Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 19-es doboz
a régi jó viszony. 48-ban Debrecenben Vörösmartyra bizza családját, s szüleit arra az esetre, ha megszorulnak, szintén hozzá utasítja. Petőfinek növekedő népszerűsége, mely Vö- xösmartyt mintegy háttérbe szorította, alkalmait szolgált egyes irigy embereknek arra, hogy V.—t Petőfitől elidegeníteni törekedjenek, azt mondván, hogy Petőfi úgy nyilatkozott volna, hogy 5 jelesebb költő, mint Vörösmarty. Mire Vörösmarty azt felelte: nem szeretne úgy halni meg, hogy ő legyen az első költő. IX. Petőfi, Kossuth és Eötvös. Petőfi a politikai Írók és szónokok közül leginkább b. Eötvössel jött legközelebbi ismeretségbe. Kosuthtal kevés érintkezése volt. A mostani nemzedék úgy képzeli Petőfit és Kossuthot, a forradalom költőjét és vezérét, mint a kik egymáshoz nagy rokonszenvvel viseltettek volna, de ez nem úgy áll. Részint ízlésbeli, részint személyes okok vontak válaszfalat Petőfi és Kossuth közé. Petőfi kevésbé méltányolta Kossuthot a szónokot, mint kortársai. Petőfi költészetét kiválóan az egyszerűség jellemezvén, Kossuth fényes, ragyogó rhetorikája kevésbé reá hathatott, mint másokra. Később, midőn költészetében a politikai elem túlnyomóvá kezdett válni, nagyobb demokratának s forradalmárnak tartotta magát Kossuthnál. Különben is a költő mindig őszintébb lehetvén, mint a szónok és az államférfi: politikai eszmék tekintetében némi ellentétben állottak egymással. A személyes okok a következők: Az ellenzék, hogy a nagy közönségre ne csak a politikai lapok utján hasson, közlönyövé választotta Prankenburg szépirodalmi heti közlönyét, az „Eletképek“-et. Az ellenzék kitünöbb férfiai szellemileg is Ígérték segíteni s igy került Kossuth neve is a dolgozó társak közé, ki úgy nyilatkozott, hogy nem örömest látja nevét egy sorban oly katona és vándorszínész emberekkel, mint Petőfi. Ezt megtudta Petőfi s természetesen megneheztelt. Később 49 elején, midőn P. honvédnek állva Bem táborába ment, levélben kérte fel Kossuthot, hogy nőt és gyermeket hagyva hátra, eszközölne ki számára az állampénztárból egy kis előleget, a melyet ő megjelenendő költeményeiből vissza fog fizetni. A levél úgy látszik, válasz és eredmény nélkül maradt. 49 júliusában, midőn a muszkák már jöttek a főváros felé, Kossuth felhívta Arany Jánost, P e tő- fit és Egressyt és másokat, hogy rendezzenek nép- gyüléseket, s bátorítsák a csüggedni kezdő népet. Arany nem vállalkozott a természetével össze nem férő vállalatra, de Petőfi és Egressy örömest hozzá fogtak volna a buzdításhoz, ha másnap arról nem értesülnek, hogy Kossuth kormányostól Szegedre utazott, a nélkül, bogy ezt a költővel sejtette volna. Br. Eötvössel 1845-ben ismerkedett meg a „Pesti Hírlap1' szerkesztőségében. Eötvös különös érdekkel viseltetett P. iránt, bámulta benne azt, a mi magá- ! ban neveltetésénél fogva hiányzott, t. i. a specifikus magyaros stylt és szellemet. Petőfi magyarossága mind nyelv, mind felfogás dolgában meglepte őt. 45-ben midőn Császár Ferenc és több kritikus megtámadta Petőfit, egy cikket irt védelmére, mely nem bocsátkozik részletekbe, de egy pár pontban igen helyesen kijelöli a szempontokat, melyből Petőfit megítélni kell. „Petőfi a szó legszigorúbb értelmében magyar költő — mondja többek kö t — s ez az. mely valamint magyarázata a nagy hatásnak, melyet müvei gyakorolnak, úgy egyszersmind érdemeinek legfőbbi- két képezi'1. 0 adta el továbbá Petőfi „Hóhér kötele“ cimü regényét, melyet pár hét alatt irt. X. Petőfi szerelme és házassága. Petőfi eddig megjelent életrajzaiban (különösen a Zilahiéban) sok minden van csodálatosságáról, szeszélyességéről, szerelmi viszonyainak furcsaságáról ; s igaz is, hogy volt benne sok, mi nem közönséges dolog, de egyoldalúig felfogva s előadva Petőfi hóbortos embernek látszanék. Első korszakából igen kevés van, a mit szerelmi viszonyairól tudunk. Szerelmi költeményeinek nagy része egy- egy elragadtatás, egy-egy futó ismeretség szüleménye, mely elegendő volt, hogy megtermékenyítse költészetét, Sziv-vi- szonyairól biztos tudatunk 44-en kezdődik, midőn Vachot Sándor nejének testvére — Csapó Etelke — egy szőke leányka iránt mutat hajlamot, kinek hirtelen halálán fakadtak a „cipruslombok“. Szép költemények vannak ezek közt, hanem mégis meglátszik, hogy nem az erős fájdalom, mélyebb gyásznak hangjai, hanem némi valósággal párosult költői ábránd elegiái. 1345-ben egy Gödöllőn lakó kisasz- szonyba, a müveit és szép Mednyánszkv Bertába lett szerelmes, több kellemes órát töltött vele Gödöllőn s ez órák emlékeiből termettek a „szerelem gyöngyei.“ Ezek közt is vannak szép költemények, de nem ezek Petőfi legsikikerül- tebb szerelmi költeményei. Ezenkívül volt egy futó felhevü- lése : 45-ben koncert alatt meglátta egy bankárnak csinos fiatal leánykáját (a ki később miniszterné lett) s magasztalta barátjai előtt. P á k h röviden megjegyezte, hogy nem ily szegény embernek való, „külömben ha van bátorságod kérd meg.“ Petőfiben megvolt az a dac, hogy a mit kétségbe vontak, csak azért is megtette; (igy kisebb dolgokban is: nem volt erős ember, de szerette mutogatni erejét, a hasbeszédet is szerette produkálni) most is nem sokáig habozott, hanem beállít a bankárhoz e szavakkal: „én azon ezdkem, a min más végezni szokta, feleségül kérem a leányát.“ A bankár derék, finom ur volt s e mellett müveit, olvasott hazafi. Petőfit müveiből ismerte, nem utasította hát el, hanem azt mondotta, hogy a választ leányára bizza s bevezette a különös kérőt családja körébe. De a leány körül nem találta oly jól magát. Petőfi e látogatás után többé feléjük sem ment. Ez tehát nem volt más, mint ifjonci tréfa, mely Petőfi kétségbe vont bátorságában leli magyarázatát. Sokkal nevezetesebb 46 őszén keletkezett utolsó s valóságos szerelmi viszonya, mely életére s költészetére oly nagy befolyással volt. Ezzel sokat foglalkozott ő maga költeményeiben, foglalkoztatta életiróit s a közönséget is. De épen e komoly viszonynál oly félreértések merültek fel Petőfi és kedvesének atyja közt, melyek máig is igen e g'y- oldalu világításban vannak feltüntetve. Petőfi 46-ban szokása szerint vidékre rándulván, Pap Endre költőtársát látogatta meg Szatmármegyében, a ki őt egy bál alkalmával Nagy-Károlyban bemutatta a gróf Károlyi Sándor Erdődön lakó jószágigazgatója leányának, Szendreí Júliának. Petőfi hevesen beleszeretett a fiatal leányba, a ki nemcsak szépsége által tűnt ki, hanem irodalmi műveltsége és élénk kedélyéért a vidéken is ünnepelt hölgy volt. Viszont Petőfinek költői hire is hatott a leányra s egyik fő motivúma volt a viszonynak, mely köztük keletkezett. A bál után kirándult egy párszor Erdődre is, de a lány atya, ez időtájhan nem lévén otthon, csak később levélben kereste fel Petőfi, melyben megkéri Julia kezét. Az atyja, a ki Petőfiről annyit tudott, hogy katona volt, aztán szinész- kedett s a vidéken bordalairól volt hires, nem a legjobb néven vette a vándor költőnek betolakodását, főkép miután leányát már ekkor többen kérték volt. Mind a mellett oly levélben válaszolt, mely nem volt sem igenlő, sem tagadó, de elég udvarias. Azt mondja a többek közt: „én önt nem ismerem, leányom is még fiatal, legyen szerencsém többször s egy év múlva majd szólhatunk a dologról.“ Petőfi ezt visszautasításnak vette, mely alatt lenézés rejlik. Sietett Erdődre, a leány atyjához,—a ki külömben csendes, komoly ember volt — s azzal állított be hozzá, hogy: vettem levelét, de engem ki nem elégít; leányát szeretem, ő is engem, én tehát követelem, hogy a leányt adja ki, mert az atyának nincs zsarnoki h a - talmagyermekefelett. Az atya csodálkozott a hires költő ilyetén fellépésén, hevesen összeszólalkoztak s nagy haraggal váltak meg egymástól. Ekkor Petőfi a leányhoz fordult s kérte, hogy szökjék el vele; de a leány megígérte volt atyjának, hogy egy évig várni fog s most Petőfit is arra kérte, hogy várjon egy évig. Petőfi ezt is elutasításnak vette s sértett büszkeséggel távozott. Szivében haraggal nemcsak az atya, hanem a leány iránt is, érkezett Debrecenbe, a hol régi szinésxtársaival találkozván, velük együtt vacsoráit. A vacsoránál egy fiatal szinésznő volt a szomszédja, kinek rövid társalgás után házasságot ajánlott, még pedig úgy, hogy az nap esküdjenek. De a szokásos formák megsértésével egyik pap som volt hajlandó az esketést végrehajtani s Petőfi másnap elutazott. E tett csak igy elmondva, Petőfit kedvezőtlen világításban tünteti fel, de ha mélyebben vizsgáljuk, nem léhaságot látunk benne, hanem egy kétségbeesett lépést, melyre a heves szerelem s sértett hiúság szokták ingerelni gyakran a legnemesebb természeteket is, ha nincs önuralmunk Petőfi azt hitte, hogy a leány nem akar hozzá nőül menni, csak játszott vele, s boszuból hirtelen meg akart házasodni, mintegy azt hazudva, hogy nála is ez csak j áf ék volt. Másnap a leány atyja bejővén Debreczenbe, épen az illető paphoz szállott, a ki elbeszélte neki, hogy minő találkozása volt neki Petőfivel. Az atya ebben Petőfiről táp- tált Ítéletét látta igazolva s haza menvén, rögtön elbeszélte leányának. Hosszas levelezés volt e miatt Petőfi és a leány között, mig elsimult a dolog s kibékültek. A leányt atyja újra meg újra intette, hogy ne gondoljon a Petőfivel való házaságra, mert előre látom — úgymond — hogy két ily heves természetű, ábrándozó lélek együtt boldog soha sem lesz. Másrészről kijelentette, hogy egy évi tartóztatás által meg akar felelni atyai kötelességének, s azután a maga elhatározására bizza. így várt a leány nyugodtan s Petőfi is, el-el látogatván olykor Szatmárba, hol szerét ejtette, hogy jegyesével találkozzék, de az atyai házat gondosan kerülte. 1847. sept. elején jegyet váltottak s az esküvő September 8-án ment végbe az erdődi kápolnában (ugyanazon napon, melyen egy év előtt először látták egymást.) Az esküvő után gróf Teleki Sándor birtokára vitte nejét, Koltóra. Itt éltek egy pár hétig s november elején feljöttek Pestre. Nem hagyhatjuk megemlités nélkül, hogy midőn nejét elvitte az atyai háztól, a kocsi rudja útközben eltörött. Petőfi annyira megboszankodott, hogy káromkodni akart, de neje jelenléte visszatartóztatta Hirtelen vagy 70—30 lépésnyire ment s midőn visszajött, nejének kérdésére, hogy hol járt, azt felelte: »Egy kissé félrementem káromkodni, mert restellettem előtted!* Ipja gyakran irt leányának levelet s olykor Petőfinek is üzent valamit, a ki azonban ezeket hidegen fogadta. Nem is érintkeztek többé egymással. Mindkettő azt hitte a másikról, hogy gyűlölettel, megvetéssel viseltetik iránta. Ha I __________________l________________________ a z atya feljött Pestre, megizente lányának, hogy hol van szállva s viszont Petőfi midőn nejét a szülői házhoz haza vitte, minden érintkezést került. Szintúgy később, midőn a táborból Debrecenbe tért vissza, hol neje egy darabig szüleinél lakott. A két ember sohasem tudott egymásnak meg- bocsájtani, s nem volt senki, a ki őket összehozza. Tagadhatatlan, hogy Petőfinek eljárása, magatartása ipja iránt nem volt helyes, de viszont ipja sem birt azzal a psycho- logiai belátással, hogy bánni tudjon vejének nem mindennapi természetével. Ez ellentéteknek természetes következései voltak az említett összeütközések, melyek ipjávali viszonyát örökre elkeserítették. De nejével való viszonyában is követett el hibákat. Nejének leánykorában irt naplóját kinyomatta, nyilvánosan szerepeltette az irodalomban, imádta tulságaiban, szeszélyeiben is, bámulta a társadalomra vonatkozó téves eszméit, — melyeket a Sand regényeiből mentett, — szóval korlátozás és képzés helyett növelte benne a hiúságot és szereplési vágyat, a mi később házassági boldogságára végzetessé válhatott volna. De szerelmi szenvedélye tulságaiban is termékenyitőleg katott költészetére. Az akadályok, melyekkellküzdenie kellett, mig menyasszonyát nőül vette, azután, hogy a bekövetkezett forrodalom miatt nejétől meg kellett válnia s a csatába mennie, költői inspirációjának gazdag forrásává váltak. Házassága nem csak életének, hanem költészetének is njabb szárnyalást, erős lendületet adott. XI. Petőfi halála, Petőfi a forradalom alatt is folyvást irt s a mint töredékeiből látszik nagyobb munkákba is fogott. Egyaránt szolgálta hazáját lanttal és karddal s az oroszok ellen vivott egyik csatában esett el 1849-ben j u 1 i u s 31-é n Segesvárnál. A csatatér az oroszok kezében maradván, ők temették el a holtakat közös sírba. Halálában a forradalom után, miután sem a külföldre menekültek, sem a bujdosók közt nem volt, senki sem kételkedett. A 60-as években egyes kalandorok Petőfinek adták, ki magukat, rá-rászedvén a könnyen hívőket s igy lassanként elterjedt az a hir, hogy Petőfi nem halt meg. P á k h Albert a „Vasárnapi Újság“ szerkesztője 1860-ban egy felszólítást tett közzé, hogy írják le : ki látta utóljára Petőfit a segesvári csatában. A beérkezett leírások közt leghitelesebb s legrészletesebb Lengyel sz.-keresztúri orvosé. E szerint Petőfi Maros-Vásárhelyről kiindulása estéjén, 1849 julius 30-án Székely-Kereszturon Varga Zsigmondnál szülött és hált meg. Bem hadiszállása Uj-Székely nevű helységben volt, hová julius 31-én reggel 6 órakor Petőíiék is el- indultak de ezzel egy időben már a tábornok s a táborkar is utrakelt Segesvár felé, hol akkor L ü d e r s tábornok állott 18000 emberrel és 6 ágyúval. Petőfi Bemet Héjasfalván, érte utói. A magyar sereg a fehéregyházi határon foglalt állást, hol Bem a maga 8 ágyúját előhozatva, reggel 9 óra felé személyesen nyitotta meg a tüzelést s Skariatin orosz tábornokot az első lövésre elejtette. Némelyek szerint Petőfi akkor Bem közelében volt. Lengyel azt mondja, hogy
