Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 19-es doboz
387 hány nyomát ne hagynák hátra, mit aztan az anya fejcsóválva, de mégis mosolyogva vesz észre, és igyekszik rendbe hozatni. Az asztalokon egy-egy virággal telt pohár kellemes illattal árasztja eí a szobát, és emeli annak barátságos voltát. Volt azonban egy szobácska e házban, melyet, látszólag senki sem használt; oly kicsiny, oly keskeny, hogy alig lehet elképzelni, mire volna használható. Egyetlen ablaka az udvar egy félreeső zugára nyílik; egyszerű bútorzatát, egy kis díván, egy karszék, egy íróasztal, s egy kicsinyke könyv- polcz képezik. A könyvpolczon néhány nevezetesebb angol és franezia regény, néhány szótár és magyar nyelvtani munka látható. E szobácska ajtaja egész nap zárva tartatott; csupán este, miután a gyermekek lefeküdtek, a cselédeknek másnapra a rendelet kiadva, s az egész ház nyugalomban volt, akkor e szobácska ablaka megvilágosodott, s két —három órahosszat halvány fény világolt. a leeresztett függönyökön át az éj sötétébe. Ámde ezen már senki sem ütközött meg, senki sem tekintette rendkívüli, feltűnő eseménynek, melyről méltó volna pletykázni; évek hosszú során mindennapi dologgá vált ez; már senki előtt sem volt újság, mindenki tudta, hogy ott, ilyenkor Bereginé, a köztiszteletben álló családanya, a példás házinö, szóval, hogy ott ilyenkor Bereginé, — bátorság, ne hagyj el! — ir. Igen, kimondtam, ir! Ne ütközzünk meg rajta; ne legyünk kisvárosiabbak ama kisvárosnál, hol ez általunk talán szörnyetegnek keresztelt szegény nő lakik. Ha ők megnyugodtak benne, nyugodjunk meg mi is, nyugodjunk meg felháborodás nélkül abban, hogy egy írónővel kell megismerkednünk. A helyett hogy őt megköveznek, ne resteljiik a már talán kezünkbe vett követ szépen zsebünkbe tenni, mig méltóbb tárgya akad nemes haragunknak. Ne bántsuk szegény Beregi Klárát; hiszen igénytelen, szerény föllépése minden fenhéjázástól ment, s csak mint gondos házinö, mint lelkismere- tes családanya kívánja tiszteletünket és mél- tánylatunkat megnyerni. Minden ismerőse, egész környezete megszokta öt igy tekinteni, annyira,, hogy senki sem tartá szükségesnek, öt munkálatai megjelenésekor magasztaló szónoklatokkal, ovat.iókkal elhalmozni, nem tapasztalván soha, hogy ő erre igényt tartana, vagy abban kedvét lelné. Meg aztán ez már oly régen megszűnt újság lenni, hogy ő ir, hogy azt mindenki természetesnek találá, s úgy tekinté, mintha ez nem is lehetne másképen. Hogy kevesebbet járt a szomszédokhoz, estélyekre és látogatóba, azt senki sem tulajdonítá irói gőgnek, vagy rátartásnak, hanem házi elfoglaltságának, mit könnyen felfoghatott, a ki tudta, mily bőségesen árasztá el őt az ég áldásával, s hogy ö mily híven teljesíti családanyai kötelességeit. — Férje, Péter, épen úgy nem ellenzé nejének irói foglalatoskodását, mint soha másoktól sem hallá öt azért megrovatni vagy ócsárolni. Sőt igen kényelmesnek találá, estenként szépen otthon maradni, télen a meleg kályha mellett, nyáron pedig a folyosón üldögélve karosszékében, a helyett, hogy kénytelen volt volna, — mint többi hivataltársai, — nejét társaságokba, estélyekre vezetgetni, vagy legalább öt onnan haza kisér - getni. Oly jól érezte magát jelen helyzetében, hogy soha esze ágába sem jutott, nejét lebeszélni, vagy öt megróni azon pár óráért, mit az házi dolgai pontos végeztével saját kedve és Ízlése szerint töltött. Tudta keletkezését ezen irói munkálkodásnak, és csak áldani tudá sorsát, hogy neje őt ezáltal any- nyi költségtől s egyszersmind annyi kényelmetlenségtől menti meg, mit amúgy alig kerülhetett volna ki. Összekelésök első éveiben, követve a városkában divatozó szokást, ők is megtették a számtalan látogatást, megtartották a kikeriilhetlennek képzelt estélyeket , de csakhamar észrevevék, hogy mindez vagyonbeli állapotukkal nem egyező kiadásokra kényszeríti őket., és jövedelmük maholnap nem bírja meg e kiadásokat. Átlátták, hogy mit ez életmód folytatása által talán nyerhetnek, nincs arányban azzal, a mit bizonyára vesztenének. Közlék egymással e fölötti véleményüket, s miután oda haza, egyszerű de kényelmes otthonjokban, egymás közelében sokkal jobban érezték magokat , mint feleziezomázva házról házra járva; közös megegyezéssel lassan-lassan visszavonultak a társaságoktól ; észrevétlenül, a nélkül, hogy ez feltűnhetett volna, kezdték az estélyeket ritkítani, mig végre mindenki megszokta, Beregi Pétert és nejét, *
