Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 15-ös doboz

Azonban a mily hirtelen fölgerjedt, ép oly gyorsan csillapult is indulata; mert harmadnapra már igy irt:

Pest, Febr. 18. 1847.

,Edes barátom! Meglehetősen goromba levelet Írtam önnek tegnapelőtt; bárcsak elveszett volna a postán ! De eszembe sem jutott, hogy — egyéb akadályok is léteznek a magyar hazában, — s hogy ön e miatt szegte meg kívánságomat, miszerint úgy adja verseimet, a mint számozva vannak. A „Nagy Ká- rolyban“ s “Egy gondolat bánt engemet“ czi- mü két dal kijön összes verseim között, azért akartam, hogy előbb e kettő jelenjék meg: E helyett, a mit a censor kitörölt, irok a túlsó lapon mást — (A XIX. század költői) valamint jövendőben is, mindazok helyett, melyeket a censor tiltó aláírásával visszaküld ön hozzám. Ez igen természetes és igazságos dolog ! A propos! Ön ugyan befütyölt nekem; azt írja a minap a Hazánk: „Petőfi kiadja ösz- szes költeményeit, arczképével együtt.“ Ebből azt gondolhatják, hogy én magam adom ki az arczképemet, a mi csakugyan csúnyaság volna tőlem! Különben Isten önnel! Igaz barátja, Petőfi Sándor.“

A censorról jut eszembe, hogy épen a ,Kutyakaparó' végstrófáját akkori censorom semmikép sem akará átbocsátani. Hosszasb vitatkozás után végre más napra halasztá az ügy eldöntését. Ekkorra aztán irt ő maga a kérdéses strófa helyett egy másikat, egészen újat, a maga gondolatja szerint. Tudni kell itt, hogy az én tisztelt censorom hírneves jogtudor volt ugyan az akadémiában, de azért a verseléshez még sem értett. — En — jól ismerve Sándor barátomat, — zöld és kék szint válték egyszerre ennek hallására, látására! ,Tekintetes uram! — mondám alig lihegve az iszonyattól, — hiszen ha Petőfi ezt olvassa Pesten; rögtön, úgy a mint van, útnak indu-