Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 15-ös doboz

a kis leány meg nem hal, még a feleséged lett volna.

Hogy ez megtörténhetett »volna«, az tagadhatatlan, daczára annak, hogy a kedves leánykával Petőfi szót is alig váltott volt. De e percztől fogva úgy tekinté, mint megholt kedvesét, kijárt sírjához, gyászt viselt, s rakásra irta a szebbnél szebb »Cy- praslombok«-at.

Ekkor mindig oly hangulatban volt, hogy vele tréfálni nem volt tanácsos. Egy téli este több pályatársammal együtt szokott tanyánkon időztem; valamelyikünk Petőfi után tudakozódott, hogy hol késik oly soká?

— Ne bántsátok azt, szólt Pákh — ő most bizonyosan Etelka sírjánál fogyaszkodik. A ki nem hiszi mindjárt meg is győződhetik ; nézzétek, Sándor ép most lép be az ajtón, behavazva mint Reiterholm a

»Báléj «-ben

Csakugyan Petőfi egészen behavazva, nagy komolyan felénk lépdelt.

— Honnét jösz Sándor? kérdé valamelyik.

— Etelka sírjától jövök — szólt Pákh Petőfit parodizálva, kisérteties, mély hangon.

Persze ezt nevetés nélkül nem állhattuk meg, mire Petőfi jól összevadállatozott mindnyájunkat.

Különben pajtásai körében igen kedélyes tudott lenni; katonáskodásáról, vándorszinészi nyomorúságos napjairól a legjobb humorral eladomázott, egy-egy uj versét elszavalta sat.

Gyakran rövid időre el eltűnt Pestről, falusi magányba vonult, nem azért, hogy kipihenje magát, de hogy megújult erővel áldozzék múzsájának; s rendesen egy-egy nagyobb költeményfüzért mint a »Szerelem gyöngyei«, »Felhők« hozott magával vissza.

Népszerűsége, kifogyhatlan termékenységével egyre nőtt. Ekkor sokan elbizottsággal vádolák, pedig a mit elbizottságnak véltek, az nem volt egyéb mint tiszta önbecsérzet. E tekintetben mintha látnoki tehetséggel lett volna megáldva.

— Kicsinylenek most, rágódnak rajtam — mondá olykor — pedig lesz idő, hogy körmeikkel kaparnának ki a földből s nevemmel dicsekedni fognak!

A kritikusokat kinem állhatta s átalában minden kritikát gyűlölt; pedig olykor maga is irt kritikai jegyzeteket, de a melyeket csak fiókjában tartogatott. Egy drasztikus hasonlatára még most is emlékszem, melyet jegyzeteiből olvasott föl: »N. pegasusa — úgymond — úgy repül, mint a döglött tyuk, mit a kerítésen át dobnak.«

Legbizalmasabb emberét is nehezen kérte föl valami szivességfélére, s a2 ily esetben a megtagadás

rettenetesen bántotta. Mikor azon hazaszerte ismeretes pénzkölcsönzési esete volt, keserűséggel lett eltelve ; mindnyájunkat fellármázott.

— Még azt az ajánlatot meri tenni, hogy kastélyába menjünk, dolgozzunk ott, nem fogunk koplalni, mindennel el leszünk látva! Hallottatok ilyet valahatápintézet költő csemeték számára! Kinek van kedvefölcsapni ? Mindegyiknek lesz külön cellája, hol ódákat írhatunk Moecenas házigazdánk tiszteletére. Nos, kinek kell-e költő-prófunt ?!

Akkor még nem voltak ezek a mai jótékony »Geld auf Alles« pénzintézetek, de ha léteztek volna is, szegény Petőfinek bajosan adtak volna pénzt arra a fekvőségre, min költészetének drága gyöngyei termettek.

Es mégis akadt egy önzetlen férfiú, egy a pénz dolgában is ritka jó barát, ki Petőfinek nagyobb pénzösszeget kölcsönzött. Mikor Petőfi összes költeményeinek első, nagy kiadása megjelent, egy disz- példánynyal betoppant e ritka jó barátjához. Arcza sugárzott az örömtől, diadaltól. A könyvet szótlanul elébe tette s maga nagy lépésekkel föl s alá járt a szobában.

A jó barát sokáig forgatta a könyvet, figyelmesen lapozott benne, közbe-közbe felszólalva: ez már derék, ez jeles, csakugyan pompás fiú vagy te Sándor.

— Nos . . . most már csak nem félsz, hogy örökös adósod maradok, szólt büszkén a könyvre, mintegy kézzelfogható jelzálogra mutatva.

Tartozását nemsokára ki is fizette.

Petőfi életének egyik legszebb s legboldogabb szakát képezi a felvidéken tett körútja, mikor Herényit s Tompát meglátogatta.’Ekkor élvezé először népszerűségének varázsillatát, a merre járt mindenütt tenyerükön hordozták, kitüntetésekkel fogadták; vele a még kevéssel ezelőtt névtelen sorsüldözöttel úgy bántak mint ünnepelt férfiúval, szerették, ké- nyesztették, dicsőítették. Valóban nem lett volna különös, ha a dicsőség,mámorától a fiatal tüzlélek meg- ittasul.

E kőrútjában Gömörben Kubinyi Rudolfnál találkoztam vele; utitársakká létünk egész hazáig. Várgedéből kirándultunk Salgóra, a karancsaljára ; költeményeiben e kirándulásoknak sok szép nyoma maradt főn. Rima-Szombatban épen tisztujitás volt s Adorján Boldizsárnak az a merész ötlete jött, hogy Petőfit táblabirónak proponálja s horrendum ! a süldő poétát csakugyan megtették tekintetes Halász Boldizsár ur collegájának.

Losonczon?a Steller családnál s Karádinál, ki később Kossuth fiainak nevelője lett, pár vidám napot töltöttünk. A fiatal táblabjró itt tisztelgő éjizenét is kapott. Losonczon sok szép s ügyes leány volt akkor; hogy ügyesek voltak az is bizonyítja, miként a különben női társaságban szótalan s férehuzódó Petőfit, beszédessé s bátor udvarlóvá tudták tenni.

Úticzikkeit, melyeket sok oldalról kárhoztattak, de melyektől a genialitást senkisem tagadhatta meg, útközben, még e benyomások fris hatása alatt irta. Nem csuda aztán, ha széles jó kedvét, pajzán de ártatlan humorát, s kissé neki szilajadott hangját sokan féremagyarázták s rokon vették.

Petőfi mindig igen egyszerűen élt. Többnyire másodmagával lakott, mint Váradi Antallal, Dobsával, Pálffy Alberttel, különösen ez utóbbival igen jó, kenyeres pajtásságban élt Jó humor, kölcsönös ro- konszenv, egyenlő törekvés füszerezé együttlétüket. Mig Pálffy, költő pajtásának mindenik versében, de kivált eredeti genre képeiben mint Orbán, Megy a juhász, Pató Pál stb. gyönyörködött, s azokat kegyetlenül szavalgatta, Petőfi viszont Pálffy csípős ötletein, cynizmusán stb. elelmulatott.

— Hallanátok csak, ez a csuklyás barát mily szent zsolozsmákkal ébreszt föl minden reggel (Pálffy azelőtt kis pap volt) megpukkadnátok a nevetéstől.

Már mint jegyes s később mint házas ember mindinkább neki komolyodott, sokat tanult s visszavonulva élt. Nős korában Egressy Gáborral egy emeleten lakott a dohány-utczában, hol Egressynek derék magyar gazdasszony neje, a kis menyecskének, imádott Juliskájának, nem csekély segélyére volt a fiatal háztartás berendezésében.

Egy ízben Tompával meglátogattuk a fiatal házast. Tompa alig várhatta, hogy bensőleg szeretett i kedves Sándorát uj helyzetében viszontláthassa. A nyitott előszobán keresztül menve, miután senki sem jött elénk, egy oldalajtón benyitottunk. Az ajtó nyílásra a fiatal házaspár, mely épen könyvolvasásba — úgy tetszik Shakespeare — volt elmélyedve, fölrezzent.

— Micsoda falusias berontás ez — szólt Petőfi affectált grandezzával — hát nem tudod, hogy a fővárosban nem szokás igy minden bejelentés nélkül berontani!

Tompa, annak daczára, hogy megszokta Petőfi, ellenkező, zsörtölődő évödését, vele szemben, e fogadtatásra nem csekély zavarba jött, nem tudta hányadán van.

— No jól van Sándor, hát megyek... s komikus levertséggel az ajtónak fordult.

— Mégysz bizony, majd meg mondom hova....

s a két barát vidám nevetéssel egymás nyakába borult. (Vége köv.)

szinten DeszeiiK, nogy Daro vvimpien nyugalmazott vezérőrnagy legközelebb hason minőségben a honvédséghez fog beosztatni.

(A herendi gyár) állapotáról azt halljuk, hogy az activa nem háromszázezer, hanem négy- százezer frt, a passiva csak ötven ezer s igy annál- könnyebben megmenthető e nagyhírű hazai gyár, mely világhírűvé tette a magyar ipart.

(A nemz. színháznál) az építkezések oly gyorsan előhaladtak, hogy a színház holnap megnyitható. A homlokzat egy emelet magasságban fel van építve, a kijáratnál ideiglenes deszka-boltozatot alkalmaztak s minden úgy van berendezve, hogy a színház látogatását az építkezés épen nem gátolja.

(Az apatini ipar egylet) a folyamatban levő kenderverseny fontossága és érdeke, valamint a közönség kivánata folytán elhatározta, hogy a f. hó 9-én megnyitott iparkiállitást e hó 20- kán fogja bezárni. Az elnök, ki erről bennünket távirati utón értesít, felkéri a hazai lapokat e közleméuy átvételére.

(Balaton-Füred) és Siófok közt a gőzhajóközlekedés pár napig sok bajba ütközött. A nagy viharok miatt ugyanis, melyek a Balatonon uralkodtak, a hajó csak egyszer indulhatott napjában, s hozzá még Siófoknál az amúgy is csekély vizet — nem tudjuk mi okból — annyira lecsapolták, hogy a hajó pár napig a révben nem köthetett ki, s az utasok s a málha szállítása a parttól több száz lépés távolságra hox’gonyt vetett hajóhoz csolnako- kon történt. Ily expeditió alkalmával egyik lélekvesztő a nagy szélben felborult, s gr. Zichy Nándor családjának összes podgyásza a Balatonba merült, a csolnakon levő három egyénnel együtt. Emberélet nem esett áldozatul, s a podgyászt is kihalászták, de a grófi család kárát mégis tetemesnek mondják. E liirre lön nagy rettegés a fürdőben úgy, hogy az elindulásra készülő közönség nagy része nem mert hajón elutazni, hanem Veszprémen át vette útját hazafelé. Most azonban Ecsy László füredi igazgató erélyes közbenjárása folytán, ki személyesen utazott el Siófokra, a lecsapolási-müveletet megszüntették, s a közlekedés a hajón minden fennakadás nélkül történhetik. Megjegyezzük egyúttal, hogy Füredre az Istvánnap alkalmából külön kéjvonat indul a fővárosból.

(A H.-M.-V á s á r h e 1 y i ünnepély.) Megkerestettünk a következő sorok közlésére. A hódmezővásárhelyi ref. egyháztanács nevében és megbízásából őszinte köszönetét mondunk mindazon egyházi és világi férfiaknak, hatóságoknak és testületeknek, kik főgymnásiumunk másfélszázados ünnepélyén személyesen, illetőleg küldötteik által résztvenni s annak magasztosságát emelni szíveskedtek. Fogadják

jat az »Euréka,« a másodikat »Bb.«, a harmadikat az »Artibus« feliratú terv szerzője nyerte.

(A 11 a t k e r t.) Beudet Henrik világhírű franczia léghajós szombaton és vasárnap esti 7 órakor fog ismét felszállni az állatkertből.

(M é r g e z é s.) Viszokay Katalin, budai születésű 20 éves gazdasszony tegnap este egy Józsefvárosi házban mérgezési tünetek közben hirtelen meghalt. Holtteste a Rókus-kórházba szállíttatott.

(Rablótámadás.) Schwarz budapesti üzér kocsisát tegnap éjjel a budaörsi vámon kívül három csavargó feltartóztatta, és miután ruhájától és nehány hatosból álló pénzétől megfosztották, minden további bántalom nélkül eleresztették.

A magyar földhitelintézet

igazgatósága részéről megkerestettünk a következő sorok közlésére:

A főrendiház tegnapi ülésében gr. Zichy-Fer- raris Victor ur a magyar földhitelintézetről oly nyilatkozatot tett, melyet megjegyzés nélkül nem hagyhatunk. »Constatálni akarom — igy szólt — ponsta- tálni akarom a haza és az ország szine előtt, hogy ezen társulat igen is nyerészkedő társulat, s hogy azon czélnak, melyre alapittatott, hogy t. i. pénzszükségben mintegy segélyt nyújtana, épen nem felel meg, mert rósz időben bizony nem adott pénzt, a mikor pedig adott, sohasem adta olcsóbban, mint más intézek?

Ez állítást a tisztelt gróf ur igen bátran kimondta ugyan, de épen nem constatálta. A magyar- Földhitelintézet nem nyerészkedő társulat, bármenynyiszer nevezze is annak. Valóban csodálnunk kell, hogy a gróf ur, a ki maga is tagja egy földhitelrész- vénytársulat igazgató-tanácsának, nem akarja a különbséget látni egy kölcsönös jótállásra alapított intézet, és egy nyereményre alapított részvénytársulat között. Hiszen ez a különbség oly igen egyszerű. A részvénytársulatnál a részvényesek megosztoznak az évi nyereményen; a földhitelintézetnél pedig nem osztozik azon senki, hanem az egész nyeremény 3. tartalék alapba foly, hogy ez által az intézet erősödjék, hitele nőjjön s idővel a magyar földbirtokos még olcsóbban kapjon onnan kölcsönt mint most. Amott tehát a részes társak nyernek; emitt nem nyernek. A gróf ur nyerészkedőnek nevezi az intézetet azért, mert üzleteiből nyereményei is maradnak. Ez azonban nem komoly érv, csak játék a szavakkal. Természetes, hogy az intézetnek yannak nyereményei és hogy azokat gondosan meg is takarítja. De az itt a fődolog, hogy a magyar földhitelintézetnek nincs részvénytőkéje, nem kell évrol-évre osztalékok után