Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 15-ös doboz

tcivoiL íciauia ziugim jvtjuveerc, meiylyeltudta, hogy találkozni fog vállalatába^ s ha a

_____________v —

m

iniszterünk, ki ezt is megerte uwvcaBc^ucu, fog-e a nagy hatalommal kezében oly külpo- 1 kierőszakolni akarja — kész volna keresztény korCUiUjJtii u>u

—t)-J---oj

U

Cv X'juiuptl

Á „Pesti Napló“ tárczája. j

9

—MC

A Petőfi-társaság közüléséröl.

Két czikk.

(II.) Pulszky megfeledkezni látszik arról, liogy költészetünk, a Kisfaludy Károly idejében, az Aurora körrel egy uj korszakot kezd meg, a mely a művészit a nemzetivel mind inkább összeolvasztani törekszik s a mely iránynak aztán a lyrában Petőfi a legerőteljesb s legeredetibb kifejezője. Költészetünk úgy nevezett népies mozgalma, a melynek élén Petőfi, majd Arany állottak, C9ak folytatása költészetünk nemzetibb átalakulásának, a melyet Kisfaludy Károly, különösen Vörösmarty kezdeményeztek. Tulajdonkép egy korszak ez a fejlődés különböző stádiumain. Egy és más pontban ellentétben vannak ugyan egymással, de egymás kiegészítői.

Kisfaludy Károly szakitott a klasszikái eszménynyel, s bár részben a német romantika befolyása alatt állott, drámában, lyrában, elbeszélésben uj fejlődésnek indította a nép-nemzeti elemet, a mely soha sem veszett ki egészen költészetünkből, de a melyet még a tehetségesebb költők sem miveitek elég ízléssel. Vörösmarty a költői gondolat szabadságát hirdetve, a nép-nemzeti elem bajnokaként lépett föl. Költői nyelvünket a megújított és régi nyelv alapján magyarosabbá és költőibbé varázsolta. Epikai költeményeit hexameterekben irta ugyan, de mint nemzeti és romantikus költő szólalt meg a klasszikái versformában s a klasszikái iskolát saját külformája pánczélában verte meg. Azonban »Tündérvölgyé«- ben áthajolt a régibb költészethez s megzenditette az elhanyagolt nemzeti rhythmust is. Mint az akkori magyar közéletben, úgy vegyülnek epikai költészetében a régi és uj eszmék, formák egymással küzdve ; minden átalakulóban. Klasszikái formák romanticus és nemzeti tartalommal; hexameterek, a melyek semmit sem tudnak Olymp isteneiről s Hadúrról zengenek ; klasszikái műgond jellemzetes vagy phantasti- cus alakokkal; nyugat-európai lovagiság keleti ragyogásban ; erős nemzeti érzés, a mely a múlt dicsőségével a jelen fájdalmát érezteti 8 a jövőre lelkesít.

Vörösmarty epikai költeményeinek e főbb vo- | násait megtalálhatni drámai és lyrai költeményeiben j is. »Salamon« és »Bujdosók« történelmünk egyik legháborgóbb korszakából emelkednek ki. »Csongor és Tünde«-ben egy népmese mer betolakodni a nagyon is józan és minden naivság nélküli magyar költészetbe. Balladáiban hol a történelemből, hol pedig a régi magyar költészet hagyományaiból szedi tárgyait s egy-egy sovány adatkából avagy csak névből egész mondát igy kszik kiszőni. Lyrai epigrammjai nemcsak nemzeti tartalmúak , hanem történél - műnk majd minden nevezetesb eseményére irt emléksorok. Másnemű lyrai költeményeiben is a besü- lyedt múlt emlékét támasztja föl. Azonban mint lyrikus kevésbbé használja a klaszikai versformákat; a német iskola által meghonosított nyugat-európaiakhoz fordul, kivált balladáiban és szerelmi költeményeiben. Mindazáltal itt is sokat különbözik a német iskolától. Kerüli anémetérzelmességet,férfiasberély- ben vagy phantasticus álmadozásban nyilatkoznak érzelmei, sőt annyira fél az érzelmesség örvényétől, hogy néha szívesebben merül az ábránd alaktalan ködképeibe, vagy válik szónokiasan ragyogóvá. Az érzelmes nála, ha mélyebben érzett, már hajlik a szenvedélyesség, a pathosz felé, de nem egyszer naivan meghatott vagy humorosan dévaj. Több búr rezdül meg lantján és szivén, mint kortársainál s örömest fordul a népköltészethez is. Vörösmartynál a népi elem már úgy kezd megjelenni, mint a nemzeti költészet ifjitó forrása. A klaszikai és német iskola lenézte, megvetette ezt s ha hébe korba hozzáfordult, csak curiosumkép tárgyalta, legfeljebb gúnyra használta fel az ósdiak és Ízléstelenek ellen irt satyráiban. Magánál Csokonainál is leginkább az alsó vagy naiv komikumban nyilatkozik erőteljesben. Vitkovics néha eltalálja a hangot, de nincs sem elég kedélye, sem elég phantasiája. Kisfaludy Károlynál töb- bé-kevésbbé a német érzelmesség öltözik magyar népdal formába, vagy ha nem, naivitása ritkán ön- kénytes. E mellett mind kettő inkább csak népdalokat ir. Vörösmarty is irt népdalokat, de a népi elemet egyszersmind fejleszteni is törekedett. Balladáit nem innen fejlesztette ugyan, de innen humoros gen- reképeit s néhány lyrai költeményét, mint »Párja nincs«, »Váró ifjú«, a melyek többek egyszerű népdaloknál s a magyaros művészi lyra felé törnek utat. Később nem ir népdalt, de használja formáit s kivált szerelmi és humoros lyrája nem egyszer táplálkozik a népköltészetből. EpikaN költeményeire sem volt hatás nélkül ez elem. Már i\ monda és hagyomány iránti előszeretetében is nyilatkozik némi népies elem, s csak hamar a monda édes testvérét, a népmesét is felöleli. Nemcsak »Csongor és Tünde« alapszik népmesén, hanem a »Tündérvölgy « is, melyben népi és régies mintegy összeolvad. Mióta az idegen iskolák válaszfalat emeltek a régi és f jabb magyar költészet közé, Vörösmarty volt az első, .kit a régibb költészet, kivált Zrínyi lelkesitni birt; mióta a klassikai eszmé- nyiség uralomra vergődött, szintén ő ültette be költészetünkbe a népi elemet nemcsak mint feldolgozandó anyagot, hanem mint fejlesztő eszmét. A magyar költészet újra érintkezik mindazzal, a mitől elszakadott, de művészi vívmányok kíséretében; nemzetibbé válva, lerázza a klasszikái és német költészet jármát, de megnyílik az összes európai költészet behatásainak. Önállóságra jutva szabadságot hirdet, a költői gondolat szabadságát, s inkább megérti az európai nagy szellemeket, a kik ily utón lettek nagygyá. A nemzeti és európai szellem egymást áthatva kezd összeolvadni itt is, mint közéletünkben.

íme az átalakulás, a melyet Vörösmarty részint végrehajtott, részint előkészített. Kortársai e nyomon haladtak, különösen Czuczor, a ki előszeretettel használta a nemzeti rhythmust és kiválóan kedvelte a nép- dalt.Erdélyi Jánosjnépdalaival,némely magyaros költeményeivel, s a népköltészet hagyományai összegyűjtésével szintén ez irányt szolgálta. A regény és dráma a magyar történelemhez fordult; az elbeszélés és vígjáték Kisfaludy Károly nyomán magyar typuso- kat dolgozott fel. Munkácsy és Gaal a magyar népdalt a színpadra is felvitték és Szigligeti népszínműveivel állott elő. Bajza, a kinek lyrája leginkább állott német befolyás alatt, mint kritikus üdvözli a népi elem felszínre törekvését, a mely máskép kezdett fejlődni, mint Gvadányí és Horváth Adám idejében. »Az igen kedves dolog nekem — írja Toldy- nak a huszas évek végén, — bogy első rendű költőink a népdalokra fordítanak figyelmet; annak igensok haszna lesz poezisünkben. Goethe azt mondja valahol a »Díván«-hoz irt magyarázatában, hogy minél

ierenuii b»gja.j.u u —,7

chiánk képviselőinél igen szives fogadtatásra talált. 1

elevenebb, minél természetesb a naiv költés valamely | nemzet poezisében, annál szerencsésebben fognak kifejlődni az utóbb következő epochák.«*) Bajza egyszersmind sürgette mind Kisfaludyt, mind Vörös- martyt, bár siker nélkül, hogy népdalaikat jambus- vagy trochaeusban írják; a nemzeti rhythmus titkát még senki sem vizsgálta behatóbban. E l9vél a művészi népdalnak egész elméletét Írja meg. A mit Bajza művészi népdalnak nevez, az tulajdonkép spe- cificus magyar dal akar lenni, mint Goethe dalai specificus német dalok. Bajza arról gondolkozott elméletben, a mit Petőfi gyakorlatban oly sikerültén megfejtett, annyira, hogy irodalomtörténeti fontosságának épen ez alkotja egyik főrészét.

Mind ezzel szemben hogyan rajzolja Pulszky költészetünket Petőfi előtt ? Szerinte e század kezdetén költészetünkben a klasszikái, később a nyugot- európai vers formák kizáróan uralkodtak. Tartalom ban és formában semmi nyoma a nép-nemzeti elemnek, a magyar költészet egyedüli czélja alkalmazkodni a német költészethez, s ezt pótolni az olvasni németül szerető magyar közönségnél. Ily körülmények között lépett föl először Petőfi a magyar népdal me- trumában és hangján énekelve dalait, a melyekben itt-ott a nép nyersesége is előtűnt, a formára pedig nem sokat ügyelt és a pongyolaságot nem kerülte.

A fennebbiek után nem szükség mindezt czá- folnom s csak azt jegyzem meg, hogy az sem áll, mintha Petőfi mindjárt első fölléptekor a népdalok metruméban irta volna dalait. Petőfi e tekintetben pályája kezdetén egészen elődei nyomán haladt, s mint Vörösmarty, Czuczor és Erdélyi a nyugot-euró- pai versformákat használta; irt e mellett népdalokat is, a melyek sikerültebbek voltak amazokéinál; irt továbbá magyar rhythmusban fentebbhangu költeményeket is, épen mint Vörösmarty. De iránya nem volt öntudatos, a magyar rhythmus elméletével épen úgy nem volt tisztában, mint kortársai, bár gyakorlatban néha bámulatosan eltalálta. Bajza őt is sürgeti, mint hajdan Kisfaludy Károlyt és Vörösmartyt, hogy népdalait Írja j ambus- vagy trochaeusban. Petőfi ezt feleli reá 1843. jun. 1-sejéről: »A tekintetes ur tanácsát, miszerint a népdalokat is mértékben Írjam,

tetiK.

követtem a »Távolból«-lal; aligha sikerrel.«*) Ekkor már foglalkozott ugyan Fogarasi, később Erdélyi is a magyar rhythmus elméletével, azonban az ötvenes években Arany hozta tisztába e kérdést »A magyar nemzeti versidomról« czimü értekezésével, a mely valóban korszakos munka. A bírálók, maga Pulszky is, azért nevezték jó részt pongyolának, formátlannak Petőfi magyar rhythmusban irt verseit, mert nem találták meg bennök a tiszta jambust vagy tro- chaeust, bár azon lábakat megtalálhatták volna, a melyeket a magyar rhythmus kiválóan kedvel. Petőfi később sem volt erős a magyar rhythmus elméletében, de élénken érezte azt s nagy sikerrel alkalmazta. Magyar versformái változatosak, hangzatosak, könnyen énekelhetők; fokonkint mind sűrűbben használja azokat és formában, tartalomban megteremti a specificus magyar dalt. De azért folyvást ir a nyűgöt-európai versformákban is, úgy annyira, hogy költeményeinek felénél több ebben van írva. E versformákat nem is lehet száműzni költészetünkből, de nem is szükséges; azonban óhajtandó, hogy a magyar rhythmus iránti előszeretet és érzék ne csökkenjen. Fájdalom újabb költőink mintegy megvetni látszanak a magyar rhythmust s a Petőfi-társaság ifjabb tagjai közül alig van valaki, a ki pártfogásába venné.

Pulszky úgy tüntetvén fel Vörösmartyt és Bajzát, mint a kik tartalomban és formában idegen szellem képviselői, igen természetesen ebből azt következteti, hogy Petőfi irodalmi ellenfelei voltak, buzdítani épen nem akarták s az »Athenaeum« rósz szemmel nézte az ifjú költő irányát. Mind ennek ellene mond az, hogy Petőfi épen az »Athenaeum«-ban lépett föl, hogy Bajza és Vörösmarty szóval, levéllel és segélylyel buzdították. Az »Athenaeum« 1843 végén megszűnvén, nem bírálhatta Petőfi költeményei első gyűjteményét, különben is Bajza és Vörösmarty 1844-ben már nem írtak bírálatokat. Toldy sem az »Athenaeum« idejében nyilatkozott Petőfi ellen, hanem később irodalom-történetében, midőn a Vörösmarty után jött költőket epigónoknak nevezte s Petőfit nem méltányolta érdeme szerint. Hogy Bajza és Vörösmarty magán társalgásban egyet- mást hibáztattak Petőfiben, az lehetséges, de ezt a leg*) Lásd »Vörösmarty életrajza.« 97—98 1,

*) Lásd »Petőfi vegyes müvei.« III. k, 265. 1,