Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 17-es doboz
( _ ß / MAGYAR NÉP 831 fl történelem lelke sziláit mi a StátassyQlésen. Az erdélyi római katholikus Státus november 14-én megtartott közgyűlése az önkormányzási szellem gyönyörű megnyilvánulása volt s azoknak, akik a gyűlés lefolyását végig szemlélhették, az olt szerzett benyomások még sokáig vissza zengnek lelkűkben. Tudjuk, hogy az erdélyi katholikus Státus önkormányzata egyedül álló évszázados intézmény a kath. világegyházban s erdélyi szemmel nézve különös jelentősége abban rejlik, hogy épen Erdélyben van ez a katholikus önkormányzat, ahol a népi berendezkedések a vallásokra való tagozódás során ösztönszerüen, mint életfeltételt keresték az önkormányzattá szervezkedés lehetőségeit. Ez a szervezkedés talán épen a katholicismusra nézve volt a legfontosabb, mert nem kétséges, hogy az idők vallási viharaiban az erdélyi katholicismust ez az önkormányzat tartotta fenn és mentette meg. És tegyük mindjárt hozzá, hogy a jelen társadalmi és politikai viharaiban ez az önkormányzat (autonómia) tartja fenn és menti meg. Ennek az önkormányzatnak volt évi rendes közgyűlése és ez a közgyűlés színvonalban, az itt tárgyalt ügyek életünkbe vágó fontosságában s a tárgyilagos, komoly, férfias, bátor magatartásban, mondhatjuk, történelmi jelentőségűvé fokozódott. Az impériumváltozás óta talán nem volt még státusgyülés, mely ilyen nyíltan és I ilyen megdöbbentő leplezetlenségben rámutatott volna azokra a sérelmekre, sebekre, fájdalmakra, melyek minden erdélyi katliolikusnak, de nemcsak a katholikusoknak, hanem minden erdélyi magyar embernek égetik a lelkét. Azok a rendkívül értékes és érdekes beszédek, melyek pl. dr. Paál Gábor, dr. Paál Árpád, dr. Gyárfás Elemér, dr. Szalay Mátyás, Török Ferenc, Pál István, br. Szentkereszty Béla, Bokor Gáspár és mások ajkáról elhangzot- tak, mind egy-egy fájdalmas kiáltás voltak ama tényezők felé, akiktől ez a meggyötört, megalázott erdélyi magyarság joggal követeli és várja sebeinek gyógyítását. De különösen három pont körül kavargóit a lelkekben az elkeseredés fájdalma. Ezek: a köteles állami hozzájárulás hiánya a kisebbségi intézményekhez, a sokat emlegetett székelyföldi kalturzóna, mely a Székelyföldet akarja kiforgatni ősi nyelvéből és ezeréves kultúrájából és a kisebbségi törvény, melynek’ becsületes átgondolással kisért megalkotása a ■félékből ítélve nem várathat sokáig mt-i gára. A köteles állami hozzájárulás. Mi ez? Semmi esetre sem az a 25 millió lej könyöradomány, mellyel az állam a kisebbségeknek ki akarja szúrni a szemét, hanem az a „méltányos rész", melyet a nemzetközi becikkelyezett szerződés biztosit félre nem érthető módon a kisebbségeknek, a verejtékesen befizetett adópénzekből. Ez a méltányos rész pedig olyan távol áll összeg dolgában a 25 milliótól (melyből mellesleg szólva nem csupán a magyar, hanem más kisebbség gek is osztozkodnak), mint Makó Jeruzsálemtől. Ennek a hozzájárulásnak állami költségvetésbe kell felvéve lennie és biztosíttatnia. Addig nem lesz béke és nyugalom. A kulfúrzóna. Miféle csodabogár ez? Ez az, székely-magyar véreim, hogy a színtiszta székely területekre rá szeretnék erőltetni a román nyelvet, a román szellemet, a román leiket. És úgy vélik, hogy a Regátból kivezényelt tanítókkal ez sikerülni fog, hogy a magyar elemi is- j kólák megfojtásával sikerülni fog, hogy a ma- j gyár gyermekek lelkének megkinzásával sikerülni fog. Hát nem fog sikerülni! A román nemzet — ahogy állítják — ezer évig volt elnyomatásban a magyar uralom alatt és mégsem vesztette el nyelvét, fajiságát, lelkét. Hát azt gondolják, hogy a székely nép nem tud ép oly szívósan ragaszkodni ezekhez a szentségekhez, mint ahogy ők tudtak? Azt gondolják, hogy a szé- kelységnek kevésbé drága a maga nyelve, faji- sága, lelke?! Balga hiedelem. Az élet rá fog cáfolni erre az ép oly bűnös, mint könnyelmű erőlködésre. Egy népet, mély hasznos része akar lenni az államnak, nem megölni kell, hanem lehetőséget adni neki az életre. A kulturzóna megmarad buta és zavaros álomnak azok agyában, akik kitalálták. Kisebbségi törvény. A kisebbségek jogai, me« lyeket a nemzetközileg szentesített kisebbségi egyezmény eleve biztosit, foglaltassanak tételes törvénybe. Tudják a kisebbségek, hogy minő jogaik vannak az állammal szemben és minő kötelességei az államnak velők szemben. Ebbea a kisebbségi törvényben rendeztessék a kisebb« ségi iskolaügy is gyökeresen, de a nemzeti tűi relmetlenség szelleme nélkül, de a néoelemiéi szörnyűségei nélkül, de azok nélkül a győi* relmek nélkül, melyek a kisebbségi iskolafensi*
