Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 15-ös doboz

Nemzetünk a legújabb időkig, mondhatni, csak névről volt ismeretes a külföld előtt. Sőt vannak „tudós“ nevet igénylők most is, kik hátramenö, élödi, barbar népnek tekintenek bennünket. Történelmünk a világtörténelem könyveiben csekély, igénytelen helyet foglalt el. Nyelvünket igen nagyrészt német idio- tismusnak gondolák. Maga a hires Herder (mult századból) egy századot sem Ígért nemzetünknek. ,,E1 fog az enyészni,“ mondá, ,,a többi barbar nemzetek módjára.“ Ily hitben s véleményben levéli, micsoda külföldi tudósnak jutott volna kedve megtanulni a magyar nyelvet, hogy megismerhesse mélyebben a nemzetet ? Nem tagadhatjuk ugyan, hogy volt egykettö mégis, ki értett magyarul. De ezek vagy polyglottok voltak, legkevésbé sem képesek arra, hogy a nemzet szellemét megismerhessék; s ha épen történetesen néhány költeményt le is fordítottak, sajátságos hamarkodásuknál fogva azt minden válogatás s minden rend nélkül tették, miért is semmi hatást nem eszközöltek. Egyébiránt egy két költemény még nem ismerteti meg a nemzet érzéseit. Egy nemzeti költő életének tevékenysége összefüggő; csak az egészben lehet öt teljében föltalálni. Petőfi egyes verseit tán semmimondóknak találod; az összefüggő egészben föl kell ismerned a lángészt. Vagy egyes tudósok az elvont tudomány kedvéért tanulák meg nyelvünket; ezek sem születvék arra, hogy a nemzet szellemét megismerhessék.

Hogyan lehet már most ily körülmények közt még, is kivinni szellemünket a külföldre, hogy az ismerjen meg bennünket, s menjünk előre a haladás, a kor kívánta ezen ágán is ? A felelet erre önkényt adódik. Saját honfiainknak kell föllépniük, kik részint a külföld irodalmi tekintélyeivel való összeköttetés által törjék meg az utat, melyen szellemünk kihathasson, s melyen megismerhessen bennünket a külföld. Ne féljünk attól, hogy nem volna elég, szép, fönséges és életrevaló kincsünk, melynek értéke közönyös és hideg maradna a szépet és nemeset becsülő külföld előtt. Nem, nem; nem kell félned, édes nemzetem, attól, hogy, ha az idegen ismerni fogja életed mozzanatait, meg tudjon vetni, el tudjon feledni. Sőt épen ö fogja megismerni a gyöngyöt, mely saját szemeink előtt gyakran észrevétlenül, fényes meteorként el- tündöklik. És ha a külföld meg fogja ismerni kincsünket, mi is jobban szeretendjük azt, s forróbban ragaszkodunk saját magunkhoz. Ezeknek valóságáról meggyőződve, senki sem vonja kétségbe azon Íróink fontosságát, kik irodalmunkat e téren terjesztik. Mé- hekhez kell ezeket hasonlítanunk, kik összegyűjtik a virágok édét; szorgalmas dolgozók, kik apránként, türelemmel hordják össze, mit a természet virágai te- remtének.