Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz
1910. december 11. BUDAPESTI HIKL.AF (294. sz.) 55 emelünk vádat ama kormány ellen, a melynek idejében az véghez vitetett. De minő alapon vádolnak bennünket? Ez megfoghatatlan. Hiszen nekünk semmi egyéb részünk abban nincsen, mint rendezni azokat a kellemetlen következményeket, a melyek az annexióból kifolyóan ránk nehezedtek. (Helyeslés a jobboldalon,) Vádolnak bennünket a Dread- noughtok miatt, holott mi semmivel sem vagyunk közelebb ehhez a kérdéshez, mint az előző t. kor. mány. Bennünket épp úgy meglepett ez a tény, mint az előző kormányt, úgy hogy e tekintetben a helyzet tökéletesen ugyanaz. Vádolnak bennünket a katonai terhek emelésével, holott az előttünk fekvő költség- vetés bizonyítja, hogy a normálisnál egy hajszállal sem magasabb katonai terhek azok, a melyeket mi proponálunk. Hogy mik lesznek jövőre, az attól fog függni, hogy a törvényhozás minő intézkedéseket fog elfogadni, mert ha a hadsereg reformja valóban keresztül lesz vive törvényhozási utón, igen természetes, hogy ennek a konzekvenciáit financialiter is le kell vonni. (Mozgás balfelől.) Vádolnak bennünket a bankkérdésben, a készfizetések kérdésében. Nem szándékozom ennek a kérdésnek vitatásába belebocsátkozni, mert én a házszabályokkal való visz- szaélésnek tartom azt, (Helyeslés a jobboldalon), hogy egy benyújtott, de tárgyalás alatt nem álló javaslat részletes vitatása történjék egy más törvényjavaslat tárgyalásakor. .(Helyeslés jobbfelől.) Ennek következtében csak annyit kívánok megjegyezni, hogy én igen sajnálom, ha az én t. képviselőtársaim nem tudnak vagy nem akarnak különbséget tenni a közt, mit jelent a készfizetések fölvétele és mit jelent készfizetések kérdésének rendezése. E között a két dolog között igen nagy különbség van és bizonyára lesz alkalmunk ezt itt részletesen kifejteni. De mindezektől eltekintve, ha igaz az, a mit az egyik igen t. képviselő ur a túloldalról hangoztat, hogy az 1903. törvényjavaslat, a melyet én nyújtottam be itt és osztrák kollégám a reixrátban, jobb volt, mint a jelenlegi: hát kin múlt, hogy abból nem lett törvény? (Igaz! Úgy van! Élénk helyeslés a jobboldalon.) Nem tudtuk törvényerőre emelni, mert az obstrukció a mi működésűnket lehetetlenné tette. De hiszen a koalíciós kormány átvette a törvényjavaslatot és miután kormányzatának egész idején keresztül nemcsak oppoziciója nem volt, az egész Ház rendelkezésére állott s az ő többsége volt: semmi akadálya nem lett volna, hogy ezt a szerintem is jó törvényjavaslatot törvényerőre emelje. Ha nem történt meg s ez a javaslat a későbbi tárgyalásoknál eltűnt a nyilvánosság teréről, azt mi nagyon sajnáljuk, de azért bennünket szemrehányás nem érhet, mert mi nem tettünk kevesebbet, mint a mennyit programunkban kilátásba helyeztünk. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Én nem akarok a t. szembenülő képviselő uraknak abszolúte semmiféle szemrehányást tenni, hogy akkor, a midőn a hatalom birtokában voltak, ugyanazon az alapon vezették a kormányzatot, a melyen mi vezetjük. Nem érheti önöket e miatt sem az én, sem mások részéről vád, hogy deferáltak az államrezonnak, az állami élet követelményeinek és belátták, fölismerték, hogy itt ezen a helyen kell egy nagy, erős monarkiának lennie, mert ez európai szükségesség. És nem érheti önöket vád, hogy belátták azt, hogy az államnak hadügyi készültségét és erejét emelni és föntartani éppen olyan fontos föladat, mint annak kultúráját és köz- gazdasági viszonyait rendezni és rendben tartani. Mondom, mindezekért nem illetheti önöket vád. sőt nagy elismeréssel tartozunk, mert bebizonyították azt, hogy mennyire más dolog az ellenzéki padokról követelésekkel állani elő és támadásokat intézni a kormány ellen és mennyire más, a kormánypadokról a felelősség teljes terhével intézni az ügyeket. (Igaz! Úgy van! Zajos helyeslés és taps a jobboldalon.) És hogyha mind ezért önöket nem vádoljuk cs szemrehányást önöknek nem teszünk, akkor legyen szabad egy dolgot nekünk is kérnünk és ez az: ne méltóztassanak bennünket vádolni azért, hogy mi G7-es alapon állottunk akkor is, a mikor a hatalomnak nem voltunk birtokában. Kérem a törvényjavaslat elfogadását. (Zajos helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Désy Zoltán félreértett szavainak helyreigazítása címén kér szót s egyben kéri, hogy a tárgytól is eltérhessen, mert válaszolni kiván a pénzügyminiszter beszédére. r X'íávay Lajos elnök kijelenti, hogy csak az első címen szólalhat föl, egyéb kitérésre hely nincs. Módjában van Désynek a javaslat részleteinél vagy a címnél felszólalni. , , Désy Zoltán eláll a szótól. Az elnök indítványára kitűzik a hétfői ülés napirendjére az iudemnitás tárgyalásának folytatását, s a bitumenekről, a káli-sókról és az Adria lengerhajós-társaság szerződéséről szóló törvényjavaslatokat. Az elnök két órakor berekeszti az ülést. HOTEL MIS, 3000 lábnyira a tengor H színe fölött, 7 órányira ' Budapesttől. 400 Jogj- nagyobb kényelemmel berendezett szoba, csodaszép fekvés, erdő közepén. Gyógryintóaot a legmodernebb segédeszközökkel a házban. Diotétikus hizlaló és lógkura, belélegzés, orvos, gyógyszertár, lift. Lakosztályok saját fürdővel és toalettel. Hozzátartozik: Hotel Erzherzog Johann, hat villa, konyhával és a nclkü'. Penzió szobával együtt 10 ko®*‘ ától U koronáig ■"•'gy álacarta. Igazságszolgáltatási jelenségek. Irta Edvi Illés Károly dr. Budapest, dec. 10. A budapesti rendőrség ismét egy szenzációs letartóztatással lepte meg a világot. Az áldozat ezúttal egy gyakorló fővárosi orvos. A letartóztatás huszonnégy óráig sem tartott, mert a királyi ügyészség a hozzá átkisért gyanúsítottat azonnal szabadlábra helyezte. De ez a nyilvános megbélyegzés tényén mit sem változtat. A rendőrségi sajtóiroda sietett közhírré tenni a letartóztatást. Megnevezte a fiatal s eddig jóhirü orvost; körülírta a terhére rótt büntetendő cselekményt, sőt talán ujjlenyomatot is vett róla, mielőtt a királyi ügyészséghez átkisér- tette. így legalább a késő unokáknak is szemükre lehet lobbantam, hogy nagyapjuk ujjlenyomatát a gonosztevők ujjlenyomatai közölt őrzik a rendőrség irattárában. De lássuk, mi volt a letartóztatás oka? Az orvos állítólag tiltott műtétet végzett egy fiatal leányon, hogy kelletlen terhétől megszabadítsa. Az eredmény a leány sérelme nélkül el is következett, s a törvényszéki orvosok most az időelőtt világra jött méhmagzatot vizsgálják annak kiderítése végett, hogy mi volt a korai szülés oka, hogy élve vagy holtan jött-e a magzat a világra és hogy a halált mesterséges műtét, vagy ettől független más ok idézte-e elő. E vizsgálat eredményétől függ annak megállapítása, hogy forog-e fönn ez esetben büntetőtörvény által tiltott cselekmény. A rendőrség ezt a megállapítást már előlegezte azzal a tényével, hogy a gyanítható büntetendő cselekmény miatt három egyént letartóztatott. Hasonló eset valósziniileg már máskor is megtörtént. Ezúttal a miatt keltett köz- feltünést a rendőrség heroikus eljárása, mert a letartóztatott egyének közt egy keresett fővárosi orvos is van. Mi lesz ebben az ügyben az immár szabályos mederbe került nyomozás és további bűnvádi eljárás eredménye: ez bennünket most nem érdekel. A szenzációs bevezetés azonban, a melyet bátran nevezhetünk rendőri önkénynek, függetlenül azoktól, a mik történni fognak, magában véve olyan jelenség, a mely több tekintetben szükségessé teszi a hozzászólást. ^ A bűnvádi pörrendtartás megalkotása és életbe, léptetése alkalmából az volt a közhit, hogy ezzel a személyes szabadság fokozottabb mértékben lesz biztosítva az önkény ellen, mint volt az eddigi eljárás szerint. Tiz év tapasztalása már meggyőzött bennünket az ellenkezőről. A nyomozó rendőrségnek ma sokkal nagyobb hatalma van, mint a minő az előtt volt. A királyi ügyészségnek ugyan joga, sőt kötelessége a nyomozó hatóságot és közegeket elenörizni. de ez a jog és kötelesség rendszerint csak papiroson marad. Mert viszont a rendőrségnek is joga lévén halaszthatatlan szükség esetében bárkit letartóztatni, a királyi ügyészség közbelépése már elkésett abban az esetben, mikor a rendőrség e jogával él. esetleg visszaél, halaszthatatlan szükség fönforgását állapítván meg oly esetben, mikor erről szó sem lehet. A királyi ügyészség ellenőrzése úgy, a mint ma gyakorolják, az ily visszaéléseknek sem megelőzésére, sem orvoslására nem alkalmas, mert általános szokás ma az, hogy a királyi ügyészség mindig csak utólagosan és csak akkor vesz tudomást a már be- végzett tényekről, mikor a nyomozó hatóság az ügy iratait és a letartóztatott gyanúsítottat hozzá átteszi, mikor tehát az orvosolhatatlan sérelem már elkövetkezett. Némely esetben, különösen a vidéken ez nem is lehet másként, a királyi ügyészség székhelyének nagyobb távolsága miatt. Budapesten azonban, a hol legsűrűbben fordulnak elő a letartóztatások, és igy leggyakoribb a visszaélés, könnyen lehetne a bajon segíteni az által, ha a nagy számból álló királyi ügyészség egyik tagja, mint soros ügyész állandóan a rendőrség épületében teljesítene hivatalos szolgálatot s a nyomozás irányításába, különösen pedig a letartóztatás elrendelésébe már előlegesen befolyna. Ez nem uj eszme. Csak azon lehet csodálkozni, hogy az illetékes tényezők, az eddig tett sajnálatos tapasztalatok ellenére, nem gondolnak komolyan annak megvalósítására. Az efféle letartóztatás azonban nemcsak a személyes szabadságot sérti, hanem hivatalos közzététele is olyan sérelem, a melyet a mai rendszer mellett sem megelőzni, sem jóvátenni nem lehet. A hatóság mindent közzétehet, a mit akar. A sajtó pedig szabadon közölheti mindazt, a mit a hatóság közzétesz. így azután másnap az egész ország tudja, hogy a rendőrség kit tartóztatott le. Ez pedig különösen áll azokról, a kik előkelő társadalmi állást foglalnak el. Hogy azután a királyi ügyészség kibocsátja az illetőt, ez már nem mossa le a szennyet nevéről, mert a letartóztatásban mindenki a bűn bizonyítékát látja, a szabadonbocsá- tását pedig legtöbben az ügyes védekezés eredményének hajlandók tulajdonítani. Székely Ferenc igazságügyi miniszter, mint tudjuk, törvénytervezetet dolgoztatott ki, a melyben egyebek közt büntetés terhe alatt tiltja a nyilvánosság kizárásával folytatott bűnvádi eljárás adatainak hatósági engedelem nélkül való közlését. Ezzel a magánbecsületnek sajtó utján való megliurcolását kívánja megelőzni. A tervezet szerzőjének figyelmét azonban kikerülte az, hogy az egyesek és családok becsületét elsősorban és főleg a rendőri hatóság oly- féle közlései szennyezik be, a minőnek példáját a most tárgyalt esetben is látjuk. A Székely-féle sajtó szakasz tehát már e szempontból is gyökeres átalakítást igényel. Még csak egy megjegyzést teszek az orvos letartóztatása alkalmából. A vád tárgya itt olyan bűntett, a melynek büntetendő volta iránt újabban nagymértékű vita folyik a müveit nemzetek jogtudósai és orvosszakértői között. Különösen Németországban már egész irodalma van e kérdésnek. A vita a körül folyik, hogy célszerű és jogos-e büntetés terhe alatt tilalmazni oly cselekményt, a melynek lényege az. hogy valaki önmagával rendelkezik s a melyet, mint legtöbb esetben a kényszerítő helyzet következményét, büntető rendelkezésekkel megakadályozni, sőt korlátozni sem lehet. A többség ma már ahhoz a fölfogáshoz hajlik, hpgy a terhes nő beleegyezésével szakértő orvos által végrehajtott magzatelhajtást ki kell törölni a büntetendő, cselekmények sorából. E fölfogás nem any- nyira jogi, mint célszerűségi és tapasztalati érveken alapul. Vájjon visszatart-e valakit a tiltott-művelettől az, hogy fölfedeztetés vagy balsiker esetén büntetés éri? A tapasztalás azt mutatja, hogy ennek megfontolása még senkit sem tartóit vissza szégyene eltüntetésének, vagy a reá váró katasztrófa megelőzésének megkísérlésétől, a ki ennek véghezviteléhez az alkalmas módot, vagy vállalkozó egyént föltalálta. Azonban tiltott lévén maga a művelet, azt rendszerint a legnagyobb titokban, és igy szakéi főorvos ellenőrzése nélkül szokták véghezvinni. Mi következik azonban ebből? Szükségképp az következik, hogy a kísérlet legnagyobb része az illető nő egészsége megrontásával, gyakran nyomorékká tételével és mindenkor élete kockáztatásával jár. Bíróság elé csak ritkán kerül 32 eset, mert az érdekelteken kívül mások nem igen tudnak róla. De azért köztudomású, hogy a tiltott müveleiet széliében űzik, és hogy következményei annál károsabbak, minél nagyobb a titkolódzás, a mit a büntetéstől való félelem és részben a szégyen érzete idéznek elő. Az egyke-rendszer ellen alakult szövetség gyűlésén az a vélemény jutott túlsúlyra, hogy a magzatelhajtás büntetését szigorítani kell, igy különösen, hogy fegyházban kell azt megállapítani. Ámde ez nagy tévedés. A kérdéses bűntett büntetése már ma is elég szigorú. De vájjon megakadályozta-e ez az egyke-rendszer nagy mértékű elharapódzását? Szó sincs róla. Azokon a vidékeken senkinek sem jut eszébe a büntetéstől való félelem, hanem minden községben akadnak egyének, a kik az elhajtást hivatásszerűen űzik, a nélkül, hogy ehhez a műtéthez a szükséges szakismeretekkel és eszközökkel rendelkeznének. A eredmény az, hogy az illető községek asz- szonyai idő előtt elöregednek, részben nyomorékokká válnak, vagy elpusztulnak. Ezt az eredményt érjük el a büntető-törvénykönyv máris szigorú rendelkezése ellenére, sőt talán éppen annak következtében. Az eddigi rendszer ellenzői már most igy okoskodnak. A tilalom és büntetés nem eredményezte azt, hogy az érdekeltek, ha a szükség úgy hozza magával, a tiltott cselekményt, maguk vagy kuruzslók Közreműködésével mindannyiszor mégis végrehajtsák. De minthogy ennek titokban kell maradnia, és minthogy ez okból a szakértő orvos segítségére nem lehet számítani: ebből a titkolódzásból csaknem kivétel nélkül az illetők egészségének megrontása, sőt nem ritkán halála következik el. A baj tehát, melyet a tilalom előidéz, sokkal nagyobb, mint a minő az a haszon, mely abból az egyesekre, a társadalomra és a közerkölcsre háramolhatik. E szerint a mérleg úgy áll, hogy miután a tilalom által okozott bajokat semmi ellenérték se ellensúlyozza: meg kell szüntetni magát a tilalmat és ezzel föl kell szabadítani a szakértő orvost az alól a kényszerhelyzet alól, a melyet reá nézve a tilalom előidéz. A tilalom megszüntetése e felfogás szerint nem szaporítaná a magzatelhajtások számát, de lehetővé tenné azt, hogy ez a művelet a legtöbb esetben minden káros következmény nélkül maradna. Az orvosokról föl lehet tenni, hogy komoly ok nélkül nem nyújtanának segítséget a természet rendiét kétségkívül megzavaró ily művelethez, a feltétlen tilalom megszüntetése azonban fölszabadítaná őket arra, hogy büntetés nélkül akadályozzanak meg nagy szerencsétlenségeket és családi katasztrófákat. Az orvos nem egy esetben valóságos kullur missziót végezhetne az által, hogy közbelépésével megmenthetné gyermekeinek az anyát, szüleinek és a t i * I <
