Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz

■REGGELI HÍRLAP = 1929 III. 19 Primo de Rivera ostromzárat rendel el, ha tovább tart a diakzavargas A kormány másfélévre bezáratta az egyetemeket és a tanári kart elmozdította Paris, március 18. Primo de Rivera a madridi egye­temet 1930 októberéig bezáratta, az egész tanári kart a rektorral együtt elmozdította állásától. Hír szerint több. mint 80 egyete­mi tanárt tartóztattak le a madri­di, szevillai, valenciai és valadolidi egyetemeken. A letartóztatottak kö­zött van Imenez Ásna, a királyné háziorvosa is. Az egyetemi tanárok tiltakozna^ a kormány rendszabályai ellen. A hírek szerint azonban a kormány el van szánva, hogy a zavargások megismétlődése esetén ostromzárat rendel el. ; Tüntetés a szociáldemokraták márciusi gyűlése után á rendőrség attakkal Budapest, március 18. A szociáldemokraták vasárnap délutáni Petőfi-iinnepsége utca i tüntetésekre vezetett. A Petőfi-szq- bornál rendezett ünnepség lezaj­lása után a munkások egy része az Irányi-utcáiban, másik része pedig a Ráikóczi-uton, a Nemzeti Színház előtt, majd pedig a VII. és Vili. kerület mellékutcáiban tüntetett. Bzetkben a lármás és rendbontó tüntetésekben legnagyobbrészt fi­atalkorú munkások vettek részt. akik főiként a Nemzeti Színházkor nyákén hangosain kiáltozni kezdtek: — Vesszen a burzsoázia, kenyeret és munkát adjanak.' Éljen c pro­letárdiktatúra! A Rótous-kónház előtt. a tüntető­ket oszlásra szólították fel a rend­őrök. A tüntetők nem engedelmes­kedtek a rendőrök felszólításának és lármás kiáltozások: közben vonul­tak a Nemzeti Színház környékére. oszlatta szét a tömeget Itt már lovasrendőrség várta a tüntetőiket, amelynek megjelenése ujalblb lármát és izgalmaikat váltott ki a tömegből és töíblb fiatal mun­kás hangosan kiáltozni kezdett: — Le a rendőrökkel, távozzanak innen! Éljen a szocializmus! A rendőrök, miután többszöri fel­szólításaik sem járt sikerrel, végül is kénytelenek voltak attakkal szét­oszlatni a tömeget. A vasárnap délutáni tüntetések­ből kifolyólag a IV., VII. és VIII. kerületi kapitányságok ra összesen 19 fiatalkorú munkást állítottak elő, akiket átadtak a főkapitányság po Ifitiffoai osztályának. |A főkapitány­ságon a 19 előállított közül a bűn­ügyi osztályra ikisértók azokat, ) akikről 'beigazolódott, hogy a ható- j sági intézkedéseknek ellenszegültek I és a tüntetőket is erre szólították i fel. A többiek ellen vétség elméi indult eljárás. Kimagasló esemény volt a Petoii Társaság miskolci nagygyűlése Miskolc, március 18. Vasárnap este a Lévay József Irodalmi és Közművelődési Egye­sület rendezésében a miskolci Hu- bay Jenő zeneiskola hangverseny- termében tartotta meg1 nagygyűlését a Petőfi Társaság. Az ország leg­régibb és legnépszerűbb irodalmi egyesületének nagygyűlésére a ze­neiskola hangversenytermét zsúfo­lásig megtöltötte a város legelőke­lőbb publikuma. A Petőfi Társaság nagygyűlésének miskolci vonatko­zását az adta meg, hogy a társaság ezt a nagygyűlést Reményi Ede em­lékezetének szentelte. A nagygyű­lésre a Petőfi Társaság illusztris tagjai Pékár Gyula kivételével ér­keztek meg Miskolcra, aki jelenleg Budapesten súlyos betegen fekszik. Rajta kívül eljött Paffal Sándor püspök, a magyar irredenta moz­galom egyik oszlopa, Csathó Kál­mán kitűnő színműíró. Lampérth Géza és Gyökössy Endre, a Petőfi Társaság költőgárdájának legjobb nevű tagjai és a Petőfi versek hi­res interpretátora. báró Szentke­reszt hyné-Nyegre Rózsi. A kitüően sikerült i rom Imi estet a Miskolci Dalár Egylet által elő adott Magyar Hiszekegy után Mik­száth Kálmán dr. főispán magas ­szárnyalásu, költői gondolatokban gazdag, tartalmas beszéde myitotta meg. amelyet lapunk más helyén közlünk. Zajos taps fogadta Mik­száth Kálmán nemesveretü beszé­dét, amely a hallgatóság soraiban mély hatást keltett. Mikszáth Kálmán dr. főispán üd­vözlő beszéde után a távollevő Pé­kár Gyula helyett Ratffay Sándor püspök nyitotta meg néhány szel­lemes és kedves szóval a Petőfi : Társaság nagygyűlését. Azután | felkérte Lampérth Gézát, a Petőfi i Társaság főtitkárát a ..Remény“ ci- j mii költeményének felolvasására. | Lampérth Géza bemutatott költe­ményét Reményi Ede izzó magyar művészetének szentelte. Az ófiai szárnyalásu szép költeményt a kö­zönség nagy tetszéssel fogadta. Raffay Sándor „Gondolatok az irodalomról“ címmel tartott mély filozófiára valló, értékes esztétikai előadást. Formás gondolatokban és meglepő fordulatokkal fejteget­te,, hogy a nemzeti talajból fakadt tisztultaibb irodalom az egyetlen, amelynek az életiben teret kell adni. A közönség többször adott tetszé­sének kifejezést Raffay Sándor tartaLmas előadása alatt. Gyökössy E nőire öt finoman clzzellált versét adta elő a közön­ség nagy tetszése mellett. Csathó Kálmán egy hangulatos és a maga szándékos egyszerűségé ben végtelenük kedves novelláját 18. 1 Ma kedden US APOLLO Telefon : li-ll. i olvasta fel, majd Záhony János, a Lévay Egyesület tagja Lampérth— Donáth és Szoibolcska-Donáth-ver seket énekelt nagy hatással. A pro­gram utolsó száma volt báró Szent- kercszthyné-Nyegre Rózsi néhány Petőfi-vers interpretálása, amely­nek igaz művészete a hallgatóság- számára nagy élvezetet szerzett. A. tartalmas műsort a Miskolci Dalár Egylet által előadott Himnusz zár­ta De. ' , -i 1 , i , J ♦♦♦♦♦ Revá^~‘

Next

/
Thumbnails
Contents