Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 14-es doboz
I Nagyvárad, 1899. II. évfolyam. 175. szám. Vasárnap, julius 30. KI ö I' ■ * e lé n i föl I. ételek Nagyváradon; j! Postai küldéssel: 'Sgész évre. 12.— j Aegyed évre 3.— j Egész évre . 14.— 1 Negyed évre S.50 i Fel évre . . 6.— I Egy hóra . 1.— |; Fel évre . . 7 — | Egy hóra . 1.20 j f.ljía síim ári 5 Itrajcrár. Megjelenik mindennap, hétfő és ünnep után való napok kivételével. Sxerkesziüség és kiatlóklvaUl : Bémer-tér, Mayr-liáz I. emelet, a hova úgy az előfizetési pénzek, hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető levelek küldendők. Petőfi Sándor. (ütvén év után.) Szobrod előtt állok; beszédét hallgatom. Mert beszél a szobor, csak érzék kell hozzá, a mely megtudja hallani, mit ? Az érez lát, a kő érez, ha emberi alakot öltött. E szobrot a nép szerelme teremtő s a mit a szerelem hoz világra, annak élete van. S ha szülője hal hatatlan, szülötte is az lesz. Ölvén év múlt el azóta, hogy szavad lelhangzoll : Talpra magyar! s még mindig hangzik. A honfi kötelességnek soha sincs pihenése. Küzdünk, fáradunk, védjük a hazát, a szabadsagot. » nemzetiségei. Te mondtady azt tesszük. Körüljártad e kerek földel, megismerted minden népéi; a hogy azok megismerték a te müveidből, a mi nemzetünket s visszatértél azzal a szóval, hogy »hazánk még mindig bokréta rajta«. A sors, a világszellem, a történet ura ellenkező irányban vitte el e föld körüli A NAGYVÁRADI NAPLÓ TARCZAJA AZ UGRAI KICSI PAPLAK.*) Irta: .Vm/v/ Hálón tj 'József. Az ugrai kicsi papiak Beh szegényes csendes hajlék. A födele roskadozó, Vályog fala he be hajlik. Ilyen ez már reges-régen. Apám mondta, -— jól emlékszem — Nagy nehezen, olcsón épült Szegény eklézsia pénzen. De a szegény kis hajlékban Nagy urak, ha nem is laktak, — Hogy is jutna ilyesmihez Egy szegény falusi papiak ? -—Mégis többet ér ez nékem Bármely díszes palotánál — — — Áhitattal állok én meg Roskadozó vén falánál. Mert e szegény csendes hajlék Egykor oly vendéget látott, Ki lantjával elbűvölte Az országot, a világot! *) Szavalja Tompa Kálmán a mai Petőli-űnuepélyen az ugrai papiak előtt, a mélyben Petőfi Sándornak 1819. julius 18-án tartott éjjeli pihenőjét emléktáblával örökítette meg Nagy BoWny József. utón hazánkat, mint a merre Le akartad: mégis oda hozta el, a hova le akartad. A szó lelté vált, ez mind a te szavaidnak megtestülése. Látod az »arany szabadságot« és azt a népei, mely, ba a haza kívánja, még ebből az aranyból is tud áldozni. Vaslánezaink nincsenek már, a mi összeköt, az aranylánca s azt nem »rágja le a rozsda.« Uj világ, uj szellemélet támadt szerte a hazában, de ebben az uj életben mind saját megálmodott, megjósolt eszményképeidre ismersz. S akár hová nyitsz be széles e hazában, palotába vagy kunyhóba, saját képmásodat látod szembejönni; otthon vagy mindenütt: kastélyok csarnoka, nádas lelök pitvara, virágos tét, dalaidtól zendül, Majd mikor meghallod félszázad évfordulóján azt a felriadó üdvkiáltásl, a mit egy erős dandár zendit lel szobrodhoz, — mert az a kis csoport a szellem harezosainak, a szabad szó úttörő munkásainak csoportja, a kit te vezettél, azóta dandárrá nőtt fel — : fölébredsz-e arra ? megszólalsz-e arra? Szavadat meghalljuk, Nagy Petőfink volt e háznak Örömmel látott vendége, Midőn szive harezi tűzben A hazáért lánggal égé. De ahogy a napok tellek, Az évek meg egyre múllak : Elfeledték lassan, lassan E szép napot, a régmúltat. Es azóta ez a kis ház Állt [eledten, állt szerényen. Ünnepedre nagy Peleiünk — E hajlék most áldva légyen ! SZENDREI JULIA. Irta: Endréi ti Sándor. Már azon semmiféle hatalom sem segíthetett, hogy ez a daczos, szilaj lermészetü kis gyermekleány, Juliska, nem serdült olyan hajadonná, kit a környékbeli lanle-ok a konvenczionális ildom szempontjából kifogástalannak tarthattak volna. Szülei elkényeztették: minden vágya teljesült. Sírna és nyugodt vonásainak láttára senki- sem gyaníthatta, mily örvények zajlanak szive mélyein. Ha örült: nagyon, szinte félelmesen tudott örülni; ha játszott: gyermekké lelt teljesen; ka- czagott, sugárzott, — de sokáig nem szeretett sem mulatni, sem gyönyörködtetni. Hirtelen makik akkor ott leszünk, lelkűnkbe be zárzárjuk és követni fogjuk. »Talpra magyar!« Jókai, Mór. A Kossuth-gyalázók. (Saját tudósítónktól.) Budapest, julius 30. Tegnapi közleményünkre vonatkozólag, á melyben jelentettük, hogy a király nem engedte meg Török-Bálinton a Kossuth-utczának Ferencz Józseí-utczára való álváltozását, tudósítónk még a következőket jelenti: Téved, a ki azt hiszi, hogy a lcczke, a melyet legfelsőbb helyről kapóit Zitnándy, kedvét szegle neki. Mikor ugyanis a Kosstilh-gyalázónak tudomására jutott, hogy a Kossuth-utczából nem lehet Ferencz József-utcza, uj elhatározás érlelődön tneg benne, kijelentette, hogy u / » ‘■életnek a Kossuth jelző táblák f.s lesz u. ntizá- bál Szent-Istmn-ulcsn. A magyarok első királyának emlékét viszi tehát most bele a játékba s állítólag az elöljáróság ez újabb névváltoztatásba is beleegyezett. De Zimándy ezzel sem elégedett meg. Volt egy ellenfele (van neki sok más is) Tóth József, a pestvidéki lanlelügyelő. Ez sokat lelt a törökbálinti állami iskoláért s hálából egy utczát nevéről Tóth József-utczának keresztelték. guba zárkózott, összevonta túláradó kedve szír mait, mint hüsiilő tuvalom érintésére a virág s elnémult, mint a váratlanul megszakított dallam valamely bárfa búrjain. Leült zongorájához, ujjai végig viharzottak a billentyűkön, de néhány akkord után lelugrott — könyvet vett kezébe, egy pillanatig olvasott, becsapta, félrelökte; odasietett a nyitott ablakhoz s tekintete nyugtalan madárként röpködött a tündén táj fölött. Szemközt az erdődi ódon vár, a Drágffyak egykori sasfészke, százados tölgyek és bükklák társaságában; vadrózsákkal csipkézett halmon a Zápolya uralmát hirdető góth slilü egyház, odább szőlős dombtetők, a szent Donát liszteletére épült kápolna; alant virágos rétek, cserjék, ligetek, hol a csalogányok egész zenekara csattogott s honnan ménták és ibolyák illatfelhői szállongtak fölfelé. A hunyó nap sugarai mindezt a sok szépséget meleg színekkel vonták be s a leboruló alkony szelíd koloritja úgy ömlött el e felséges vidéken, mint valamely titokzatos hangulat, mely arra van hivatva, hogy egy pillanatra kiengesztelje a szivet az élettel. S a fiatal leány zajló lelkének háborgása ilyenkor lassankint le is csillapult. így egyedül, saját álmai fényébe temetkezve, érezte csak magát nyugodtnak és elégedettnek. Máskor nem. *
