Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz
Apróságok Jókairól. Irta Bársony István. Még folytonosan ünnepli Jókai Mór centenáriumát az egész ország, és ez a meleg, áhitatos ünneplés aktuális marad mindaddig. amíg valamennyien, akik magyarok vagyunk, le nem rójuk nagy Halhatatlanunk iránt a kegyelet adóját. — Az ünnepi beszédeken kívül, amelyek az ö gyönyörű Írói pályafutását méltatták, érdekelheti a nagyközönséget minden, amit róla a hozzá közekbbál.Iök elmondhatnak az utókor számára. Gyakran voltam abban a szerencsés helyzetben, hogy hosszabb idol is tölthettem az ő felejthetetlen társaságában. Morden szavára emlékszem, amit ilyenkör hallottam tőle. Nekem Jókai Mór egészen külön világom volt. Végtelenül szerettem őt. nemcsak mint bűbájos képzeletű mesemondót, hanem mint embert is. Költői lelke örökre szóló hatással volt ream és megvallom, hogy soha semmiben sem tett olyan örömem, mintha az ö müveit olvashattam. Éppen harminc év korkülönbség volt köztünk; úgynevezett „intimusai“ közé tehát nem szám'ihattam magamat. De nálamnál hivebb. ragaszkodóbb, csudálóbb famulúsa senki sem lehetett. Ezt is nagyon nagy nicgtisztelésnek éreztem a sorstól. Ezekben a kis emlékezésekben néhány apróságot jegyzek föl róla. amelyek ,a magam köz- vetetlen élményei voltak, ő vele kapcsolatban. v> Abban az időben, amikor az én kegyelettel őrzött emlékezéseim keletkeztek, ő már a Bajza-utoa és a Svábhegy közt osztotta meg otthonit, ldclcnt. a városban, Feszíy Arpádéknál lakott, akik rajongó szeretetlel vették körül. Feszty Árpád felesége. Jókai Róza, a Jókai Mór jóangya- lának. hűséges hitvesének. Labcrfalvi Rózának az unokája, aki a nagyanyjától örökölt Jókai-imádás minden jelével és bizonyításával árasztotta cl mindnyájunk bálványát. Ebben versenyzett vele az ura. Fcsztv Árpád ez az Isién kegyelméből való forrószivü. nagytehetségii. lángolólelkü magyar művész. Mellettük tovább is háborít - tatianul élhetett Jókai Mór az ö géniuszának. Am-'kor pedig a szabad természetre vágyott és az időjárás már megengedte, hocv elmenekülhessen a nagyváros nyüzsgéséből. akkor cit volt számára a Svábhegy. ahol a Költő-utcában (őróla neveznék el igy). a nyaralója meghitt kényelmét élvezve folytatta örökös, szakadatlan munkásságát és gazdagította azt a páratlan irodalmi örökségét, amelyet végül vagy százöt kötetben hagyott a nemzetére. A svábhegyi Jókai-nyaraló környéke körülbelül hét katasztrális hold volt, melynek ősi vadságából magának Jókainak kellett a Paradicsomot megteremtenie. Sziklaköves, nehezen művelhető, agyagos talajon, amelyet előbb művelésre alkalmassá tett, hihetetlen fáradsággal telepített oda nagyszerű szőlőkertet,és gyümölcsöst. De milyet! Mindent legfinomabb fajtákból, amelyek fen- tarlása és valamennyi ellenségtől megvédése nemcsak, szakadatlan kertészi munkálkodással járt. hanem az ehhez való mindenféle tudásban is jártasságot kellett szereznie annak, aki itt az apaságot vállalta Jókairól a beavatottak tudják, hogy aránylag keveset olvasott; nem is érhetett rá, hogy a könyvei megírásához nagyobb előtanulmányokat tegyen. Valami csuclás megérzése volt rá. liogv kitalálja azt. amit másoknak részletesen kell megtanul- niök, ha akármihez is hozzá akarnak szólam. De ezt az egyet, — a szőlőművelés meg a gyümölcstermelés tudományát — Meg kellett tanulnia. Ezt a tudást még az ő hatalmas képzelöercje sem bírta tanulás nélkül megszerezni. Csakhogy akkor sem könyvekből tanult, hanem a legjobb szakértők szóbeli útmutatásaiból, akiknek a tanításait azután bámulatos éleslátással egészítette ki a maga gyakorlati munkálkodása közben. Van egy nyolcvan lapoldalas füzetkéje, amelyet 1896-ban irt, két évvel az ötven éves irói jubileuma után, tehát már túl a hetvenedik esztendején; ennek a kis remekművének a cime: „Kertészgazdasági jegyzetel;.“ Benne van minden lényeges tudnivaló azok számára, - akik szőlőt meg gyümölcsöst müvein«^. De a legszárazabb „tárgyi téuyúlladék" is, az ő mesélő kedvével elmondva, olyan az olvasónak, mintha valami nagyon érdekes szép regényt olvasna. Látjuk a harcait az ő szívós veszedelmes ellenségeivel; a dematoforával (Gyökérpenész), az aphisokkal (levéltetű), a coccusok- kal (pajzstetü), a .rynchilesefekcl (orrmá- nyos bogarak), a cossusokka], meg a zen- zérákkal (fa fúró férgek), a bostrichus typographical (betűző szú), a csajkó-bo- gjirral, a darázszsal, a kártevő madarakkal, a hernyókkal; — és mindezt úgy írja meg, hogy az ember le nem teszi a füzetét, amíg végig nem olvasta. kai-tuskuhínumba, ott már minden csupa élet, csupa egészség, csupa gyönyörűség volt. Éppen harminc esztendeje lesz a nyáron, hogy először látogattam meg Jókai Mórt a Svábhegyen. Julius elején volt. Amikor közeledtem a kis Paradicsomhoz, elém jött egy szépszavu sárgarigó; az hivptt, tessékelt fuvolás hangon: erre-erre! ... A nyaralóhoz közel pedig elárasztott valami felséges mennyei üdvözlet, a kései hars virágának az illata. Ez a magyar hars volt a Jókai kedves fája. Hárman, vagy négyen lehettünk látogatók, akik mindnyájan arra szomjaztunk, hogy az ő igéit hallgassuk. A nyaraló mellől lenézhettünk a vén Gellérthegyre, amely százezer rnammutnak a tömegével -ügy gubbaszkodott a mélységben alattunk, mintha valami diluvial,is őslény, amelyet deliriumos álom „szült, azon tűnődnék, hogy ne igya-e ki azt az előtte folydogálö patakot, a Dunát. A mi dráualátos házigazdánk a nyaralója előtt sátorozó májusfa alá tessékelt bennünket. Es elkezdett beszélni, mesélni, regélni az ő csodálatos mélyhegedűi -hangján. Szép kék szeme végtelen jósággal pihenhetett hol egyikünkön, hol másikunkon. Elmondta mindén háborúságát a ..Pará\ dicsoma“ ellenségeivel. A szőlőművelés minden csinjáit-hinját. Mert: , a szőlő nem olyan engedelmes joíVágV, mint a krumpli, aki tudja a maga kötelességét; a szőlő a szolgabiró, aki munkára hajt és nem enged pihenni.“ És amikor már magunk is azt-, képzeltük, hogy szölőtudósok kezdünk lenni, akkor megkínált bennünket a maga Meg is volt a munkájának a méltó, eredménye. Amikor én odakerültem a svábhegy'pv.f'á|í Jltaft * W L N A Budapesti Hírlap mai száma 14 oldat.
