de mély benyomással lehetett Petőfire, főleg akkori helyzetében. Gyakran megtörténik, hogy objektív szempontból nem nagy dolog mély benyomást tesz ránk, s a fájdalom épen nem szenvelgés, de nem sokáig tartó, s ha dallá alakult, könnyen enyhül. Petőfi és Pákh is könnyen egymáshoz édesedtek ismét. Február elején nagyon bizalmasan arra kéri fel Pákhot, hogy ápolónéjának adott 150 forintról szóló kötvény alá mint jótálló Írja nevét, a mit meg is tett, kötelezvén magát, hogyha Petőfi 45 nap alatt le nem fizeti adósságát, ő fogja kifizetni. A kötelezvény aláirása után azzal fordult Petőfihez, hogy : benned bízom, de kevésbé viszonyaidban ; honnan szándékozol előteremteni 150 •forintot?“

— Összeírtam betegségem alatt minden költeményemet, ezzel indulok Pestre, reményiem, hogy eladhatom, — felelt Petőfi.

Még februárban elindult Pest felé, a Hegyaljának ve- vén útját, miután Pákh némi útiköltséget is szerzett számára. Erről az utazásról szól Herényihez (1847) irt levele; „Debrecenből utaztam Pestre. 1844-ben februáriusban, kopott ruhában gyalog, egy húszassal és egy kötet verssel. E kötet versben volt minden reményem ; gondolám : ha eladom, jó, ha el nem adhatom, az is jó . . . mert akkor vagy éhen halok vagy megfagyok s akkor vége lesz minden szenvedésnek. Egyes-egyedül mentem a Hegyalján ; egy lélekkel, egy élő lénynyel sem találkoztam. Minden ember födelet keresett, mert iszonyú idő volt. A süvöltő szél havas esőt vert reám. Épen szemközt jött, arcomon megfagytak a könnyek, melyeket a zivatar hidege és a nyomorúság fakasztott.“

A Tisza áradása miatt Eger felé vette útját, hol Tárkányi Bélához, — kit költeményeiből ismert, — tért be szállásra. A növendékpapok közt kellemesen töltött pár napot, ott irta az „Életképek“ által pár arannyal jutalmazott „Egri hangok“-at.

VIII.

Petőfi és Vörösmarty.

Egy heti kínos vándorlás után érkezett meg Petőfi Debrecenből Pestre. Megérkezéséről igy ir Herényinek: „A végső ponton álltam; kétségbeesett bátorság szállt meg s elmentem Magyarország egyik legnagyobb emberéhez, oly érzéssel, mint a mely kártyás utolsó pénzét teszi föl, hogy élet vagy halál,“ E férfi Vörösmari, y volt, ki miután nem talált kiadót Petőfi verseinek, arra a gondolatra jött, hogy a „nemzeti kör“-nek ajánlja.

A „nemzeti kör“-nek Vörösmarty volt a központja. Keletkezése nagyon egyszerű, Vörösmarty, Bajza, Egressy s még néhány iró s színész együtt szoktak vacsorálni a rózsa-téri „Csiga“' vendéglőben. Mindig többen csatlakozván hozzájok, elhatározták, hogy kaszinót alakítanak, s igy lett a „nemzeti kör“. Midőn a nemzeti élet élénkebbé lett, politikai klubbá is vált, itt olvasgatte fül Vörösmarty politikai költeményeit. Vörösmarty ide hozta Petőfi költeményeit s felszólította a kört, hogy adja ki Sokan vonakodtak azért is, nehogy mások is hasonló kéréssel álljanak elő. Tóth Gáspár egy becsületes szabómester adott a dolognak jó fordulatot, késznek nyilatkozván magára vállalni a nyomtatási költségeket, ha más nem találkozik s a maga részéről 30 forint előleget ajánlott fel a fiatal költőnek. így jelent meg költeményeinek első gyűjteménye, melyért a nemzeti kör tagjaitól 150 forintot kapott. Adósságát a határnap előtt meg is küldötte Fogasnénak Debrecenbe, Pákhot is meglepte vele, a ki szintén gondoskodott arról, hogy a határidőre megfizethesse. Petőfi adott szavát igyekezett mindig megtartani, adósságai tekintetében szoros becsületérző volt, hamisan vádolják azzal, hogy könnyen csinált adósságot és nem gondolt vele s ha verseiben tréfásan emlegeti hitelezőit, nem kijátszásra céloz, Inkább azt találjuk, hogy neki nem fizették vissza a kölcsönözött pénzt.

A nemzeti körből kapott tiszteletdijból némileg felruházva magát, meglátogatta szülőit is s atyja ekkor engesztelődéit ki, látván munkássága gyümölcsét. Szüleinél pár hónapot töltött. Itt találta őt V a c h o t Imre meghívása a „Pesti Divatlapéhoz segédszerkesztőnek. 44-ben julius 1-én foglalta el Petőfi uj állomását, mely neki szállást, kosztot s havonként 15 forintot jövedelmezett. Minden számba tartozott egy költeményt írni, melyért külön két forintot kapott; — később fizetése javult. Sötét kis szobács- kája volt a lépcső mellett, hová napsugár alig hatott be, a mitlmeg is énekelt „A naphoz“ irt költeményében. Kötelessége volt az apró híreket összeszedni, külföldi apróságokat, novellákat fordítani s korrigálni a lapot. Mint korrektor többször akarattal ejtett nyomdai hibákat, pld. hogy: „X. francia ur örököseinek 300.000 frankot hagyott'“ erre javította, hogy : „300.000 frakkot hagyott“.

Petőfi biztos állomást nyervén, annál inkább fokozódott tettereje. Szoros összeköttetésbe jött az írókkal, eljárogatott Vörösmartyhoz, kinek többször felolvasta verseit. 47-ben összes költeményeit neki ajánlja bálája és szeretete jeléül. E szoros, úgyszólván atyai és fiúi viszonyt megzavarta 48-ban egy politikai okból kerekedett összezördülésük. Vörösmarty képviselő volt. Mészáros hadügyminiszter azt a javaslatot terjesztette a képviselő ház elé, hogy a magyar sorezredek egészittessenek ki, a régiek maradjanak német vezényszó mellett, s csak újak jussanak magyar alá. Az ellenzék, hová Petőfi is tartozott, hevesen ostromolta azt, s az általános magyar vezényszót sürgette. Szavazásra kerülvén a dolog, Vörösmarty is a kormány mellett szavazott. Petőfi egy költeményt irt ekkor Vörösmartyhoz, melyben azti írja, hogy: „nem én tépem le homlokodról, magad tépted le a babért.,, Vörösmartynak ez rosszul esett s prózában válaszolt, egy kis epigramma! végezvén sorait: „légy buzgó, de szerény, bírónak még te kicsiny vagy; élj, küzd és munkálj s várd el Ítéletedet!“ Pár hétig feszült volt a viszony közöttük, de újra helyre állt

törvényhatósága megkeresését határozta el a bizottság azon indokból, mert a főváros, melynek a szép szobor különben is tulajdona marad, soha sem volt szűkmarkú, midőn közművelődési és hazafias czélok előmozdítása végett hozzáfordultak ; a Széchényi szobor utólagos költségeihez is, kevéssel az emlékmű leleplezése előtt, ötezer forinttal járult; mig ellenben a Petőfi-szoborra 1867-ben — az akkori fejletlenebb viszonyokhoz mérten — csak ezer forintot szavaz hatott meg.

A bizottság nem is csalódott reményében, mert a főváros képviselőtestülete a kért segélyt, September 13-án tartott közgyűlésén, egyhangúlag megszavazá. De még egyéb tekintetben is nevezetes volt a szept. 5-iki bizottsági ülés ; ekkor lön a szobor leleplezésének határideje 1882. október 15-ik napjára megállapítva s kimondva, hogy a leleplezés nemzeti ünnepül tekintetvén : részvételre úgy a kormány s az országgyűlés tagjai, valamint Budapest főváros s az összes törvényhatóságok, — a költő szülővárosa : Kiskőrös képviselete: a m. tud. Akadémia, a Petőfi- és a Kisfaludy-társaság, a nemzeti- és népszínház igazgatói s mindazon intózetek és egyletek meghivatnak , melyek a szobor felállításához adományaikkal járultak. Elhatározá továbbá a bizottság, hogy Reményi Ede, ki ez időszerint az északamerikai Egyesült-Államokban tartózkodik: külön is meghivassék.

A Petőfi-társaság, mely csak az utóbbi években alakult, és igy a szobor létesítésére már befolyást nem gyakorolhatott, mégis, hogy ez irányban szintén lerója a költő iránti hódolatát, a szobor leleplezése alkalmával elszavalandó Petőfi-ódára ötszáz frank pályadijjal jutalmazott költeményt bocsájtott a bizottság rendelkezésére ; viszont a bizottság elhatározá, hogy az ünnepi beszéd megtartására Jókai Mórt, mint a Petőfi-társaság elnökét a megdicsőült költő személyes barátját kéri fel.

A szobor feliratára vonatkozólag e négy szóban állapodott meg a bizottság: „Petőfi. Nemzeti adakozásból. 1882.“ Mert benn foglaltatik abban minden s ide csak az attikai rövidség illik.

De érintenem kell még azon határozatot is, mely szerint a szobornak Huszár Adolf által készített nagy gipszmintáját a debreczeni ref. főiskolának, az Izsó-féle mintát

és mellszobrokat pedig a Rimaszombatban létesített gömőr- megyei múzeumnak ajándékozta a bizottság; az elsőt azon indokból, mert Petőfi, ha nem is épen boldog, de mindenesetre jelentőségteljes napjait élte Debreczenben, s az itteni ref. collégium könyvtári terme teljesen alkalmas helyiség arra, hogy oda a 12 láb magas szobor elhelyeztethessék. Rimaszombat pedig azért lön figyelembe véve, mert Izsó Miklós ott nyerte első képeztetését a szobrászat terén nagy mesterétől: Ferenczy Istvántól. Mester és tanítvány ma egyként nyugosznak, hosszas küzdelem után, a föld alatt; de ott porladoz már, sajnos, a szoborbizottság 1867-ben megválasztott másodelnöke Tóth Kálmán is, akipedig mondhatnék, oly végtelen imádattal csüggött Petőfi emlékén !

Szerencsésebb tisztében az uj másodelnök : Budapest főpolgármestere Ráth Károly, kinek buzgó közreműködését a szoborügy sikeres befejezése körül úgy tekinthetjük, mint a főváros összes polgárainak akaratát.

Fájdalmunkra szolgál azonban, hogy gróf Károlyi István bizottsági elnök, az őt ért baleset következtében, még mindig ágyához kötve, a szobor leleplezés ünnepét személyesen nem vezetheti, s igy annak egyik — úgy társadalmilag, mint politikailag legkiválóbbnak Ígérkező jelensége marad el.

A szobor történetéhez tartoznék még talán kissé bővebben szólanom az adakozásokról is; de mindannyit bemutatni tömérdek Ívre terjedne; válogatni pedig ott, hol kegyelet vagy honfiúi áldozatról van szó, s előbbre tenni a gazdag százait a szegény filléreinél bizonyára nem lenne helyes. Fődolog, hogy a szép szobor, a legtisztább lelkesedés szüleményeként, nehéz anyagi viszonyaink közepeit is, e nagyközönség megterheltetése nélkül jött létre.

Első szobra ez Petőfinek, — erős azonban hitünk, hogy miként az ő neve és dicsősége a századokkal csak növekedni fog és folyvást tündöklőbbé válik : azonkép még nem egy, s sokkal nagyobbszerű, monumentális szoborral tiszteli meg az utókor a szabadság és szerelem azon kbltő- fejedelmét, ki Segesvár mezőin, lant és karddal kezében esett el, hogy azután dicső szelleme, mely a nemzetet folyvást hazafias tettekre, a nemes és jóra serkenti, örökké élve maradjon minden magyar szivében.