Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz

588

sebesen elhalad egy szekér mellettünk két ismeretlen tiszttel. „Kik lehetnek ezek?“ kérdők a felénk közeledő, kistermetű s jóformán barna fiatal gyalog tiszttől. „A ki jobb felöl ül, az Petőfi Sándor !“ felelt a tiszt. Erre mindnyájon felkiáltottunk : „Ejnye, az angyalát! hogy nem tudtuk, hogy itt van? megismerkedtünk volna vele.“ — A másik tisztnek is megmondta »evét, de azt számba sem vettük. Nekem nagy gyanúm van, miszerint azon gyalog tiszt, kitől kérdezősködtünk, épen maga a kolozsvári levél írója volt.

M.-Vásárhelyt voltunk 30-án, 31-én s augusztus 1-ső napján is, a mikor is azon szomorú hir terjedt el, mikép a segesvári csatát elvesztette Bem, maga is egy pocsolyába lovastól belé esett s úgy menekült. — Mihelyt ezen hirt hallottam — minthogy rokonom Lőrincz őrnagy sorsa érdekelt — felsiettem a főhadiszállásra, hogy tudakozódjam róla, de Bemet épen akkor fürösztették ki a sárból, s amiatt személyesen nem láthattam, Lőrinczet sem láttam sehol. Miután jó darab ideig várakoztam s még sem bocsátottak be, azon hírrel, hogy nagy csata volt Segesvár alatt s istenes ember, ki megmaradhatott, szállásomra visszamentem. Alig füröszték ki Bemet ma a sárból, már másnap, azaz augusztus 2-án, a vallott kudarczot megboszulandó, a tábor egy részét Gálfalvának, a mást Tordának indította. Én a Torda felé indított csapattal mentem, s a mint láttam, a parancsnokok is mind jöttek. — A kolozsvári levél pedig azt állítja, hogy augusztus 5-én is még M.- Vásárhelyen voltak a főhadiszálláson parancsvétel végett, de hogy ezen állítása tévedésen alapul, bizonyítja elől említett barátom naplója, miszerint Bem tábornok 1849-be augusztus 5-ik napján Szebennél az oroszokat keményen megverte, s Szebent másodszor is bevette, de másnap, azaz 6-án az egyesült orosz erők Bemet ismét kiverték Szebenből. Már pedig, hogy Bem tábornok ugyanazon egy nap, M.-Vásárhelyen parancsokat osztogasson, Szebent is bevegye, physikai lehetetlenség. Igaz, hogy Bem sokat tett olyant is, mit lehetlennek hittünk, de a mindenütt jelenvalóság isteni tulajdonával ő sem birt. —

A fennebbiekből világos lévén, mikép a kolozsvári levél Íróját emlékezete megcsalta, midőn azt állította, hogy Petőfit a segesvári csata után öt nappal látta, azt hiszem, hogy ezen levél is a Petőfi halálához inkább, mint életéhez tartozó adatok közé sorozható.

Tudósításomat azon reménynyel zárom be, hogy midőn még az orosz is elesett tábornokának emlékoszlopot emel*, a magyar is örökitni fogja emlékét annak, ki neki annyi élvezetet szerzett s annyi szellemi kincset hagyott hátra művében, s kit én nem adtam volna, a mennyi a világon tábornok van. — Barabás Károly, invalidus vicefrajter.

IX. Dáné Károly levele.

Hátszegvidék, Demeus, nov. 12.

A Vasárnapi Újság 45-ik számában közlött, Petőfit illető kolozsvári névtelen levelet nem hagyhatom némi észrevétel nélkül. Az ezen levélben kimondott állitás egyelőre nagy fontosságúnak látszik s képes lenne, a Petőfi haláláról elterjedt átalános véleményt egyszerre megdönteni, ha az, mint meg vagyok győződve, egy kis datumbeli tévedésen nem alapulna. Mig ezt kimutatni az igazság érdekében megkísérteném, engedje meg ön, egy pár szót szólanom a segesvári csatáról.

Ezen végzetes ütközetben én is, mint tüzér, résztvettem, s hogy nem osztám társaim sorsát, egyedül azon körülménynek köszönhetem, hogy ütegemnek a harczban résztvett ágyúi a csata derekán elrepedvén, velők a Fehéregyházon felül (az első falu Segesváron felül a Székelyföld felé) állott tartalékhoz utasittattam. Itt több szemtanútól hallottam, hogy Petőfi közvetlenül a katastrofát megelőző perczekben azon helyen járkált gondolataiba mélyedve, hol őt sz. keresztúri orvos Lengyel ur látta; (lásd Vas. Újság 42. sz.) azon helyen, mely legelőbb ki volt téve a nagy tömegben előtört ellenséges lovasság rohamának s honnan nem volt menekülés egy gyalog számára, mint Petőfi volt. S midőn a veszély láttára ezt azzal kisértette meg, hogy futással érje el a már sebesen visszavonuló tartalékséreget, a bizonyos halálba rohant: mert egyszerre jobbra és balra elterülő szénarétek és ugarfóldek közt találta magát, melyek sehol menhelyet nem Ígértek. Pedig azon perczben a balról rohanó lovasság elzárta a visszavonulást, mig az országúton elészáguldók dsidái kegyelem nélkül osztották a halált, kiknek jobb futói még a már jó tova haladt tartaléksereg utórészit is beérték. Tehát, fájdalom! több mint valószínű, hogy a felejthetlen költő itt találta kora sírját. A helyet könnyű megtalálni : egy nagy sir domborul az ut mellett, mely mindig nő az utazók kegyeletes figyelme miatt, mintha éreznék, hogy az nem elég nagy, a nagyszerű vesztés méltó jelölésére.

S most visszatérek a fenemlitett levélre. Tudósitó ur azt irja, hogy augusztus 5-én Petőfit a Bem m.-vásárhelyi főhadiszállásán látta s onnan Kurzzal utazott volna el a Székelyföld felé. Ez dátumbeli világos tévedés, mert sem Bem, sem a magyar sereg nem volt augusztus 5-én M.-Vásárhelyt. Ugyanis a segesvári csata julius 31-én történt. Bem azon nap késő este hozatott Kereszturra; mert a visszavonuláskor Héjjasfalva mellett lovával együtt egy malomárok iszapjába dőlve, több huszár vette ki hosszasabb idő után. Kereszturról, régibb sebei bekötözése után, még azon éjjel Vásárhelynek indult, itt átvéve a Beszterczétől oda visszavonult Damaszkin-féle had osztályt, csepp megállapodás nélkül Medgyesen keresztül augusztus 4-kén már Szeben alá ért, azt bevette; de már 5-én újra elvesztvén, sebes visszavonulásban volt Déva felé (lásd Kőváry „Erdélyi régiségek“ 89. 1.) Tudósító ur tehát aug. 5-én nem láthatta Petőfit Vásárhelyt, hanem meg vagyok győződve, láthatta akkor, midőn Petőfi csakugyan Vásárhelyről az öreg kíséretében a segesvári csatára indult. Emellett szól különösen azon körülmény, hogy a tisztelt tudósitó ur Petőfit Kurzzal látta elutazni Vásárhelyről,

mert épen az Egressy ur leveléből bizonyos, hogy Petőfi midőn Vásárhelyről a segesvári csatára ment, Kurzzal utazott. Semmi osoda egyébiránt, ha tisztelt tudósitó ur 11. év után ez elutazást a segesvári csata után történtnek hiszi. Hanem hogy ezen tévedést Kálnoky Dénes gróf még hitelesebben felfogja világosítani, semmi kétségem. S ekkor a történész bátran oda teheti Petőfi életrajzába : Meghalt a csatatéren Fehéregyház mellett 1849. julius 31-én, (mert nem a segesvári, hanem a fehéregyházi határban történt.)

S midőn ez történelmileg ki lesz mondva, egy szent kötelesség marad hátra a hálás nemzedéknek. Nem is kell kimondanom, minden igaz kebel tele a gondolattal : Emléket a drága sir fölé ! Isten mentsen, hogy az én gyenge szavam felszólítás akarna lenni. Ezt tegyék azok, kiknek szavuk méltóbb a nagy költőhöz, s elhangzik e hon minden zugába. Én az esetre csak egy pár igénytelen szót akarok intézni székely testvéreimhez. Igen, székelyek, ne feledjétek, 8 büszkén gondoljatok rá, hogy Petőfi irántatok a legőszintébb rokonszenvet érezte. Nem egyszer mondta, hogy regényes bérczeink közt fog letelepülni, ha majdan a harcz vészei lenyugosznak. Én érzem, hogy a kezdeményezés kötelessége a mienk. Hiszen bérczeink közvetlen szomszédságában aluszsza örök álmát és pora a közös sírban nem elhullott testvéreinkéivel vegyült-e össze! Helyén lenne, ha ezen ügyet tekintélyeink valamelyike tenné magáévá. Dáné Károly.

X. Egressy Gábor újabb felszólalása.

A Vasárnapi Újság 42-ik számában közlött kolozsvári levélre, Egressy Gábor, a Magyar Szinházi Lap 47-ik számában, a következőt jegyzi meg :

„Legyen szabad e levélre némi észrevételeket tennem. Én azon meggyőződésben vagyok, hogy e levélírójának az időre nézve tévedésben kell lennie. A segesvári csata után Petőfit Marosvásárhelyen, Bem ottléte alatt nem láthatta senki; ez az én meggyőződésem. Én őt ez időben minden nap, csaknem minden órában kerestem, miközben nem egyszer fordultam meg a főhadiszálláson is. És ha ő M.- Vásárhelyen barátai közöl valakivel találkozni kívánt a segesvári csata után, úgy én egyike voltam azoknak, minden bizonnyal. Aztán Petőfit ekkor nem lehetett mint századost mutatni be, miután Bem őt őrnagynak nevezte ki, már jóval azelőtt. Budavár ostromakor, midőn Klapka Petőfit a Svábhegyen elfogatta, vele azonban ugyanekkor nemesen kibékült, ő már őrnagy volt. — 1849. júliusában Erdélybe mentünk, ő ekkor másodizben. — Posztó egyenruhája, mi tiszti rangját mutathatta vala : nem volt, az igaz, és hogy azt Maros-Vásárhelyen azonnal megrendelte, mihelyt odaértünk, annak egy szomorú oka is volt. Mikor a Moldvából visszatérő Bemmel Bereczken találkoztunk, és vele Udvarhelyen át M.-Vásárhelyre mentünk, útközben egy állomáson Petőfi szomjas lévén, egy udvarba megy, hol kutat látott. Az udvaron tüzérek voltak. Hogy, hogy nem : Petőfibe egy cseh tűzmester beleköt. Petőfi őt rendre utasítja, fölemlítve tiszti rangját. Hanem erre a cseh, a ki egy kissé ittas volt, a vá- szonattilás őrnagyot még durvábban sértegeti. Erre megérkezik egyike saját tisztjeinek, a kit Petőfi előhivatott, a tűzmestert befogatja, s a dologról Bemnek jelentést tesz. Másnap e tűzmestert főbe lőtték, bár Petőfi mindent elkövetett, hogy az öregtől számára kegyelmet eszközöljön. Ha nem családom, Lőrincz őrnagy volt az is, a ki a segesvári csata után Petőfi Sándor őrnagyi egyenruháját tőlem átvette, ugyanazon időben és ugyanott, a melyben és a hol a kolozsvári levél Írója, állítólag Petőfid találkozott.“

(A fentebbi leveleken kivül több oly közlemény is érkezett kezeinkhez, melyek ismét adatul kívánnának szolgálni Petőfi — életéhez; de mind oly határozatlan mendemondákon alapulnak, hogy jónak látjuk, azokat ezúttal még, bővebb adatok beérkeztéig, visszatartóztatni. Fájdalom, e részben nem látunk legkisebb reménysugárt sem!)

A magyar Akadémia palotája.

— (Újabb kimutatása) a Vasárnapi Újság szerkesztőségéhez a magyar Akadémia számára beküldött hazafiui adakozásoknak.

XXXVI. közlés : Székesfehérvárról Kuti Márton 6 ft. — Enese (Győr) kettős megyegzőről többen, Enessey Kálmán által 39 ft. — Halmiból többen, Egry Lajos által 65 ft. — Nyíregyházáról S. Julia 20 ft. (ebből a tőkére 10 ft). — Összesen 130 ft.

Az eddigi I—XXXVI. közlésekkel együtt : 13,470 ft. 10 kr., 1 régi római arany, 1 huszfrankos arany, 106 cs. arany, 21 kétpftos tallér, 1 orosz tallér, 3 ujftos, 140 huszas, 14 negyedftos, 1 tizes, 1 darab 100 pftos és 10 db. 20 pftos nemzeti államkölcsön-kötelezvény.

— (Részletes kimutatás) a fentebbi adakozásokról, melyekhez többen járultak: Enesén, nov. 12-én Takács László urnái kettős menyegző tartatott. Éltették az uj párokat, éltették a hazát, s mindnyájokban az a kedves érzés támadt, hogy e menyegzőből azt a kedves emléket vigyék el magukkal, hogy jól mulattak, jót is tettek. A magyar Akadémia házára a jelenvoltak 39 ftot adakoztak. Az adakozók nevei :

A magyar Akadémia házára adtak : Enessey Kálmán 10 ft, Enessey Sándor 5 ft, Eöry István 3 ft, Horváth Károly tanító 20 kr, Kovács György 1 ft, Bogner Károly 1 ft, Tüskés Bálint 1 ft, Kozma Bálint 1 ft, Eőry Mihály 50 kr, Soos Dániel 1 ft, Böröcz 1 ft, Gyapay Kornél 1 ft, Petheö Péter 2 ft, Nagy Mihály 1 ft, B. K. 50 kr, M. L. 10 kr, V. L. 50 kr, M. B. 10 kr, Enessey Freyler Louiza 5 ft, Győri Jánosné 1 ft, Döbrentey Fe- renczné 1 ft, Eöry Zsuzsánna 10 kr, Kovács Zsófia 1 ft, Hetvényi István 1 ft.

Halmiban 65 ft. gyűlt össze az Akadémia számára, melyhez járultak :

Fogarasy Sámuelné 5 ft, Fogarasy Pál 5 ft, Egry Károly 3 ft, Lator Györgyné 2 ft, Csaók Bálint 5 ft, Kovács Lajos 5 ft, Ferenczy Lajos 5 ft, Egry Lajos 5 ft, Bodnár László 2 ft, Fényhalmy Antal 5 ft, Nagy János 1 ft, Káthonyi Károly 10 ft, Markovits Jakab I 1 ft, Hers Izrael 1 ft, Somody Zsigmond 2 ft, ifj. Jörös Lajos 7 ft, Dömök Elek 1 ft.