Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 15-ös doboz
10 BUDAPESTI HÍRLAP (54. sz.) 1910. március 5. val megveheti. A pályázat határideje 1910. május 15-ike. — (Va.gy Idők tanúja.) Kiss Károly volt négy- vennyolcas honvéd, Sennyey Béla báró uradalmának főtisztje, Zemplén vármegye törvényhatósági bízott* ságának tagja március 2-án életének nyolcvanadik, boldog házasságának negyvenhetedik évében meghalt Bély községben. — (Fordulat a Hofrichter-ügyben.) A Grazer Tagespost mai számában egy zágrábi táviratot közöl, a mely szerint a ciankális merénylet miatt letartóztatott Hofrichter ügyében fordulat történt, a mely a főhadnagy ártatlanságát bizonyítaná. A híradás szerint, a melyet természetesen egyelőre a legnagyobb föntartás- sal kell fogadni, Eszéken letartóztattak egy szerb kalandor nőt, a kit azzal gyanúsítanak, hogy ő küldötte a mérges pirulákat a vezérkari tiszteknek. A letartóztatott asszony, Milicsevicsné, vagy más néven Marianovicsné a kérdéses időben Bécsben és Lincben járt és sokat forgolódott osztrák vezérkari tisztek között. A szerb asz- szony, a ki kémkedéssel is foglalkozott, halálosan gyűlölte különösen az osztrák vezérkari tisztéket. Most vallatják Milicsevicsnét az eszéki rendőrség fogházában s vallomásától szenzációs fordulatot várnak a Hofrichter-ügyben. A gráci újság jelentése dolgában ezt jelentik Zágrábból: A zágrábi rendőrség megkeresésére Eszéken valóban letartóztattak egy Marianovics Amadea nevű nőt, a kit az éjjel Zágrábba hoztak. E letartóztatás esetleg a Hofrichter-ügyben szenzációs fordulatot jelent. A letartóztatott nő, a kit a rendőrség már régebb idő óta megfigyelt, leánya egy mit- lovicai cipésznek és már régebb idő óta szerb kémnek tartják, miért is már egyizben letartóztatták. Megállapították, hogy az asszony, a ki Miliesevics volt vezérkari tiszt özvegyének mondja magát, a mült év októberében Budapesten mérget szerzett és hogy azóta Becsben, I.inzben. Mosztárban és Zi- monyban időzött Kihallgatásai alkalmával nagy gyűlölettel szólt az osztrák vezérkarról és ez keltette az első gyanút, hogy ő küldötte a vezérkari tiszteknek a mérget. A gyanút megerősitette az a körülmény. hogy a letartóztatott nö egy kihallgatása alkalmával azt a megjegyzést tette, hogy a szegény Hofrichtert nem szabad ártatlanul agyonlőni, hiszen úgy sem tud a méregpirulákról. Senki sem ismeri azoknak vegyi összetételét. E pirulák nemcsak cian- kálit tartalmaznak. A letartóztatott nőt további vallomásra semmiképp sem lehetett rábírni. A vizsgálat megindításával megbízott Sporcsics rendőrfőnök folytatja a tárgyalást, melynek bevégeztével az iratokat átküldik a bécsi helyőrségi törvényszéknek. — (Házasság.) Czagány Ferenc zsolnai királyi aljárásbiró március 7-én tartja esküvőjét. Liptó- szentmiklóson Joób-Fancsaly Edittel, néhai Joób- Fancsaly Frigyes kir. Ítélőtáblái biró és neje. Wekerle Stefánia leányával. Reichmann Sándor kenyheci kereskedő eljegyezte Teitelbaum Iduskát Sároskifaluról. — (A levegő meghódítása.) A tavasz közeledtével nap-nap után egyre tömegesebben érkeznek hírek az aviatika újabb eseményeiről. Mint Pá- risból jelentik, Vanderborn belga aviatikus tegnap fölszállott a chalonsi repülőtéren azzal a szándékkal, hogy elrepül Reimsba — reggelizni. Be is váltotta szavát, mert busz perccel később már a reimsi székesegyház fölött lebegett, majd a város gyakorlóterén leszállóit. Reggeli után újra fölszállott, merész ■ # Ívben többször elrepült a város fölött, azután pedig eltűnt. Közben az a baleset érte, hogy a levegőben —- eltévedt. Farmon, a ki Reimsban tartózkodott, aggódni kezdett tanítványának sorsáért s táviratozott Chalonsba. Ott Farman egy másik tanitványa nyomban fölszállott, hogy fölkeresse az eltévedt aviatí- kust Rövid idő alatt ötszáz méter magasságra emelkedett s a felhők között meg is találta hajtársát, a ki ide-oda csavargott a levegőben. Néhány perccel később azután mindketten leszállottak a chalonsi repülőtéren. — Rougier francia aviatikus egy ujabh sikeréről is érkezik hir Párisból. Rougier ugyanis Monakóból a tenger fölött Kap St. Martinba repült. Az ut, a melyet megtett, húsz kilomtéer. — Párisból jelenük még nekünk: Gaudart aviatikus tegnap meg akarta ismételni Lambert gróf röpülését Port Avia- tionból Párisba. A kedvezőtlen szél azonban eltérítette utjából s a mire Morgangisba érkezett, kénytelen volt visszafordulni. Kevéssel utóbb minden baj nélkül ismét Port Aviaüonba érkezeit. — Berlinből jelentik nekünk: Wood aviatikus és volt katonatiszt két repülőgépet ajánlott föl a német hadseregnek és pedig egy Farman-félét s egy Antoinette-repülőgépet. E két repülőgépen kívül egy Wright-féle repülőgép és egy katonai aeroplán áll a német hadvezetőség rendelkezésére. — Kölnből jelentik: Ma reggel a Cloath V. kormányozható léghajó ballonját megtöltötték. Közben hirtelen vihar támadt, a ballont fölemelte, az övező hálóból kihajtotta és a ballon a magasba röpülve csakhamar eltűnt a nézők szeme' elől. — (Gyászrovat.) Veres Ferenc, a sárospataki állami tanítóképző-intézet tanára március 2-án negyvenhat éves korában Sárospatakon meghalt. Sághy Benőné, született Balassovits Mária már-, cius 2-án életének hatvanegyedik évében meghalt Budapesten. Bleuer Lajosné, született Sármai Henriin meghalt ma Budapesten ötvenkét éves korában. Temetése vasárnap reggel kilenc órakor lesz Nyíregyházán. — (Rockefeller alapítványa.) Newuorkból jelentik nekünk: Rockefellernek nagy milliomos alapítványa katolikusoknak és milliomosoknak is szól. Rockefeller erre az alapítványra szánta a petróleumtrösztnél levő üzletrészét, a mely ezerkétszázmillió koronát tesz ki. Rockefeller egészen vissza fog vonulni a tröszttől, hogy minden idejét az ala- pitvány igazgatásának szentelhesse. Az óriás alapítvány részleteit még titokban tartják. — (Tea-est.) Az Országos Gyermekvédő Egyesület 6-án, vasárnap délután 5 órakor a Pesti Lloyd dísztermében (Mária Valéria-utca 12.) tea-estét rendez. Ezen az estén sorsolják ki azokat a sorsjegyeket, a melyeket az egyesület gondozásában levő leányok által készített kézimunkák értékesítése céljából bocsátottak ki. Lesz többféle látványosság, hangverseny. tánc, bűvészmutatvány. Az egyesület özvegy Al- mássu Györgyné grófné elnöklésével a jobb nevelést érdemlő szegényebb leányokat gondozza. — (Hirtelen elhunyt kamaraénekes.) Cer- novicból jelentik nekünk: Demuth Lípót kamaraénekes ma este hangverseny közben szélütés következtében hirtelen meghalt. Demuth ma délben érkezett ide és ismerőseinek azt mondta, hogy már régen nem érezte magát olyan jól, mint most. Ma este hangversenyt adott és programjának három számát gyönyörűen elénekelte és a negyedik számot akarta elkezdeni, a mikor egyszerre azt mondta az őt kisérő zongoraművésznek: — Oly rosszul érzem magamat! Borzasztó sejtelmem van. E szavak után összerogyott és néhány perc múlva meghalt. A hangverseny félbemaradt. A művész holttestét a zeneegyesületi teremben fogják ravatalra tenni. Demuth sokáig volt tagja a bécsi Udvari operának és Budapesten is gyakran megfordult. — (Elitéit pánszláv pap.) Az ágostai evangélikus egyház egyetemes törvényszéke tegnap Ítélkezett Csaplooics János antalfalvi lelkész dolgában, a kinek pánszláv üzelmeiről igen sok szó esett. Csaplovicsot azzal vádolták, hogy a szószékről pánszláv eszméket hirdetett. Fölöttes egyházi hatósága végre vizsgálatot indított ellene. A vizsgálat annyi adatot gyűjtött össze a magyarellenes papról, hogy a kerületi esperesség fölfüggesztette állásától. A fegyelmi vizsgálat befejezése után az esperesség ült fölötte törvényt és hivatalvesztésre Ítélte Csaplovics Jánost Az ügy fölebbezés utján az egyházkerületi törvényszékhez került. Ez újra kihallgatta a tanukat, átvizsgálta a pör egész anyagát és minthogy a vád anyagát alaposan bizonyítani nem lehetett, a beszolgáltatott bizonyítékok pedig nem nyújtottak elég alapot a hivataltól való megfosztásra, a törvényszék megváltoztatta az elsöbiróság ítéletét és Csaplovicsot csupán ezer korona pénzbírságra és a ppr csaknem háromezer koronára rugó költségének viselésére Ítélte el. Ezt az Ítéletet is niegfölebbezték és tegnap tárgyalta az ügyet az ágostai evangélikus egyház egyetemes törvényszéke Prónay Dezső báró elnöklésével, Az ügyet Csiokay Károly közigazgatási biró. a törvényszék előadója referálta. A vád és védelem meghallgatása és a pör anyagát tevő bizonyítékok meghallgatása után a legfőbb egyházi törvényszék jóváhagyta a másodbirósáa ítéletét. Az Ítélet meg- okolásában kimondta az egyetemes törvényszék, hogy azért volt kénytelen ilyen enyhe Ítéletet mondani, mert a Csaplovics János ellen fölhozott vádak nem voltak kellőképpen bizonyíthatók és csak mulasztásokat lehetett megállapítani. Az ítélet jogerős. — (A filadelfiai sztrájk.) Newyorkból jelentik nekünk: Filadelfiában ötezer sztrájkoló, számtalan asszony és gyermek segítségével fölgyujtotta a vil- lámos közúti vasút villamfejlesztő gyárát és az óriási tüzet énekelve körül táncolták. A rendőrség revolverlövessel kergette szét a tömeget. Az általános sztrájk szombaton kezdődik. A nagy vádlózsüri Murphy-í, a munkásszervezetek középponti egyesületének elnökét és Pratt munkásvezért zendülésre való izgatás miatt vád alá helyezte. — (Hatszáz éles lövés egy ezredre.) Párisból jelentik nekünk: A Libre Parole értesülése szerint Marseille közelében a gyakorlótéren nagyon izgalmas dolog történt. Két golyószóró- ból egy huszárezredre hatszáznál több éles lövést tettek. Még nem tudják, vájjon gonosztettről vagy véletlen tévedésről van-e szó. A huszárok látva, hogy a golyók felettük elrepülnek, nagyon megijedtek. Tisztjeik parancsára lefektették lovaikat és maguk is a földre feküdtek és igy szinte csuda módjára egyiküknek sem lett baja. — (Sikkasztó titkos tanácsos.) Péteroárról jelentik nekünk: A volga-ugulminszki vasút építésénél nagy sikkasztásnak jöttek a nyomára. Az elsikkasztott összeg öt millió korona. Az igazgató-tanács elnökét, Meretov titkos tanácsost és testvérét letartóztatták. Mind a ketten testvérei az orosz külügyminisztérium első osztályfőnökének. — (A külföldi hirlaptudósitók szindikátusa) fölkéri a szindikátus tagjait, hogy hétfőn, e hőnap 7-én este nyolc órakor a Hungária-szállő külön termében megjelenni szíveskedjenek. — (Küldöttségek.) Pescha Miklós udvari tanácsos, országgyűlési képviselő vezetésével a krassó- szörénymegyei Weizenried községből tiz tagú küldöttség járt ma Zichy János gróf vallás- és közoktatásügyi miniszternél s a községi nevelési alapnak iskolaépitési célokra való fölhasználását kérte. A küldöttség tisztelgett Serényi Béla gróf földművelésügyi miniszternél is. a kitől a közlegelő haszonbéri összegének elengedését kérték. Mindkét miniszter megígérte a kérés kedvező elintézését. — (A német szociálisták tüntetése.) Berlinből táviratozzak: Görlitzben és Braunschweigban megengedték a szociálistáknak, hogy jövő vasárnap szabad ég alatt gyűlést tartsanak a választó reform- javaslat ellen. Erfurtban megtiltotta a rendőrség a gyűlés megtartását. Berlinben a szociálisták konfliktust akarnak előidézni a rendőrséggel. A Vorvärts mai számában a következőket Írja: A választójogi séta eszméje a legnagyobb érdeklődést keltette mindazoknál, a kik az általános és egyenlő választó jogért harcolnak. A részvétel ennélfogva rendkívüli lesz. A ki komolyan akarja az általános egyenlő választójogot, bizonyára nem fog a sétáról hiányozni. A Vorvärts azt is írja, hogy a múlt vasárnapi tüntetés óta megerősítettek a királyi kastély őrségét. Száz rendőr éjjel és nappal tart ott szolgálatot. A birodalmi kancellári palota is nagyobb őrséget kapott. Berlinből jelentik: A rendőrfőnök közölte a szociáldemokrata munkáspárt intéző-bizottságával, hogy a porosz választójog ellen vasárnapra tervezett tüntető fölvonulást megtiltja. __ (A nők és a kereskedelmi kamarai választás.) Az Országos Iparegyesület helyiségeiben a Feministák Egyesületének meghívására nagyszámú közönség gyűlt össze ma este, hogy meghallgassa Brauner Alfrédné dr.-né munkatervét, melyet arra az estre állított össze, ha a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarába a legközelebbi választások alkalmával tagként bekerülne. Mielőtt Braunerné programját elmondotta. Glücklich Vilma, a Feministák Egyesületének ügyvezetője hosszabb bevezető beszédben kifejtette, hogy ezúttal tulajdonképpen nem uj jogok megszerzéséről, hanem régen meglévő, de eddig nem gyakorolt jogok érvényesítéséről van szó. Azután Brauner Alfrédné dr.-né mondotta el programbeszédét. Ha akarna sem adhatna most, úgymond, tökéletes programot, mert még nem tudja teljesen átlátni azt az uj területet, a melyen, ha a kamarába beválasztanák, működni alkalma lenne. Tulajdonképpen nem adhat egyéb programot, mint azt az ígéretet, hogy a kamarai tagságot nem személyes érdekei ápolására, hanem kereskedelmünk és iparunk fejlesztése érdekében használná föl. Mint kamarai tag kötelességének tartaná a már minden kulturállamban meghonosított női ipariéi ügy elet érdekében való főlszólalást Még ennél is fontosabb a kereskedelemben és iparban alkalmazott nők anyasági biztosítása. Végül ismételten kiemelte, hogy megválasztása esetére szolgálni fogja a kereskedelem és ipar érdekeit. Azután Gergely Janka, az ipari és a kereskedelmi alkalmazottak nevében kimutatta azokat a pontokat, a melyekben az alkalmazó és az alkalmazottak érdekei találkoznak. Végül Mellerné- Miskolczy Eugénia indítványára a gyűlés kimondta, hogy sürgősen szükségesnek tartja, hogy a nők. a mint eddig az aktiv választójogot, úgy ezentúl a passzív választójogot is gyakorolják az ország összes kereskedelmi és iparkamaráiban