Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 19-es doboz

Budapest, 1898., kedd, március 15

Száma 1 (egy) krajcár,

fii. e'vfolyam, 60. szám.

rfai . ____

P

olitikai napilap.

Megjelenik (vasárnap kivételével) mindennap eati 5 óráig Szerkesztő sóg és kiadóhivatal ▼III., Hökfc-Szilárd-utoa 4. szám. Szerkesztőségi telefon 64—83- Kiadóhivatali telefon 65—96. Száma Budapesten egy krajoár, vidéken két krajoár.

Előfizetési ár:

Helyben, házhoz hordva:

Egy hónapra:..................- 40 kr.

negyedévre: .... I írt 20 kr.

Vidéken, postai szétküldéssel: Egy hónapra: .... — 66 kr.

negyedévre :...................I frfc 86 kr.

H

irdetési díj: Egy i hasábos nonpa- reille-sor hatvan krajcár.

A szabadság ünnepe.

A Vigadóban, a hol a farsang szokott tombolni, a hol Terpszikhore lakik, ünnepelték Petőfit és a szabadságot az irodalom és a nyomdászok. Ott állott megkoszorúzva az a sajtó, a mely először beszélt szabadon, a melyen nyomták a Talpra ma- gyar-t és a magyar nemzet politikai programját, a tizenkét pontot; és ott ült Jókai Mór, hogy dicsőítse a márciusi napokat. Ök ketten; Jókai Mór és a sajtó emlékek a nagy napokból. Március 15-ének vezérei közül JókaiMóron kívül senki sem él. A szabadsajtó dicsőségét Rákosi Jenő hirdette, azzal kezdvén nagyhatású, fényes beszédét, hogy a szabadsajtóról beszélni ma annyi, mint nagybeteg házában ajtót csapkodva járni, hangosan beszélni. Bizony maholnap a március 15-ének ünneplése is lucus a non lucendo lesz. Ma még nem volt az. Az egyes, a társadalom megtett mindent,hogy legyen ünnepi disz,legyen ünnepi lelkesedés. Budapest főváros azonban nem ünnepel, holott a nagy napokban csak ekkor volt vezető szerepe, még pedig dicső és döntő vezető szerepe. Ünnepelni fog majd áprilisban a szabadelvű kormánynyal, mert a szabadelvű kormánynak immár sikerült a naptárjavi- tás, csinált márciusból áprilist, csinálni fog a nemzetből ....

De nem, ne bántsuk a nemzetet. A nemzet abban egyedül áll, hogy méltó a nagy időkhöz. A nemzet ünnepel itt a fővárosban és országszerte mindenütt. Ünnepel mondhatjuk osztálykülönbsóg nélkül. Az állam az nem ünnepel. Nem ünnepelnek a nemzeti intézmények sem. Az Akadémiának nincs egy szava a nemzethez. A Nemzeti Színházat úgy elfoglalja az uj fundus kérdés, meg talán a gázsi-ügy, hogy csak úgy suttyomban előadatja II. Rákócsy Ferenc fogságát, egy betűvel sem kommentálván, hogy miért és kinek? Pedig a nagy napokban a Nemzeti Színháznak nem szégyenletes szerepe volt. Egresi Gábor nagy művész volt és nagy hazafi. Ma ötven esztendeje a Nemzeti Színház színpadján a Talpra magyar harsogott és nem kért hozzá Bajza József igazgató engedőimet a felséges helytartótanácstól. Fes- tetich Andor gróf ur kérhetett volna a belügyminiszter úrtól. És kieszközölhette volna azt is, hogy azon az intézeten, a melyet a hazafiság emelt, a melynek fölépítéséhez úri asszonyok és kisasszonyok patyolat keze hordotta a téglát, a melynek költségeit apáink maguk között összekoldulták, hogy a nemzeti nyelvnek hajléka legyen; ma hirdethesse egy árva lobogó a nagy napot ötven esztendővel ezelőtt. A Nemzeti Színházon nincs egy árva lobogó, a Nemzeti Színház megtagadja Egresi Gábort és Laborfalvi Rózát. De bezzeg lobogó árban úszik a Nemzeti Színház során álló Oroszi-orfeum, pedig az direkte semmit sem köszön 1848 március 15-ének. Vájjon ez azt teszi, hogy a nemzeti érzés ötven esztendő alatt a Nemzeti színházból, a hol még magyarul beszélnek, átköltözött Oroszihoz, a hol ugyan még nem beszélnek magyarul, de magyarul éreznek már?

Rákosi Jenő azt a külömbséget tette a szabad és a rab sajtó között, hogy a szabadsajtó csak akkor hazudik, ha akar, tehát magát elhatározhatja a hazugságra és az igazmondásra, a rab sajtó pedig csak hazudhatik parancsszóra. Tisztünk volt konstatálni az igazságot, hogy március 15-én a nemzet és a hivatalos állam útja szétválott. Hogy hol és mikor fognak találkozni, ki mondja meg? És ki mondja meg, hogy a nemzetet és az államot miért kellett a kegyelet ünnepén egymással szemközt állítani?

A sajtó ünnepe.

Az áldást adó, meleg márciusi eső Helyett, a mely ötven év előtt, mint Isten szemének könyje bulladozott le a szabadság ifjú küzdőinek lelkes csapatára, ma ragyogó sugárözönét küldé Budapest utcáira a Szabadság Istene. A Vigadó nagy terme, a melynek oszlopai alatt Kossuth lángszava gyújtott, ma jobbára előkelő’ hölgyekkel telt meg.

Zala György művészi keze díszítette föl a termet zászlókkal, óriás pálmákkal, a pálmák közt a szabadság dalosának, Petőfi Sándornak mellszobrával, a mely alatt nyugodott megkoszorúzva az a gép, a mely ötven év előtt a tizenkét pontot s a sajtószabadság első termékét, a Talpra magyar-1! nyomta ki. A gépen ma is ott volt a tizenkét pout ólombetűi szedése. Röröskörül pedig a Petöfi- szoborra szánt koszorúk virítottak. Az érkezők közül S.világyi Dezsőt és Károlyi Tibor grófot megéljenezték. Kivülök ott láttuk még Damjanich János özvegyét, Liptliay Béla bárót, Zsilinszky Mihály államtitkárt, Beöthy Zsoltot, Molnár Antal, Török Bertalan, Tuba János országgyűlési képviselőt, Gerlóczy Károlyt, Emich Gusztávot, Csajthay Ferencet, Pósa Lajost, Lörinczy Györgyöt, a F. M. K. E. titkárát, Szana Tamást, Bársony Istvánt, Zilahi Simont, Bródy »Sándort, Rákosi Viktort, Zala Györgyöt, Jakab Ödönt és Prém Józsefet.

A megnyitó.

A diszgyülést Bartók Lajos, a Petőfi- társaság alelnöke nyitotta meg.

Jókai Mór, Bartók Lajos és Szana Tamás, a Petó’fi-társaság titkára a számukra

föntartott pódiumra léptek. Viharos éljenzés zúgott , föl. Bartók bejelentette, hogy a Felvidéki Közművelődési Egyesület Rákosi Jenöt és Lörinczy György titkárt bízta meg képviseletével. (Éljenzés.) Most

meg Jókai Mór elnök ur lesz szives elmondani ünnepi emlékbeszédét.

Az öreg ur fekete szalonkabátban fölállott. A pálmák elterült, széles levelű ernyői ezüstös fejére hajlottak, e pálmák fölött címeres zászlaink lobogói csüngtek mozdulatlanul. Viharos taps és éljenzéssel üdvözölték öt, a ki beszélt aztán behízelgő, sziveket vesztegető hangján a következőképen :

Jókai Mór.

Istennel kezdem, a kinek bálámat elsóhajtom azért, hogy ezt a napot megengedte érnem. Félszázad múlt el azóta, hogy az uj korszak jelszavai elhangoztatok, a szabadság, az egyenlőség és a testvériség jelszavát. Minő félszázad! tele remónynyel, küzdelemmel, sikerrel, azután kétségbeeséssel, bukással, súlyos vesztességgel! De a Mindenható csodákat tett velünk, visszaadta a reményt, a küzdelmet, a diadalt. Most bánat nélkül tekinthetünk vissza a múltra és elmondhatom, hogy a mit megtettem, most, ha kellene, másodszor is megtennem.

Mi volt március tizenötödike fólszá- zad előtt? Mindenekelőtt a sajtószabadság karácsonya. A sajtószabadság jászolban született, ott üdvözölték pásztorok, bölcsek és végül királyok. A népszabadságnak is házom sátoros ünnepe van: a megszületés, a feltámadás és az égből való alászállás. Az ünnepek nem versenyeznek egymással, összefüggnek, együvé tartoznak. Valóban csodálatos intézkedése a sorsnak, hogy a csillagtudósok is ünnepeket jegyeznek föl vörös hetükkel erre az évre, a népszabadság ünnepnapjaira. Március tizenötödikén az újra született szabadságnak, az irodalom, a művészet és a nyomdászat, hódolatuk alanyát, tömjénét és mirrháját áldozzák. Április tizennegyedikén van husvét ünnepe, a midőn a népszabadság föltámadott, fölszánt a trónra, a koronás király jobbjára. Ezen a napon fogja az ország törvényhozása tiszteletét leróni, előbb Isten oltára, aztán a király trónja előtt. És május utolsó napja pünkösd ünnepe, midőn ötven év előtt Magyarország hadserege, katonasága és nemzetőrsége egymás mellé sorakozva, szabad ég alatt esküdött föl a báromszinü zászlóra és a magyar alkotmányra.

A csillagok maguk parancsolják ezeket az ünnepeket. Naptárunk szentséges ünnepei öszetalálkoznak szabadságunk magasztos ünnepeivel. Isten ujjmutatása ez es egyik ünnep nem takarja el a másikat. Ma a mi ünnepünk van, a szabad sajtó munkásainak ünnepe. A szabad sajtó 1818 március tizenötödikétől számítja begiráját. Ezen a napon lépett életbe, négy héttel előbb, semmint törvénybe iktatták, tényleg gyakorlatba léptette egy csoport iró és nyomdász. Minő előkészítő munkát végeztek a nálunknál bölcsebb, hivatottabb nagy szellemek, hogyan érlelték meg a magyar nemzetet az uj korszak eszméinek, miképpen szereztek dicsőséget nagy nevüknek: azt mind megírtam, fölolvastam, nyomtatásban közrebocsátottam. Azt is elmondtam, hogy az idők óramutatójának merész előretolását milyen világeszmék sürgették. A mi érdemünk csak az, hogy az ébresztő szóra fölébredtünk s a március tizenötödiki mozgalom megindítása bizonyára tett volt, mert hiába gúnyolják paraplui forradalomnak, igaz hogy eső esett és szavainkat hallgató közönség védte kalapját, de erre valaki előállott s azt kiáltotta:

— Ha már az eső ellen parapluit használtok, egy óra múlva a golyó zápor ellen mivel fogtok védekezni ?

Erre eltűnt minden esernyő.

Bizonyára az élettel leszámolva léptünk a piacra, a szellem harcosai készek a népre appellálni, mert az előző napon, hasonló szellemi mozgalomra, Bécsben sortüzzel válaszoltak. A nagy emberek, az államférfiak azt mondják, hogy a kik ezen a napon a mozgalmat megindították, mipd ismeretlenül enyésztek el. Az igaz, hogy neveiket nem őrzi sem a gótai almanak, sem a hivatalos sematizmus, de a míg: a világ világ lesz, ez a nap Petőfi napja lesz. Tizenkét évig senki sem ünnepelte március tizenötödikét; Mikor 1849-ben Debrecenben voltunk, valaki azt mondta, hogy

március tizenötödikének egyéves jubileumát meg kellene ülni. Erre egy tréfás honatya ezt jegyezte meg:

— Csukjuk be Táncsicsét újra börtönébe.

A tizenkét esztendő után hét esztendeig ezt a napot nem ünnepelte más, mint a lelkes magyar fiatalság szabadon elhangzott dalaival és egy magyar hegedűművész, a ki játékával a Petőfi- szobor költségeit gyűjtötte. A nagy emberek, a politika oszlopai letűntek a láthatárról, a tribünök üresen maradtak és csak a sajtó maradt meg védelmezni a zászlóra kitűzött eszméket, élesztgetni a nemzetben a hitet, reménységet keltem jobb, dicsőbb jövő iránt, a midőn az irótoll volt az egyetlen fegyver. De vigyázni kellett a szóra, ha mások nem, nyomdász testvéreink közül némelyek tanúskodni fognak róla, hogy a cenzúra piros és kék plajbásza milyen kaszabolást vitt végbe a cikkeden. Volt előzetes és utólagos cenzúra. És a sajtó képviselőit nem azért idézték meg, hogy^ lefotografáltassák őket. (Zajos derültség.) A cikkíróval a szerkesztőt is becsukták. Nem esküdtszék ítélt felettük. Az üldözés és a büntetés nem fájt Íróinknak annyira, mint a rájuk kóny- szeritett szerep: a bohóság álarca és a csörgösapka, mely alatt az igazat el lehetett mondani. A közönség megértette és kitalálta szavaik rejtett értelmét. Ki ne emlékeznék az S. K. aláirásu cikkekre, melyeket úgy olvastak, hogy Dánia helyett Ausztriát és Slesvig-Hoistein helyett Magyarországot kellett érteni.

Szép idők voltak azok. Jövedelmünk kevés volt, de becsületünk volt sok. Közönségünk kicsiny volt, de nagy volt a lelkesedés. Most már a sajtó nagyhatalom, az újságíró pályája hivatás, jutalma vagyon, testületé " tekintélyes, vándorainak kezében nincs már koldusbot.

De mi módon ünnepeljük meg a sajtószabadság lélszázadcs jubileumát ? Csukjuk be újra Táncsicsot ? Nem akarok unalmas lenni, inkább elmondok egy adomát Deák Ferencről, melyet egy hozzá közel álló embertől hallottam: 1848 márciusban volt, hogy a, pozsonyi országgyűlés elfogadta a nép, a föld, a sajtó fölszabadítására előterjesztett indítványokat és a kormánvíérfiak fölszólították Deákot, hogy szövegesze meg a javaslatokat.

— Szívesen elvállalom, mondta nekik Deák, de adjatok utasítást, hogy mit foglaljanak magukban : A birtok fölszabadítása az urbsrialis jobbágyokra, a te- lepitvényesekre terjeszkedjék-e ki? Hát a zsellérekkel, a szakmány-munkásokká 1 mi történjék? A sajtótörvónynekTmi legyen az iránya ? Csak a cikkíró legyen felelős, vagy a szerkesztő és a kiadó is ? A szerkesztői állás kvalifikációhoz köttessék ?

A miniszterek egymásra néztek és azt mondták Deáknak:

— Hisz te legjobban tudod mindezt.

Deák erre ezt válaszblta:

— Úgy vagyok veletek, mint az egyszeri várparancsnok hadsegédjével, a ki igy szólott: írja meg: Napiparancs . . . leírta ? olvassa föl! A hadsegéd olvassa: Napiparancs. A parancsnok folytatja: írja a dátumot. . . Leírta ? Olvassa föl. A hadsegéd főiolvassa. A parancsnok : No a többit úgy is tudja, nekem menni kell.

— Ti is úgy csináljatok, folytatta Deák, elém teszitek a törvény óimét és a többit rám bízzátok.

Innen elmegyünk Petőfi szobrához, hogy lerójjuk a bála adóját és lfi- tegyük az emlékezet koszorúját. Lehetetlen, hogy ez alkalommal ne közöljem azokat a szavakat, a melyeket e szobor leleplezése napján elmondtak: Porait szétszórták a szelek, minden magyarnak jut belőle egy porszem, minden porszemben él a hazaszeretet és a szabadság. Szellemének e szoborban keH laknia. Ez a szobor lát, érez és gondolkodik.

Jókai Árpád imájával rekeszti be szép beszédét, melyet a közönség viharosan megtapsolt és megéljenzett.

Nagy csöndben, kegyeletes érzéssel

hallgatta a közönség az emlékbeszédet, zengő himnuszát a sajtószabadságnak. Olykor meg-megmozdult a közönség, bár a költőkirály tüzelni nem akapt,