Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 18-es doboz

Péntek, 1925 Februar 2Ö.

3

CteJíUa,

Jókai emlékének áldozott ma

a nemzetgyűlés.

Scífovszky Béla élnék, Hlebelsbepg Kuné gpéf kultuszminiszter

és Psísái* fryu§*3 beszéde.

IS neitiiefg^üSés mai ülése.

— Saját tudósitónltól. —

könyv és vándorbot. Jött álmodozva a

hadakozók felé, azok, hogy utat engedje nek neki,

érette abbahagyták a csatát.

Jött, elhaladt a tisztelgő ellenfelek közi

azután az országút porából visszanézett rá juk. És — mondja a króni'kn — ők, a * ellenfelek a költő pillantásának hatás alatt nem folytatták tovább a csatát. Ke:<. adtak egymásnak.

— Tisztelt Nemzetgyűlés! Én úgy érzev e perc-ben, a mi nagy Jókaink is if haladt át itt e termen. Elhaladt pari menti harcunk csatátszüntető két front.

'\ nemzetgyűlés mai ülését Jókai Mór emlékének szentelte. Scitovszky Béla elnök az ülés megnyitása után a következő beszédet mondotta, amelyben Jókait nemcsak költői, hanem törvényhozói mivoltának szempontjából is méltatta a Ház elnöksége nevében:

— Tisztelt Nemzetgyűlési A nagy centenáriumok sorozatában, amelyek múlt századbeli nemzeti reneszánszunk vezér- csillagainak fényét vetítik szomorú jelenünkre, tegnap köszöntött reánk Jókai Mór születésenapjának századik évfordulója.

— 1825, a nagy termő esztendő, hintette planétájának súg: rajt a szinmagyar Komárom nemesi hajlékára is, melyből fajunk Géniuszának egyik legcsodálatosabb j megnyilatkozása indult világhódító útjára.

— A háromszázados letargiájából felébredt nemzeti léleknek a közélet különböző terein egymást követő fellángolása teszi ezt az esztendőt határjelzővé történelmünkben: az Írod rlomb an Vörösmarty Zalán futásának megjelenése; társadalmi téren Széchenyi első fellépése a Magyar Tudományos Akadémia megalapításával; a politikában a nagy reformországgyülés megnyitása.

— Onnan kezdve, hogy Petőfi oldalán egyik vezére a márciusi ifjúságnak, majdnem teljes hat évtizeden át úgyszólván pillanatra se szűnik meg ragyogó tollával, ékes szavával kivenni részét annak a nagy korszaknak politikai küzdelmeiből, mely a rendi alkotmány romjain az aj Magyarországot megteremtette s Mátyás kora óta nem ismert virágzása emelte.

— ár zsenijében nem volt politikai hivatás. de zsenijének hivatása volt a politikában. sőt ennek a hat évtizedes történelemnek több mint egy dcccnhunon át az egyedül lihetséges magyar politika irányításának orszlánrésee az ő tollának jutott. Hogy hagy kortárs'ának, Petőfinek, tüneményes incteorpályája véget ért a segesvári csatatéren, épp olyan felsőbb rendelés volt nemzetünk sorában, mint az, bogy a vértan-ujv;igra 'proskrxbált Jókaii géniuszának öröklobogásu pósztorlüze ott égjen tovább a magyar irodalom katakombád között; ott gyűjtse maga köré a szétrebbent ítóí gárda maradványát a nagy politikád misszióra: megtalálni a költsézet virágnyelvén az utat a szenvedő magyar szivek- hex. ébren tartani az elalélt betegben a föl- támadás hitét, a jövő reményét, a nemzetünk történelmi küldetésben való bizodalmát. A Magyar nabob. Kárpáthy Zoltán, Az uj földcsur és egyéb müveinek hosszú sorra megannyi politikai tett voM az elnyomatás szomorú esztendőiben, beszédes tanúságtól«! a közélet némaságában, egy eltiport nemzet életjogáról, élniakarásáról, a magyar lélek elpusztrthatalan öserejérői.

— Mikor az a „tranquilla potesias“ ■végre elérte az alkotmányos élet sorompóinak megnyitását, az 1861-iki országgyűléstől kezdődöleg több mint négy évtizeden át minden országgyűlésen tagja és egyik legszívesebben hallgatott szó oka volt a képviselőháznak. Alig merült föl fontos kérdés, amelyl>en föl ne emelte volna szavát, hogy megvédelmezze annyi )ér és vihar után mégis kisarjadt termését a megvető munkának, melyben oly nagy része volt. Nem a nemzettől idegen hatalomban látta immár annak veszedelmét, csak a nemzeti élettel együtt fölszabadult turáni átok romboló munkáétól féltette az uj szabadságot, s annak letéteményesét: a halai parlamentarizmust, melyben a nagyidők, nagy hagyományainak rajongó tiszteletével foglalta el a nemzet bizalmából kijelölt helyét.

— A 61-ikl felirati vitában elmondott nagy beszédének befejező szavaiban áldja Istenét, hogy megérni engedett egy olyan országgyűlést, amelyben az ellentétes pártok csak abban térnek el egymástól, hogy melyik múlja felül a másikat hazaszeretetben. Nyugodtan néz a viták eredménye elé, abban a meggyőződésben, hogyha véte- ményellenesetnek is jut a diadal, az ország címerével ékesített szent pajzs ott is jó kezekben marad s mikor a hazát egyenlő erővel kell fentartara, „a jobb- és baloldal nem lehet egyéb, mint egy szívnek két kamarája."

— Ezzel a hitvallással kezdi parlamenti pályáiéit, s ehhez marad hü annak egész folyamán. Minden szónoklatából bőségben átad költői lelkének melege, olykor képzeletének pazar ragyogása, meláncholikus árnyalatú humorának szelíden csillámló fénye, de alaphangjukat mindig a lelkesedés és hálaérzése hatja át az összefogó nemzeti munka áldásaiért, amelyek ifjúsága álmát váljék valóra: egy önérzetes, hivatásának magaslatára emelkedett nemzet bekapcsolódását a maga szellemi és anyagi értékeivel a müveit világ nagy kulturkö- zösségébe; azt a Magyarországot, mely nemcsak vérezni tudott ezer évi szabadságának és a nyugati civilizációnak védelmében, de élni tud szabadságával úgy, hogy a békés munka versenyében a külföld tiszteletétől és becsülésétől környezve foglalja el méltó helyét.

— ö megtette f magáét, hogy így legyen, s munkái nevével együtt magyaf dicsőséget hordoztak körül a világ minden részében, szavai magyar igazságot védelmeztek a külföld parlamentjeinek képviselői előtt utolsó politikai beszédében, mely az interparlamentárius unió brüsszeli ktxi- ferenciáján verte vissza nagy tatással ellenségeink rágalmait. Jutalma mindezért a dicsőségen, nemzete háláján és a munka gyönyörén túl alig volt több egy egészében küzdelmes életnél s a Gondviselésnek annál a kegyelménél, hogy a szerelettel végzett munkából oly időben szólította el, amikor még nem is sejthette, milyen uj, mindennél nagyobb megpróbáltatás vár nemzetére, hogy hrlála után tizenhat esztendővel még az ő bálványozott szülővárosát is elszakítja a világtörténelem leg- kcgyetlenebb és legigazságtalanabb vérité- lete hazája testéről, az ö .édes, szép paradicsom kertjéről“. (l'gy van! Úgy van! a Ház minden oldalán.)

— Magával vitte ma is jeltelen sírjába ragvogó álmait nemzete jövőjéről, de nekünk itt hagyta szomorú napjaink vigaszául gazdag életének emlékét, a maihoz hasonló megpróbálta tó okból vr.!é íöteme!

kedés, biztató tanulságtótelévcl S itt hagyta

elpusztíthatatlan örökségét, melv müveiben időtlen-időkig fogja föntartani az ö Magyarországát egész történelmével, minden tájékának olv ragyogóan leirt szépségeivel. mindennel, amit benne ő szeretett és mi szeretünk s amvit lelkűnkből, lelkűnktől soha semmi hatalom cs sorsfordulat nem fog elszakítani. (Úgy van! Úgy van!)

— Ezért a drága örökségért való hálánk s élete tanulságaiból láncoló hazaszeretetének intelmeiből is erőt merítő hitünk nemzetünk jövőjében legyen ezen a évfordulón legméltóbb ünnepi hódolatunk Jókai Mór halhatatlan szelleme előtt. (Élénk he• lyeslés. éljenzés s taps.) ..

! — E megemlékezéssel kapcsolatosan

| konkrét indítványt is kívánok tenni arra j nézve, milyen formában vegye ki részét a ! nemzet képviselete a centenáris évfordulö- j nak maradandó emlékkel való megöröki- ! téséből.

I — Első indítványom oda irányul.

; határozza el i l nemzetgyűlés Jókai emlékére az Ebrcnfcld-kódcx megszerzését s Jókal-kódex néven a Nemzeti Muzeum Széehenyi-könyvtárűba örök nemzeti letétként való elhelyezését;

adja meg az elnöknek a felhatalmazást az erre nézve szükséges lépések megtételére s egyszersmind utasítsa a kormányt a költségek fedezéséről való gondoskodásra. < Helueslés).

— Második javaslatom egyik közelebb inult ülésünkben is felmerült eszmével kapcsolatosan az volna. — mondja az elnök — határozza el a t. nemzetgyűlés, hogy

n nagy költő több mint félszázadoo törvényhozói pályájának emlékére parlamenti beszédjeit egy kötetben összegyűjtve kiadja és a magyar közönség számára is hozzáférhetővé teszi. (Helyeslés.)

t* elnökót ncauhutásu beszéde után a Ház minden oldalán lelkesen üdvöziik.

Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter beszéde

— T. nemzetgyűlési A Gondviselés az egyesek és nemzetek lelkét akként alkotta meg. hogy egyaránt szükségük van fáradságra és erőfeszítésre, pihenésre és szórakozásra. Az igazán nemes telkeknek azonban a munka nem gyötrelem, a pihenés nem semmittevés és a szórakozás nem a léha örömöknek halmaza, hanem a szórakozásban is a nemeset és a szépet keresi.

És Jókai talán abban tett legnagyobb szolgálatot nemzetének, hogy a nemzet! lélek kioldhatatlan vágyát a szórakozás után a legnemesebb és legfcl- emciőbb módon elcgitette ki.

Jókai a magyar nemzet érzelmi világának egy nagy pedagógusa volt, megtanított bennünket nemesebben szeretni, nemesebben lelkesedni a nagy eszményekért és a maga hatalmas lendületével magával tudott ragadni olyanokat is, akiknek a magas régiókba való haladás egyébként talán nem volt megadható. Jókan nagyságához mérten kevés az, amit az állam mai helyzetében az ö emlékének tiszteletére ma megtehet. Az, hogy Jókai-emlékbélyegeket bocsátunk ki. inkább nemzetünknek szolgál előnyére, mert azt hirdeti, hogy mit adott ez a kis faj a nagyvilágnak. Az emlékérmek verése, a plakettek kiadása is mindmind elenyésző a nagyságához képest, azt pedig, hogy halála után elég későn csak most fogunk hozzá síremlékének emeléséhez, a nemzetnek, úgy érzem, bizonyos fokig inkább vezekelnie kell.

T. Nemzetgyűlést Tóth Kálmán legszebb | költeményében megemlékezvén 48-ról. azt énekli meg. hogy a hazaszeretet annyira henne van a szaabdságharcban elesettek hamvaiban, liogv még a széthullott csontok is meg fognak mozdulni, ha mégegy- szer lesz: Előre! Tóth Kálmánnak ez a gyönyörű költői látománya most bekövetkezett a reformkor. nagy szülötteinél, a reformkor nagy szereplőinél. Ennek a kormánynak, amely a modern Magyarországot megteremtette, lelki óriásai valóban feltámadnak centenárius ünnepeiken. Feltámad Petőfi és Madács. feltámad Jókai, feltámad Vörösmarthy, feltámad Széchenyi, bog" miután egyszer már megépítettek egy modern Magyarországot, most újra ide álljanak sorainkba a megpróbáltatások nehéz esztendeiben, a magvar bibliának ezen hét sovány esztendejében, hogy emeljék a mi bizalmunkat jövőnk iránt és tanúságot tegyenek a világ népei előtt a magyar igazság mellett. (Tetszés.) Itt állnak ezek a nagyok a mi soraink között és küzdenek egy boldogabb, egv nagyobb Magyarország felépítésén. Mi az ő emléküket csak azzal ünnepeljük igazán, ha minden erőnket megfeszítjük, hogv ne legyünk méltatlanok «hozzájuk. Ezzel a fogadalommal ünnepeljük az ő centenáriumát. (Élénk éljenzés és taps.)

Pékár Gyula beszéde.

Tisztelt Nemzetgyűlés! Ünnepi perc — a nemzet választott politikai egyeteme, úgy érzem, pártkülönbség nélkül ünnepel ma, midőn hódolva áldoz egy nas»v költői lángelme emlékének és van-e szebb, dicsőbb annál, midőn egy nemzet igy közös akarattal leborul, hogy felemelkedjék ős az eszmények magaslatán magábaszáll- jon és fohászkodva merüljön el a mi nagy nemzeti mesemondónk, aranyfrntáziáju Jókaink boldogító és gyógyító optimizmusában, hogy abból inegifjodva uj hitte], uj reménnyel, uj tetterővel 'keljen ki e mohácsi idők nagy harcának továbbvivásá- ból. Midőn egy nemzet nagyjai szellemét idézi, voltaképen a maga nemzeti géniuszát idézi és a nagy lángelmék igazábfn csak a nemzett géniusz napjának szétáradó sugarait. Ma teljes fénnyel töltsön el minket ama Jókai sugárkáprázata, mely talán a legszebben, r< legszínesebben világítja meg nekünk a magyar múltat és

jövendőt.

— Ünnepi perc ... Nekem a centenárium e pillanatában egy réges-régi, hatszáz év előtti történeti epizód jut az eszeimbe, melynek szintén költő, a halhatatlan Petrárka n hőse. A welfek és ghi- bcllinék véres harca dúlt akkor Itália lombard síkján s a krónika egy csatát említ, amelynek rohama éppen egy országúton összpontosult. Az ellenfelek éppen vadul gyilkolták egymást, midőn a csata egyszerre csík váratlanul megállt: az ütköző hadseregek hátrálva engedték szabadon az országutat és tisztelegve eresztették le kardjukat. Mi történt? „A költő ... a költő . . — ez a szó hangzott át az

ellenségek sorain és mind az országutat nézték, az országút távlatát, amelynek porából Petrárka ismert, magánosán vándorló alakja bontakozott ki. Kezében

közt és

mi leeresztett fegyverrel tisztelgünk neki.

ő átment és haladt tovább a dicsőség t ján és a halhatatlanság aranyködéiből is visszanéz ránk, az ő szép kék isti gyerniekszemeivcl . . . Vajha turáni < conk ellenére mi is úgy tudnánk fogrd mint ahogy a Petrárka csatázói őt 1 gadták.

— íme, tisztelt Nemzetgyűlés, e kis k nikás epizód révén a két testvér, polit és költészet ez egyszer ismét szembeker nek egymással. Nálunk a költészet éti keveset köszönhet a politikának, de a i litika annál többet köszönhet a költés; nek. Nálunk a büszkébb, előkelőbb, hal níLsahb testvérrel, a politikával szemű a költészet bizony eddig szerény hamv pőke maradt. Pedig, valljuk be, a büs/ hatalmas testvér a turáni átok gyá: koraiban gyakran elernyedt, el is alt A hamupipőke — soha. Ez a hnmupip vagyis a magyar költészet sohase szu nyadt el a századok nehéz folyamán, r dig hi ven virrasztóit és a döntő percek: máidig híven ott költötte, olt rázta 1 ■; tettre a politikát. Hogy zeng a százado!

át p Zrínyi. Bessenyei. Kisfaludy, Bér nyi ébresztő szava: „Ébredj, ébredj . pád fia!"

— Nálunk nem a politika szült kő.' aranykorokat. Fordítva, nálunk

a költői aranykorok készítették elő a

politika, az ország sorsdöntő eseményeit.

Most száz eve, 1825-ben Vörösmarty fi •1 nemzeti újjászületés, a reform', trombitáját, ugyanakkor ez a hamupipo a peézis mrgyar múzsája húsz poétazsc i és tehetséget csókol homlokon a böl< jében, hogy az uj jövendő nagy negyv nyolcas .reneszánsz számára a költészet • sereggel állhasson ki. És főként, hogy 1 nagy szabadságnak reggelén az uj jászát nemzet ifjúsága Petőfiben és Jókait testet vehessen. Magysr Castor, magy Pollux, két-egy iker lángelme ők kelti nem lehet az egyikről a másik nélk szólni, ők ketten a magyar nemzet őri ifjúsága, örökké éltető, örökké világi ó ikercsillagok.

— Tiszteli Nemzetgyűlési Azt mondja , hogy a lángelme sine qua non-ja, hog. pontosan érkezzék, percre szóló ponto Sággal szülessék bele korába. Nos, nag> elhivatottsággal, ily pontosan érkeznék kelten. Jönnek, az egyik a heves, lobogó vérü Kiskunságból, a másik, a csengő mr semondó Dunántúlról. Mindketten a földhöz, a néphez nyu nak !e, telvj a tarsolyaik a népies nye'v vadvirágaival, amelyeket ok majd a megteremtendő uj irodalmi nyelvvé nemesítenek. Jönnek, mert a nagy magyar reneszánsznak szüksége van rajok. Petőfire negyvenkilenc előtt van szükség, Jókaira majd negyvenkilenc után lesz szükség. Petőfi a harcok csalogányainak, a trom-bitáknrk szava mellett vérrózsákat tép le férfikebléről, Jókai pedig majd a szivéből nőtt ezeregyéjszakái mesefának virágait fogja ontani nemzetére, hogy a mesevirágokkal elborítsa a sebeket, a vérnyomokat, illatukkal ne csak ringasson, feledtessen. hanem ápoljon, gyógyitson. reméltessen. Petőfi a szilaj forradalmiság, Jókai a mélázó ábrándosság. Petőfi egy sebzetten, ép nemzet élén rohan a nagyszerű halálba, Jókai a végzetes rohíim után mesemondó kézzel vezeti vissza a sebzett beteg nemzetet az életbe. Egyek ők ketten, csak éppen az örök-egv ifjúság jellegzetes két Jánus-arcát tüntetik fel. Etrvszer már eljöttek, mert szükség volt rájuk. Most centenáriumuk dicsőségében

Ismét itt vannak ők ketten, mert az Ismét nagybeteg nemzetnek megint szüksége van rájuk.

Szüksége van az ételerők reménytadő derűs optimizmusára, de szükség lehet és szükség lesz a Petőfi trombitájára is.

— Hódolat e napon Petőfi lelki testvérének! A nemzet illetődötten térdel te a magyar ezeregyéjszaka nagy mesemondójának a csodás mesefája alá, amely közel hatvan éven át oly bőven ontotta szebb- nél-szobb regényvirágait nekünk és a* egész külföldnek.

A külföld is bámulatai ismeri el a magyar meseblrály teremtő lelkiiletét,

amellyel istenként alkotta meg pz ö saját külön Jókai-eniberiségét, Senki a magyar