Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz

Péntek, 1925 február 20.

3

Jókai emlékének áldozott ma

nemzetgyűlés.

Scitovszhy Béla elnök, Hiebelsiiepg Huné gróf hulfuszmänisztep

és PeSaáp ula isesxéste.

H nemzeftggülés mm ülése.

A nemzetgyűlés mai ülését Jókai Mór emlékének szentéi te. Scitovszky Béla elnök ax ülés megnyitása után a következő beszedet mondotta, amelyben Jókait nemcsak költői, hanem törvényhozói mivoltának szempontjából is méltatta a Ház elnöksége nevében:

— Tisztelt Nemzetgyűlés! A nagy centenáriumok sorozatában, amelyek múlt századbeli nemzeti reneszánszunk vezér- csillagainak fényét vetítik szomorú jelenünkre, tegnap köszöntött reánk Jókai Mór születésenapjának századik évfordulója.

— 1825, a nagy termő esztendő, hintette planétájának sugarait a szinmagyar Komárom nemesi hajlékára is, melyből fajunk Géniuszának egyik legcsodálatosabb megnyilatkozása indult világhódító útjára.

— A háromszázados letargiájából féléb- vedt nemzeti léleknek a közélet különböző terein egymást követő fellángolása teszi ezt az esztendőt határjelzővé történelmünkben: az irodalomban Vörösmarty Zalán futásának megjelenése; társadalmi téren Széchenyi első fellépése a Magyar Tudományos Akadémia megalapításával; a politikában a nagy ref'ormországgyülés megnyitása.

— Onnan kezdve, hogy Petőfi oldalán egyik vezére a márciusi ifjúságnak, majdnem teljes hat évtizeden át úgyszólván pillanatra se szűnik meg ragyogó tollával, ékes szavával kivenni részéi annak a nagy korszaknak politikai küzdelmeiből, mely a rendi alkotmány romjain az uj Magyaror' szagot megteremtette s Mátyás kora óta nem ismert virágzása emelte.

— ár zsenijében nem. volt politikai hivatás. de zsenijének hivatása volt a politikában. sőt ennek a hat évtizedes történelemnek több mint cgv dceeniumon át az egyedül thets'éges magyar politika irányításának orfczlánrésze az ö tollának jutott. Hogy nagy kartácsánál.. Petőfinek, tüneményes meteorpá'Iyája véget ért a segesvári csatatéren, épp oilyan felsőbb rendelés volt nemzetünk sorában, mint az, bogy a vértanúságra 'proskrrbált Jókai géniuszának őröklobogásu pásztoríüze ott égjen tovább a magyar irodalom katakombái között; ott gyűjtse maga köré a szétrebbent írói gárda maradványát a nagy politikai misszióra: megtalálni a köllsézet virágnyelvén az utat a szenvedő magyar szivekhez. ébren tartani az daléit betegben a föl- támadás hitét, a jövő reményét, a nemzetünk történelmi küldetésben való bizodalmát. A Magyar rtábob. Kárpátba Zoltán, Az uj földcsttr és egyéb müveinek hosszú sora megannyi politikád tett vett az elnyomatás szomorú esztendőiben, beszédes tanúságtól«! a közélet némaságában, egy eltiport nemzet éietjogáról, él n takarásáról, a magyar lélek elpusztíthat aluli öscrejéről.

— Mikor az a „tranquilla polentas“ végre elérte az alkotmányos élet sorompóinak megnyitását, az 1861-iki országgyűléstől kezdödőleg több mint négy évtizeden ál minden országgyűlésen tagja és egyik legszívesebben hallgatott szó oka volt a képviselőháznak. Alig merült föl fontos kérdés, amelyben föl ne emelte volna szavát, hogy meg védelmezze annyi *ér és vihar után mégis kisarjadt termését a megvető munkának, melyben oly nagy része volt. Nem a nemzettől idegen hatalomban látta immár annak veszedelmét, csak a nemzeti élettel együtt fölszabadult turáni átok romboló munkáétól féltette az uj szabadságot, s annak letéteményesét: a fiatal parlamentarizmust, melyben a nagyidök. nagy hagyományainak rajongó tiszteletével foglalta cl a nemzet bizalmából kijelölt helyét.

— A 61-lki felirati vitában elmondott nagy beszédének befejező szavaiban áldja Istenét, hogy megérni engedett egy olyan országgyűlést, amelyben az ellentétes pártok csak abban térnek el egymástól, hogy melyik múlja feJiil n másikat hazaszeretetben. Nyugodtan néz a viták eredménye elé, abban a meggyőződésben, hogyha vékáién vollen őseinek is jut a diadal, az ország címerével ékesített szent pajzs ott is jó kezekben marad s mikor a hazát egyenlő erővel kell fentartani, „a jobb- és baloldal nem lehet égijéb, mint egy szívnek két kamarája."

— Ezzel a hitvallással kezdi parlamenti pályajiit, s elvhez marad hű annak egész folyamán. Minden szónoklatából bőségben árad költői lelkének melege, olykor kéüze— Saját tudósítónktól. —

létének pazar ragyogása, rrwlancholikus árnyalatú humorának szelíden csillámló fénye, de alaphangjukat mindig a lelkesedés és hálaérzése hatja át' az összefogó nemzeti munka áldásaiért, amelyek ifjúsága álmát váljék valóra: egy önérzetes, hivatásának magaslatára emelkedett nemzet bekapcsolódását a maga szellemi és anyagi értékeivel a művelt világ nagy kulturkö- zösségébe: azt a Magyarországot, mely nemcsak vérezni tudott ezer évi szabadságának és a nyugati civilizációnak védelmében, de élni tud szabadságával úgy, hogy a békés munka versenyében a külföld tiszteletétől és becsülésétöl környezve foglalja el méltó helyét.

— Ö megtette z< magáét, hogy igv legyen. s munkái nevével együtt magyar dicsőséget hordoztak körül a világ minden részében, szavai magyar igazságot védelmeztek a külföld parlamentjeinek képviselői előtt utolsó politikai beszédében, mely az interparlamentárius unió brüsszeli konferenciáján verte vissza nagy belássa] ellenségeink rágalmait. Jutalma mindezért a dicsőségen, nemzete háláján és a ftiunka gyönyörén túl alig volt több egy egészében küzdelmes életnél s a Gondviselésnek annál a kegyelménél, hogy a szeretettel végzett munkából oly időben szólította el, amikor még nem is sejthette, milyen uj, mindennél nagyobb megpróbáltatás vár nemzetére, hogy halála után tizenhat esztendővel még az ö bálványozott szülővárosát is elszakítja a világtörténelem leg| kegyetlenebb és legigazságtalanabb vérité- teie hazája testéről, az ö .édes, szép para- dicsomkertjéről“. (ügy van! Úgy van! a lláz minden oldalán.)

— Magával vitte ma is jeltelen sírjába ragvogó álmait nemzete jövőjéről, de nekünk itt hagyta szomorú napjaink vigaszául gazdag életének emlékét, a maihoz

hasontó megpróbáltatásokból való fölemel

kedés, biztató tanulságtételével S itt hagyta

elpusztíthatatlan örökségét, melv müveiben időtlen-időkig fogja föntartani az ő Magyarországát egész történelmével, minden tájékának olv ragyogóan leirt szépségéivel, mindennel, amit benne ő szeretett j és mi szeretünk s amit telkünkből, lel- ; künktől soha semmi hatalom és sorsfor- J dulat nem fog elszakítani, (ügy van! Úgy \ van.') ,

— Ezért a drága örökségért való hálánk

s élete tanulságaiból láncoló hazaszerete- j tőnek intelmeiből is erőt merítő hitünk nemzetünk jövőjében legyen ezen a évfor- l dűlőn legméltóbb ünnepi hódolatunk Jókai Mór halhatatlan szelleme előtt. (Étenk helyeslés. éljenzés s taps.)

— E megemlékezéssel kapcsolatosan konkrét indítványt is kívánok tenni arra nézve, milyen formában vegye ki részét a nemzet képviselete a cenienáris évfordulónak maradandó emlékkel való megörökítéséből.

— Első indítványom oda irányul határozza el a t. nemzetgyűlés Jókai emlékére az Ehrenfeld-kódcx megszerzését s Jóknl-kódex néven a Nemzeti Muzeum Széchenyi-könyvi árába örök nemzeti letétként való elhelyezését;

adta meg az elnöknek a felhatalmazást az erre nézve szükséges lépések megtételére s egyszersmind utasítsa a kormányt a költségek fedezéséiről való gondoskodásra. (Helyeslés).

— Második javaslatom egyik közelebb múlt ülésünkben is felmerült eszmével kapcsolatosan az volna. — mondia az elnök — határozza el a t. nemzetgyűlés, hogy

a nagy költő több mint félszózados törvényhozói pályájának emlékére parlamenti beszédjeit egy kötetben összegyűjtve kiadja és a magyar közönség számára is hozzáférhetővé teszi. (Helyeslés.)

, 4r elnököt vaavh.atásn beszéde utált a

Ház minden oldalán telkesen üdvöztik.

Klebeísberg Kwnó gróf kultuszminiszter beszéde

— T. nemzetgyűlés! A Gondviselés az egyesek és nemzetek lelkét akként alkotta meg. hogy egyaránt szükségük van fáradságra. és erőfeszítésre, pihenésre és szórakozásra. Az igazán nemes telkeknek azonban a munka nem gyötrelem, a pihenés nem semmittevés és a szórakozás nem a léha örömöknek halmaza, hanem a szórakozásban is a nemeset és a szépet keresi.

És Jókai talán abban tett legnagyobb szolgálatot nemzetének, hogy a nemzeti tétek kioidhatatlan vágyát a szórakozás ntán a legnemesebb és lezfel- cmclőbb módon elégítette ki.

Jókai a magyar nemzet érzelmi világának egy nagy pedagógusa volt, megtanított bennünket nemesebben szeretni, nemesebben lelkesedni a nagy eszményekért és a maga hatalmas lendületével magával tudott ragadni olyanokat is. akiknek a magas régiókba való haladás egyébként talán nem volt megadható. Jókaii nagyságához mérten kevés az, amit az állam mai helyzetében az ő emlékének tiszteletére ma megtehet. Az. hogy Jókai-emtékbélyegeket bocsátunk ki. inkább nemzetünknek szolgál előnyére, mert azt hirdeti, hogy mit adott ez a kis faj a nagyvilágnak. Az emlékérmek verése, a plakettek kiadása is mind- mind elenyésző a nagyságához képest, az.t pedig, hogy halála után elég későn csak most fogunk hozzá síremlékének emeléséhez, a nemzetnek, úgy érzem, bizonyos fokig inkább vezekelnie kell.

T. Nemzetgyűlési Tóth Kálmán legszebb költeményében megemlékezvén 48-ról. azt énekli meg. hogy a hazaszeretet annyira benne van a szaabdságlbarcban elesettek hamvaiban, hogy még a széthullott csontok is meg fognak mozdulni, ha mégegy- szer lesz: Előre! Tóth Kálmánnak ez a gyönyörű költői látománya most bekövetkezett a reformkor nagy szülötteinél, a reformkor nagy szereplőinél.fEnnek a kormánynak, amely a modern Magyarországot meg'! erem tét te. lelki óriásai valóban feltámadnak centcnárrus ünnepeiken. Feltámad Petőfi és Madács. feltámad Jókai. feltámad Vörösmarthy, feltámad Széchenyi. hog-- miután egyszer már megépítettek egv modern Magyarországot. most uira ide álljanak sorainkba a megpróbáltatások nehéz esztendeiben, a magyar bibliának ezen hét sovány esztendejében, hogy emeljék a mi bizalmunkat jövőnk iránt és tanúságot tegyenek a világ népei előtt a magyar igazság mellett. (Tetszés.) Itt állnak ezek a nagyok a mi soraink között és küzdenek egv boldogabb, egv nagyobb Mag'arország felépítésén. Mi az ő emléküket csak azzal ünnepeljük igazán. ha minden érőnket megfeszítjük. hogv ne legyünk méltatlanok öhozzájuk. Ezzel a fogadalommal ünnepeljük az ő centenáriumát. (Élénk éljenzés és taps.)

könyv és vándorbot. Jött álmodozva a hadakozók felé, azok, hogy utat engedjenek neki,

érette abbahagyták a csatát.

Jött, elhaladt a tisztelgő ellenfelek közt, azután az országút porából visszanézett rájuk. És — mondja a króniksi — ők, az ellenfelek a költő pillantásának hatása alatt nem folytatták tovább a csatát. Kezet adtak egymásnak.

— Tisztelt Nemzetgyűlés! Én úgy érzem e percben, a mi nagy Jókaink is így haladt át itt e termen. Elhaladt parlamenti harcunk csatátszüntetö két frontja közt és

ini leeresztett fegyverrel tisztelgünk neki.

ő átment és haladt tovább a dicsőség utján és a halhatatlanság aranyködéből ő is visszanéz ránk, az ö szép kék isteni gyermekszemeivel . . . Vajha turáni dacunk ellenére mi is úgy tudnánk fogedni, mint ahogy a Petrárka csatázói őt fogadták.

— íme, tisztelt Nemzetgyűlés, e kis krónikás epizód révén a két testvér, politika és költészet ez egyszer ismét szembekerülnek egymással. Nálunk a költészet édeskeveset köszönhet a politikának, de a politika annál többet köszönhet a költészetnek. Nálunk a büszkébb, előkelőbb, hatalmasabb testvérrel, a politikával szentiben a költészet bizony eddig szerény hamupipőke maradt. Pedig, valljuk be, a büszke, hatalmas testvér a turáni álok gyászos koraiban gyakran elernvedt. el is aludt.

A hamupipőke-----soha. Ez a hamupipőke

v

agyis- a magyar költészet sohase szuny- nyadt el a századok nehéz folyamán, mindig híven virrasztóit és a döntő percekben mindig híven ott költölte, ott rázta fel tettre a politikát. Hogy zeng a századokon át z Zrínyi, Bessenyei. Kisfaludy, Berzsenyi ébresztő szava: „Ébredj, ébredj Árpád fia!"

— Nálunk nem a politika szült költői aranykorokat. Fordítva, nálunk

a költői aranykorok készítették elő a

politika, az ország sorsdöntő eseményeit.

Most száz éve, 1825-ben Vörösmarty fújja n nemzeti újjászületés, a reformkor trombitáját, ugyanakkor ez a hamupipőke, a p°ézis mrgyar múzsája húsz poétazsenit és tehetséget csókol homlokon a bölcsőjében, hogy az uj jövendő nagy negyvennyolcas reneszánsz számára a költészet is -seréggel állhasson ki. És főként, hogy a nagy szabadságnak reggelén az újjászülető nemzet ifjúsága Petőfiben és Jókaiban testet vehessen. Magyr-r Castor. magyar Pollux, két-egy iker lángelme ők ketten: nem lehet az egyikről a másik nélkül szólni. Ök ketten a magyar nemzet örök ifjúsága, örökké éltető, ‘örökké világitó ikercsillagok.

— Tisztelt Nemzetgyűlés! Azt mondják,

hogy

lángelme sine qua non-ja, hogy

Pékár Gyula beszéde.

Tisztelt Nemzetgyűlés! Ünnepi perc — a nemzet választott politikai egyeteme, úgy érzem, pártkülönbség nélkül ünnepel ma, midőn hódolvr áldoz egy naw küllői lángelme emlékének és van-e szebb, dicsőbb annál, midőn egy nemzet igv közös akarattal leborul, hogy felemelkedjék ós az. eszmények magaslatán magába szálljon, és fohászkodva merüljön cl a mi nagy nemzeti mesemondónk, aranyi? ntáziáju Jókaink boldogító és gyógyító optimizmusában. hogy abból megifjodva uj hittel, uj reménnyel, u j tetterő-,-el keljein ki e mohácsi idők nagy harcának továbhvivásá- ból. Midőn egy nemzet nagyjai szellemét idézi, voltaképen a maga nemzeti géniuszát idézi és a nagy lángelmék igazábrn csak a nemzeti géniusz napjának szétáradó sugarait. Ma teljes fénnyel töltsön el minket ama Jókai sugárkáprázata, mely talán a legszebben, n legszínesebben viiágitja meg nekünk a magyar múltat és

jövendőt.

— Ünnepi perc . . . Nekem a centenárium e pillanatában egy reges.régi, hatszáz év előtti történeti epizód jut az eszembe, melynek szintén költő, a halhatatlan Petrárka r hőse. A welfek és ghi- i ellinoK véres harca dúlt akkor Itália lombard síkján s a krónika egy csatát említ, amelynek rohama éppen egy országúton összpontosult. Az ellenfelek éppen vadul gyilkolták egymást, midőn a csata egyszerre esrk váratlanul megállt: az ütköző hadseregek hátrálva engedték szabadon az országutat és tisztelegve eresztették le kardjukat. Mi történt? ,,A költő ... a költő . . .“ — ez a szó hangzott át az ellenségek sorain és mind az országutat nézték, az országút távlatát, amelynek porából Pctrörksn ismert, magánosán vándorló alakja bontakozott ki. Kezében

pontosan érkezzék, percre szóló pontossággal szülessék bele korába. Nos, nagy elhivatottsággal, ily pontosén érkeznek ők’ kelten. Jönnek, az egyik a heves, lobogó- vérii Kiskunságiból, a másik, a csengő mesemondó Dunántúlról. Mindketten a földhöz, a néphez nyu risk le, telvj a,tarsolyuk a népies nye’v vad világaival, amelyeket ök majd a megteremtendő uj írod?Imi nyelvvé nemesítenek. Jönnek, mert a nagy magyar reneszánsznak szüksége van rajok, Petőfire negyvenkilenc előtt van szükség, Jókaira majd negyvenkilenc után lesz szükség. Petőfi a harcok csalogányainak, a tromhitáknrk szava mellett vérrózsákat tép le férfikebléről, Jókai* pedig majd a szivéből nőit ezeregyéjszakái mesefának virágait fog.ia ontani nemzetére, hogy a mesevirágokkal elborítsa a sebeket, a vérnyomokat. illatukkal ne csak ringasson, feledtessen, hanem ápoljon, gyógyítson, reméltessen. Petőfi a szilaj forradalmiság, Jókai a mélázó ábrándosság. Petőfi egy sebzetten, ép nemzet élén rohan a nagyszerű halálba, Jókai a végzetes rohrni után mesemondó kézzel vezeti vissza a sebzett beteg nemzetet az éleibe. Egyek ők ketten, csak éppen az ürök-egv ifjúság jellegzetes két Jánus-arcát tüntetik fel. Egyszer már eljöttek, mert szükség volt rájuk. Most centenáriumuk dicsőségében

ismét itt vannak ők ketten, mert az ismét nagybeteg nemzetnek megint szüksége van rájuk.

Szüksége van az életerők reménytadó derűs optimizmusára, de szükség lehet és szükség lesz a Petőfi trombitájára is.

— Hódolat e napon Petőfi lelki testvérének! A nemzet illetödötfen térdel le a magyar ezeregyéjszaka nagy mesemondójának a csodás mesefája alá, amely közel hatvan éven át oly bőven ontotta szebb- nél-szebb regényvirágait nekünk és az egész külföldnek.

A külföld is bámulatul ismeri cl a magyar mesekirály teremtő lelkűidét,

amellyel istenként alkotta meg zz ő saját külön Jókai-emberiségét. Senki a magyar