Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz
SZOEÜ I Dr. RADÓ ANTAi GOUNOD ES SARAH BERNHARD. — A maestro naplójából. — r »Egyszer megint elfogott az íhlettsőg, a mit barátaim igy neveznek, ellenségeim azonban mysticismusnak szeretnek elkeresztelni. A vallásos érzület exaltatióvá fokozó dott bennem » ;’^zgUBq a3d?^Z3^aAßi 1 j t hintenem egy szeretett női arcba, s azzal szivből fakadt szót váltanom . . . Csöngettem és mély gondolatokba merülve tépegettem az előcsarnoknak virágleveleit. Rövid idő múlva kinyílt az ajtó. Sarah, dacára a kora reggeli órának, már műtermében dolgozott, szorgalmasan forgatva a vésőt. Szokott munkásöltözete volt rajta: fehér pamutnadrág, fehér pamutkabát, fehér selyemcipő, nyaka körül pedig fehér csipkekendő 1 Vörösösszőke haja, melynek féktelen fürtéi kissé erőszakosan voltak hátrafelé simítva, nyakán szeszélyes alakban mozogtak föl és alá. Keskeny és átszellemült arca, melynek föl: ő része nagy tisztaságát tüntette föl a vonaloknak, kimondhatatlanul bájos egymásba szövődését mutatta a szelíd fénynek, mely a búskomorság szelíd árnyaival gyönyörű ellentétben állott. Nagy szemei, melyek világosak vol tak és zöldszinüek, akár csak valamely tengerszemnek a tükre, néma üdvözlettel pihentek rajtam. Liliomszerü alakja csöndesen meghajolt ugyan, de ezen mozdulata is inkább önkénytelennek látszott, a meglepetésnek minden mozdulata nélkül. Előhoztam a szokásos kérelmet, hogy magát jelenlétem által ne zavartassa (Sarah-t soha sem lehet megzavarni, mikor q o and mérne), azután néhány lépésnyire a művésznőtől helyet foglaltam egy puha pamla- gon. Perc után perc telt el, de én mélyen hallgattam. Valami nyomta a lelkemet, a mit azonban nem igen tudtam kimondani. Azért hallgatva, csaknem álmodozva tekintettem rá; a. Akkor Sarah tett végre megjegyzést. Midőn még mindig hallgattam, csodálkozva tekintett reám. Végre bátorságot vettem magamnak és egy fölsőbb hatalomnak engedelmeskenve kérdezőm : — Sarah, szokott ön néha imádkozni ? Minden szóíagra nagy nyomatékot helyeztem. A művésznő eleinte meglepetve, gyorsan összeszedte egész őszinteségét és köny- nyü vállvonással igy válaszolt: »Imádkozni ? ón? . . . soha! . . Atheista vagyok !« — Atheista ? ismétlőm és éreztem, hogy sápadtam. Azután fölugrottam, térdre borultam rgy művésznő előtt és mondám: »Jó- ; Istene, kegyelemnek ura. Te ezen te-
