Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz
107 gyülekezetében bukkant rá a sziklák közt s azt hiszi : ólom. »Nem ólom,« mondta a bányakapitány. »Hát talán horgany ?« kérdezte a lelkipásztor. »Az sem.«-— A lelkipásztornak úgy tetszett, füstbe ment minden reménysége. Sohse csüggedt még el ennyire. »Sok ilyen kő van a gyülekezetetekben ?« tudakozta a bányakapitány. »Egy egész hegység« mondta a lelki- pásztor. — Erre a bányakapitány odalépett hozzá s megveregetve a vállát, igy szólt : »Iparkodjatok hát kiaknázni, hogy hasznotok legyen belőle magatoknak is, meg az országnak is, mert ez az érez — ezüst!« »E-züst ?« hebegte a lelkipásztor. »E-züst ?« (Vége következik.) INNEN-ONNAN, © Björnson. Magyarországnak kétszer hal Björnson, először is egy hamis kőnyomatos-hirben és másodszor, mikor majd igazán megmerevedik a norvég oroszlánfej és a fehér sörény utolsót rázkódik. Balpárti képviselők megesküsznek rá, hogy a magyarok Istene volt az, ki kétszer halatta meg a mi öreg ellenségünket : a boszuálló Hadúr odatelepedett Páris fölé és onnan kinozza Björnstjerne Björnsont. Holott megint csak arról van szó, hogy az északi Írók nem tudnak szépen meghalni, mert Tegnér Ezsajás megőrült öreg korára, Ibsen Henrik öt évig feküdt szélütötten és Björnson sem tud úgy elmenni, mint északi hősmondákban kell : szépségben és gyönyörűségben. És fölvéve az irodalomtörténész pápaszemét, azt is leírhatjuk, hogy Björnsonnak érdekesebb volt az élete, mint a müvei. Olyan forradalmat csinált Norvégiában, hogy minden fjordról az ő nevét üvöltötték a parasztok és politikai szereplése hangosabb, teljesebb és erősebb volt, mint akárhány drámája. És mikor ötven évvel ezután egy bolondos német iró színpadra vitte Münchenben az öreg norvéget, lekopirozta mozdulatait és visszaadta a bon-motjait : az emberek sokkal jobban mulattak a Björnson alakján és apró kalandjain, mint az Uj bor és hasonló vígjátékokon. A gesztusai mindig érdekesebbek voltak, mint a mondatai. De ne bántsuk Björnstjerne Björnsont, ki talán most vergődik utolsót a jó, a meleg, a fiatal Páris közepén és éppúgy nem akar onnan elmenni, mint egykor Heine Henrik. Pedig a breton parasztok néha, a reggeli ködökben már látnak füstölögni egy szürke, szomorú pánczélost a franczia tengerparton. Egy norvég pánczélost, mely várja a Björnson holttestét. A matrózok már felállították a koporsót és levett kalappal várnak a födélzeten. 24. A pápai argumentum. Őszentsége a római pápa, aki papucsa hegyén gyűjti garmadába a hívek csókjait, megvizsgálván az ajklenyomatokat, úgy találta, hogy van köztük mindenféle, még zsidó is, csak éppen egy hiányzik a pompás kollekczió- ból: feminista ajk nem illette még soha a szentséges lábbelit.. És mert az egykor velenczei pátriárkának kedve kerekedett e csókra, heroldok mentek szerte a világba, hogy felszólítanák a feminista hölgyeket, ki járulna közülök hódolva X. Pius elé. És akadt ilyen hölgy. Akadt és elment Rómába, a Vatikánba, talán azért, hogy meggyőződjék róla, jó-e pápának lenni, amely esetben nemcsak a törvényhozói mandátumot, hanem szent Péter trónjának öröklését is beiktathatnák elvtársai a feminista programmba. Johanna papina szerencsétlenül járt ugyan ezen a pályán, de azóta a Vatikán környékén is változtak a viszonyok. És valóban, a feminista hölgyek szinte rászülettek a papi karriérre, nemcsak mert könnyen fakad ajkukon a szó, hanem mert mint feministák hiszen amúgy is javarészt czölibátusban élnek . . . Nos és amikor a feminista hölgy a pápa elé járult, őszentsége megdorgálta, amiért szavazati jogot akar, ahelyett, hogy otthon harisnyát javítana. (Sic !) Túlságosan újnak, vagy elmésnek nem mondható ez az antifeminista érv még akkor se, ha maga a szentlélek adta a szent atya ajkára. Amihez egyébként fér egy-két komoly kétség. Mert, valóban, könnyebben tudjuk elképzelni, hogy a teve keresztül vergődik a tü fokán, mint az, hogy a szentháromság akármelyik részese csakugyan a harisnyastoppolást tartsa az első és legfőbb és legszükségesebb női erénynek ! . . . * * * 24 Az üstökös és a tudomány. Amióta megállapították, hogy a Halley-féle üstökös május 18-ára adott rendezvoust a földnek és hogy ezen a napon az uszályos bolygó kíméletlenül, szigorúan végigsöpör a mi sártekénken, azóta alig múlik nap, amelyen ismerős és ismeretlen tudósok, csillagászok, geológusok meg egyebek meg ne szólalnának a világsajtóban, magyarázván, végzetes lesz-e ez a találkozás, avagy elmúlik majd simán, baj nélkül, akár egy Capus-darab bonyodalma ? Astrologi certant, — mondaná Horatius, ha Maecenas méltó pártfogoltja történetesen kortársa lenne a találgató tudósoknak. Van köztük, aki biztosra veszi a világ végét és van olyan, aki azt hiszi, hogy a két találkozó bolygó kompromisszumra lép, amelynek segítségével a Halley is jóllakik és a Föld is megmarad. Mások azt tartják, hogy a küzdelemből a Föld kerül ki győztesen, mig a negyedik tábor szentül vallja, hogy a Föld megmarad ugyan, de hőmérsékleti viszonyaiban olyan változások következnek be, amelyek egyetlen nagy Északi sarkká változtatja át az egész glóbust. És igy tovább. Sok jelentősége persze nincs a találgatásnak, hacsak az nem, hogy örvendő meglepődéssel fedezzük fel, mennyi fantázia szorul még a legridegebb csillagászba is, Grenwichtől a Jóreménység-fokig ! Ez is valami. És ha a Földet nem pusztítja el az üstökös-találkozó, egy dolgot mégis elpusztított : a tudomány értékébe vetett vak, szinte babonás hitet. Persze, a sokféle feltevés közül azért az egyik okvetlenül be fog válni, és ez a ráhibázó — ha túléli a katasztrófát — büszkén hozakodik majd elő vele, hogy az ő tudása volt az igazi, a csalhatatlan. De nevetni fog rajta az üstökös és nevetni fog rajta mindenki, csak éppen hogy ő veszi majd magát szörnyen komolyan. A tudósok naiv és öntelt elégültségével . . . 24 Filantrópia. A filantrópiának legegyszerűbb, sőt leg- észszerübb módja az, amikor a mások rovására vagyunk emberbarátok. Amikor úgy csillogtatjuk szivünk nemességét, hogy elvakitunk vele mindeneket és a vakulásban nem veszi észre senki, hogy csak a szivünket oldottuk meg, de nem egyben a bugyellárisunkat is. Az efajta filantrópia nálunk kiválóan népszerű, ezért van az, hogy a jótékonysági akczióinknak több a megindítója, mint az adakozója. Elmondjuk pedig ezeket abból az alkalomból, hogy egy városatya olyan javaslatot nyújtott be, amely kényszerítené a házfelügyelőket, hogy amely házban lift van, ott ingyen vigyék fel az emeletekre a levélhordókat. Ez is olyan nagyszivüség, amely nimbuszt szerez, olcsó, sőt ingyenes nimbuszt, anélkül, hogy a nagylelkűség csak a legkisebb áldozatot is követelné. Mi úgy érezzük, mintha ezen a liftjavaslaton egyelőre nem annyira a levélhordók emelkednének fel fáradság és megerőltetés nélkül, hanem inkább maga az indítványozó, aki egyszeriben az emberbarát — a levélhordó is ember — glóriáját szőtte feje köré. Akarunk tenni valamit a levélhordókért ? Egyszerű dolog nagyon. Tegyünk úgy, a mint Párisban : ott a levélhordó az egy-egy házba szóló leveleket a házfelügyelőnek adja át és a lakók azok, akik a leveleikért lefáradnak. És ha az indítványozó városatya egy napon azzal áll elő, hogy ne a levélhordó fáradjon fel a negyedik eme2*
