Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 14-es doboz
Nógrádi Lapok és Honti Híradó. 2 1899. julius 30. Petőfi. Mikor az első hajnali napsugár átszűrődik a lomha ködtömegen és a messze kéklő hegyek csúcsai édes remegéssel tűrik az aranyos sugarak meleg ölelését; mikor az illatos hajnali káprázatban a zsongás, az élet ismét feltámad, — úgy szeretnék ott messze lenni, ott a hegyek koszoruzta völgyben: a segesvári csata- sikon! Óh, ott a langyos tavaszi szellő csodás regéket suttog véres harczviharok daliás alakjairól, legendás tetteiről! Ott minden bokor, minden fűszál el tudná mondani egy-egy csodás megnyilatkozását a vitézségnek, a honszerelemnek! Istenem ! ha ott lehetnék és arczomat megérintené azaz illatos fuvalom és körülzsongana az a diadalmasan lüktető júliusi világ, térdre borulnék, összekulcsolt kezekkel néznék fel a fellegtelen ég tiszta azúrjába és kérő imám eljutna a Mindenható trónja zsámolyához. Kérő imát rebegnék azokért a névtelen hősökért, a kiket a honszerelem félistenekké avatott . . . . És kérő imát rebegnék Ő érte: a legnagyobb magyar lyrikusért . . . Ö érte, aki oly végtelenül szerette hazáját, nemzetét! Az a bámulatos, titáni küzdelem, a melynek neve szabadságharcz, amely tulajdonképpen 1848-ban kezdődött, annak a Márcziusnak örökszép Idusán, a mikor az 0 «Talpra magyarba gyújtotta lángra a sziveket; — az a monumentális küzdelem, amelyet egész Európa csodált, Öt is magával ragadta. Élte egy Odisszea volt. Ott harczolt a küzdők sorában. Költeményei- elragadó szava varázshatalom volt: seregeket teremtett, néptengert rázott fel a lethargiából. E költemények lángszavára fogott fegyvert az agg s az ifiú. S mily csodás a Gondviselés! Férfiakat ád az elárvult, veszélybe sodort nemzeteknek, akiknek szava csupa láng, csupa tűz, amely buzdít, lelkesít, extázisba ejti a kedélyeket s csodás tettekre ragad . . . A Gondviselés, a népek e jóságos angyala Öt adta nekünk, hogy dalosa legyen azoknak a nehéz, küzdelmes időknek, amelyeket a végzet e szegény nemzetre bocsájtott. És adhatott volna-e nagyobb, ragyogóbb tehetséget nálánál és szabadságszeretőbb, lángolóbb szivet, mint az övé volt!? Költeményeiben kidomborodik a maga egész teljességében az Ö egyénisége; megszólal bennük a szenvedélyek egész skálája, viharos zúgása. Bennük látjuk kidomborodni a féktelen gyűlöletet a haza elnyomói ellen és bennük látjuk kidomborodni azt az isteni szikrát, a melynek neve: szeretet TÁR CZ A. Éjféli párbaj.- Luby Károly elbeszélése. Bár az élet erős hullámzása, a közműveltség és a felvilágosodás terjedése, de különösen a századvég gyakorlati szelleme mindenben, még a szerelemben is kerüli a romantikát, a nők, nemes lelkületűknél fogva mégis jobban tisztelik, szeretik és becsülik azon férfiút, aki nem a közönséges hétköznapi utón, a megszokott csengő-bongó lágy szerelmi ömlengések elsüt- togása által, hanem férfias, kitartó küzdelemmel és merész elszántsággal hódítja meg szivüket. Éva leányai tudják, énjük súgja nekik, hogy csak az lehet igazi férfiú, aki nem ismer akadályt ott, ahol a szeretet lény a pályadij. A szerelemben a romantika a mai számitó, józan korban kivételesen ugyan, de mégis előfordul. Különösen azon esetben, midőn két férfiú ugyanazon hölgy kegyeiért eseng. Madarassy Jolán is két férfi szivét lobban- totta egyszerre lángra, pedig már Sándory Ernő jegygyűrűjét ujján viselte. Nem mondom én, hogy Jolán hiúságból, ka- czérságból vagy egyéb női jellemét alkotó lelki tulajdonságból cselekedte ezt, mert Jolán, mint minden fény és árnyból megalkotott női lény tetszeni talán akart, de hódítani, mint eljegy- zelt menyasszonynak még sem lehetett szándéka. Hogy ragyogó szellemével és bűbájos szépségével annyira hatott arra a két fiatal emberre, I Az ő könyvének minden lapján egy-egy csodás világot alkotott, — melynek minden lapján egy-egy csodás bizonyítékát adta ragyogó, bámulatos idelismusának. Végzete is úgy akarta, amint Ö azt ohajtá- sakép egyik remek költeményében megjósolta: „Ott essem el én A karcz mezején“ Igen, ott lelte halálát a harezmezőn nemzetéért, hazájáért. Pályafutása tüneményszerű volt. Fénybe borított egy egész korszakot. Feltűnt mint egy rag\ogó, fényes csillag és azután eltűnt, elveszett örökre, nyomtalanul. így akarta végzete, hogy ezzel is mintegy a csodálat varázsával vonja be az utókor szemében. Az a misztikum, az a bizonytalanság, amely halála körülményeit a homályosság léplével borítja le, mintegy a dicsőség ragyogó glóriájával övezi fenséges alakját; úgy tünteti fel előttünk, mint a hazaszeretet mártírját, mint a szabadságszeretet héroszát. Most ötven éve annak, hogy a segesvári csatában eltűnt a nemzet nagy költője. Szeretnék ott lenni a segesvári harezmezőn! Lelkemet megragadná a hála és a csodálat érzelme. Forró imát rebegnék, halk szavam felszállna a Mindenhatóhoz, aki téged adott nekünk, téged te ragyogó génius, akinek csontjai ott porladnak valahol az edes hazai földben; aki a sir éjjelében álmodol a halhatatlanságról, amelynek keze aranybetűkkel irta neved a hősök Pantheonába. Igen. Petőfi meghalt. Sirja ismeretlen. Csak a kóbor szellő vándor regéje súgja halkan, lágyan: itt esett el, itt folyt ki «a vér ifiu szivéből», — hiszen én megérintettem a halál- veritéktői gyöngyöző homlokát; hiszen én nyuj- tám neki hűsítő fuvalom édes balzsamát, de már késő volt. Késő: kiszenvedett. Kialudt a ragyogó, fényes csillag, amely ott ragyogott a nemzet egén. De mégsem! Nem! Petőfi nem halt meg. Él műveiben, él sziveinkben és élni fog örökké! Petőfi halhatatlan! Neve mindig ott fog ragyogni a világirodalom legzseniálisabb költői között. És te, az utókor békés vándora, szentelj annak a géniusznak m*»st ötven év után egy perczet. egy napot! De gyújtsuk meg mindannyian, akik ez édes hazában lakunk, az emlékezés fáklyáját! Emlékezzünk ! Az emlékezés a legszebb költői kvalitás: megaranyozza a múltakat s annak nagy alakjait. Emlékezzünk, mert amely nemzet elfelejti múltját, életének magasztos pillanatait, az a nemzet elveszett, annak jelenje nem élet, — jövője nincsen! . . . M. 0. aki véletlenül útjába került, azt Jolán csak akkor vette észre, amikor a végzet kerekét megállapítani már nem volt hatalmában. Madarassyék biharmegyei birtokaik központján Nádasfalván laktak. Nádasfalva egy csinos, tiszta, de unalmas kis fészek, melynek némi élénkséget csupán a közelben elszórt úri kastélyokban lakó vagyonos gentrynép kölcsönöz. Egy szép verőfényes tavaszi nap délutánján a 14. huszárezred kürtjeinek élénk harsogása oszlatta el Nádasfalva örökös csendjét. A 14. huszárezred két százada állandó tartózkodásra jelent meg a faluban. Ez alkalomból a helyi birtokosság fényes estélyt adott a tiszt urak tiszteletére. Itt ismerkedett meg Jolán, a többi között Homonnay Árpád és báró Vogelstein Imre huszárfőhadnagyokkal. Ez a két tiszt már ezen alkalommal is kiváló figyelemben részesítette a bájos, élénk szellemű hölgyet, akinek szépségén kívül ép kedélye, merész, bátor egyénisége varázshatalommal vonta magához a két fiatal huszártiszt szivét. A nádasfalvi hölgyvilág azután derűs napokat élt át a gavallér tisztek társaságában. Tudvalevő dolog, hogy a huszártisztek igen találékonyak ott, hol a hölgyvilág mulattatásá- ról van szó. A kedélyes összejövetelek, kirándulások napi renden voltak, amely alkalmakat a két tüzes udvarló arra használta fel, hogy Jolánnak versengve szépelegjen. Jolán érezvén önbecsét, teljes közönynyel hallgatta a két szerelmes főhadnagy bókjait. Kezdetben nagyon mulatságos volt Jolánra nézve a két főhadnagy heves udvarlása, mert Visszaemlékezések. Talán a világon egy költő sem volt, akinek emlékére 50 év múlva a népek, a nemzetek oly szivet megragadó, elmét felvillanyozó emlékünnepet rendeztek volna, mint mi magyarok, a mai napon a magyar nemzet legnagyobb dalköltőjének, a szabadságharcz Tyrteusának, — Petőfinek rendezünk. De hát kevés nemzetnek is volt oly lángeszű költője, mint ami Petőfink vala. Petőfi Kiskőrösön 1823. január 1-én született, atyja Petrovics István, anyja Hruz Mária szegény szülőktől, Segesvárod a szabad- ságharezban 1849. évi julius 31-én mystikus halállal tűnt el. Petőfi eszerint mindössze 26 évet és 7 hónapot élt. Küzdelemteljes volt rövid élete. Ebben a küzdelemteljes életben ír 600 költeményt, megtanul németül, angolul, francziául, — fordít idegen müveket, ir elbeszéléseket, regényt, emellett színész, katona, újságíró, képviselőjelölt és a szabadságharcz hőse. — Ez a rövid 26 éves élet többet teremtett, mint a 80 éves Hugo Viktorok — alkotnak. Magyar szív és elme meghajol ily szellemóriás előtt s az egész ország ma emlékünnepet ül. Petőfi 1845-ben vármegyénkben is megfordult egyszer és pedig Losonczon, ahol T. Vilma. akkori hires losonczi szépség emlékkönyvébe egy gyönyörű költeményt irt. Losonczon néhai jó Steller Antal 1892-ben elhalt vármegyei főügyészünk házát tisztelte meg látogatásával. Steller az ötvenes években erről a losonczi látogatásról, s Petőfi élményeiről akkoriban a Vasárnapi Újságban emlékezett meg. Steller bátyánk nekünk is elmondott egy történetkét, ami vele a Nemzeti színházban történt jurátus korában. Egymás mellett ültek Petőfi és Steller. A Lear királyt adták. Steller azt mondta a darabra és előadásra, hogy az egész nem ér semmit. Petőfi, aki a színészetért akkoriban nagyon is rajongott, erre a megjegyzésre annyira dühbe jött, hogy kirántotta peneczilusát és a Steller lámbczomb- jába szúrta. Steller, amint ő beszélte, némán tűrte a fájdalmat, mert hiszen ő — könnyelmű megjegyzésével jobban megszurta Petőfi szivét, mint Petőfi az ő peneczilusával Steller láb- ezombját. Bizonyára minket nógrádiakat érdekelni fog az a barátság is, mely Petőfi és Jeszenszky Danó mostani kőbányai kir. körjegyző, vármegyénk egyik rokonszenves szeretett fia közt fennállott. Jeszenszky Danó, aki szintén kedves lyrikus költő s aki Temérdek név alatt több versfüzetet adott ki, a «Hasznos tanácsadó» czimü lap legutóbbi számaiban egy epizódról emlékezik meg, amely alapja volt az ő isme- retségök és barátságuknak. Jolán minden alkalommal és igen ügyesen kitudott siklani ott, ahol komolyabb szívügyről lett volna szó. Jolánnak anyja már nem élt. Az öreg Madarassy pedig mikor észrevette a két tiszt elhatározott szándékát, figyelmeztette Jolánt, hogy menyasszonynak tűzzel, tiszttel és szívvel már nem szabad játszania. — Atyám — felelt Jolán a kitörő szenvedély hangján, -—■ én még mulatni, szórakozni vágyom. Ha Sándory Benő jegygyűrűje korlátolna engem szórakozásomban, akkor bármenynyire szeretem Ernőt, a jegygyűrűjét mégis visszaküldeném. Ha férjhez megyek, a játéknak úgyis vége lesz. — Jól van leányom mulass. De szórakozásaid közben se feledkezzél meg vőlegényedről, aki nagybirtokos léitére újra neki állt a tanulásnak, hogy a kedvedért az ügyvédi oklevelet megszerezhesse. Ne feledd, hogy jó anyád végakarata és a te vonzalmad eredménye az a jegygyűrű, amit most ujjadon viselsz. — Legyen nyugodtan kedves jó atyám. Jegygyűrűm minden alkalommal és minden körülmények között megóvja Ernőhöz való hűségem és szerelmem tisztaságát. Madarassy nem avatkozott többet leánya szívügyeibe. A jó nagynéni, özvegy Hubay Ta- másné gondos felügyelete alatt pedig a saját szeszélyeinek élt. Jolánnak minden halandó felett megnyilatkozó csodás fölénye számára a társaságban kivételes helyet teremtett. Szelleme, egyénisége oly kifejlett volt, milyet
