Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz

99

Talán hogy megtanulok Örülni újólag! —

Hiszen majd elbeszélem Miként bánt velem Szegény — szegény fiúval Kegyetlen végzetem.

Vezetlek majdan én is Egy sirhalomhoz el,

Talán komor barátod Halottja érdekel.

Miként Etelke sírját,

Oly gazdag lombozat Hüsével nem borítja Az én halottamat.

Egy árva czipruságat Ültettem én is ott,

De nem tudott megélni,

Hidegtől elfagyott.

Ha részvevőn tekinted,

Elmondom majd neked:

E hant alá temettem Én is szerelmemet.

S a sír fölött ha nyújtasz Kezet barátilag,

Talán hogy megtanulok Könnyezni újólag. . .

— Ha majd karöltve járunk Zöld erdők árnyiban,

A Kárpátok siója Mellettünk elrohan,

A kék egek fölöttünk,

Tisztán mosolyganak :

Tán megtanulok én is Mosolygni újólag. . .

S ha fönt a csúcson állunk A föllegek felett,

Mellettem senki sincsen Barátom kívüled,

______________KÖLTEMÉNYEK

F

ölöttem senki sincsen Csak a szorult kebel Hőbb lüktetése mondja,

Hogy isten van közel;

Jelenvaló sugalma Ha mennydörögve szól Lábunk alatt csatázó Boruk villáimból,

S alant beléremegnek Az ős granátfalak : —

Talán hogy megtanulok Imázni újólag.

Görgey.

VII.

Petőfi Sándorhoz.

Pest, május 9-én 1845.

Lelkemadta teremtette Kunfia!

Verjen meg láncsókjaimnak Zápora.

Lánczra kötlek ha hived el Feledted:

Ölelésem legyen a láncz Feletted,

Azokért az egészséges Dalokért,

Mellyeket zengsz e beteg hon Üdvéért! —

Sokan kértek hogy beszéljek Felőled:

Ki vagy ? mi vagy ? s mi lehet még Belőled?

S elmondtam, hogy már bakancsos Is valál

S vitézkedél a szerelem Harczinál.

Hol szép lány volt a tündérvár,

S ajkin át

Lőtted^ajkad csókkal töltött Pisztolyát,

Míg a szived vérző sebet Nem kapott,

PETŐFIHEZ. _ 1Ö0