Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 17-es doboz

SS Jókai centenán'uiii. A főváros tanácsa tárgyalta a szociá'lpV litikai ügyosztály előterjesztését, a mely a Jókai centenáriumi ünnepségein való rész­vételre vonatkozott. A tanács elhatározta, hogy a 18-án tartandó ünnepi istentisztele­ten, a mely a Kálvin-téri templomban lesz, hat tanácstaggal képviselteti magát. Ezt megelőzően 17-én délelőtt a főváros közön­sége nevében meg fogják koszoruzni a Jó- kai-szobrot, valamint Jókai sírját. A ko- szoruellieiyezéseknél ünnepi beszédet is fognak mondani. A főváros nemcsak ily módon akar azonban áldozni a nagy me­semondó emlékének, hanem mint értesü­lünk, a: uj törvényhatósági bizottság meg­alakulása után a törvényhatósági bizottság I közgyűlése is megteszi ezt nagy ünnepség­ei gel, a melyet előreláthatóan már májusban ! tartanak meg Az Országos Szent Gcllért-Egycsület leg- I utóbbi kultüszestjét .Jókai centenáriumával ■ kapcsolatban tartotta meg a Szent Gellért- I szálló márványtermében. Az egyesületi ima elhangzása után kigyultak a nemzeliszinü égők Jókai képe körül, a melyet Pataky I Kató festömüvesznö ajánlott föl az. cgye- j süléinek. Majd az alapitó elnök A'. Ka- : menszky Gyula dr. Fcszlv Masál Jókai fes- ! tömüvész unokáját üdvözölte s megnyitó- j jábun rávilágított Jókai leikében, müveiben I megnyilvánult hazafias vallásosságra. Fe- i renczi Zoltán dr. egyetemi tanár, a Pctőfi­Társaság másodelnöke Jókai irodalmi nagyságáról, S. Bokor Malvin Írónő J.kai fantáziájáról beszélt. Szávai/ Gyula, a Pc- tőfi-Társaság főtitkára ez alkalomra irt költeményét, Krügér Aladár iró hazafias, vallásos verseit adta elő. Krüger Aladárné és Núdasy István operaénekesek Jókai- dalokat, Sonkoly István hegedűművész pe­dig balatoni dalait adta elő. Az egyesület másnap az alapitó elnök emlékbeszéde után csokrot helyezett Jókai szobrára. Elhatá­rozta az egyesület, hogy a halhatatlan iró emlékezetére irói-müvészj szociális szakos* tályt létesít, a melynek feladata tíz irók és művészek érdekközösségbe való tömörü­lése és támogatása. A Málnai Mihály-féle felső leányiskola fennállásának harmincéves jubileumát ös­szeköti Jókai Mór centenáriumának ün­neplésével. Február 15-én, vasárnap dél­előtt 10 órakor az intézet jóickonycélu elő­adást rendez a Fővárosi Operettszinházban. Az előadás jövedelmét részben Jókai sír­emlék-alapjára . részben szegény tanulók megsegítésére fordítják. A matiné műsorá­nak első részén három táncos mesejáték, a második részében pedig Jókai-kötiemé- nyek, jelenetek a Szigetvári vértanak-kó! és Jókait méltató előadás szerepel. A Budapesti Népfőiskolái Széchényi Sző- : vétség február 15-én, vasárnap délután 5 órakor a Cukor-utcai iskola tornatermében Jókai Mór emlékezetére műsoros estét ren­dez, a melynek programján Jókainak több j verse és novellája szerepel, belépődíj nincsen. A Veress Pálné felsőbb leánynevelö inté­zet február 21-én, szombaton este 6 órakor a saját székhaza dísztermében gazdag mii- sorú Jókai-ünnepet tart, a melyen a tanári karból Böhm Dezső dr. igazgató Jókainak: Az istenhegyi székely leány cimii müvéből készült színdarabhoz szerzett zenéjével fog szerepelni. Jókai örökbecsű költészetéről Szelényi Ödön dr. tanár tart előadást, míg a többi előadások során részben zongora- játékkal, részben szavalatokkal és Jókai két életképének színjátékéval az intézet több növendéke fog szerepelni. A Magyar Nyelvtudományi Társaság február 17-én, kedden délután 5 órakor a Tudományos Akadémiában tartandó fölol­vasó ülését Jókai emlékénél: szenteli. Az ülésen Tolnai Vilmos: Jókai cs a magyar nyelv címmel tart előadást. \ v -

Next

/
Thumbnails
Contents