Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 14-es doboz
22. évfolyam »NAGY-KÖRÖSI HÍRLAPOK« van-e még tiszta szív. igaz szerelem, nemes érzés? Van-e még ábránd az ifjú szivekben s magyar népdal a dalos ajkon? Szilaj-e még a legény? Szende-e még a hajadon ? És tiszteli-e még apját és anyját a gyermek, hogy hosszú életfí legyen a földön ? És fölkereste a szerény falusi lelkészt és tanítót s a magyar tanuló ifjúság ezreit, hogy megkérdezze tőlük: nagy ősöknek igaz unokái vagvtok-e ti ? Lesz e gyümölcs a fán, melynek ti vagytok virágai? S ha jön majd a végzetnek felhívása : talpra magyar, csatára a szabadságért és a becsületért: ott lesztek-e mind a karnak erejével, a vérnek hullásával, a hősi halálnak dicsőségével ? — — Ezt az utat tette meg szerte a hazában Petőfi költészete. Csodálkozhatunk-e. hogy oly gazdag a költészet ? Hogy oly gazdag, mint az erős és nagy nemzetnek egész szelleme ? Hogy a magyar nemzeti szellemnek minden nagy kincse együtt van abban a költészetben? Nem Hellász és Róma, nem a nagy f’ranczia, német és angol költészet dajkálta, melegítette és idomította Petőfi lelkét. A mi nála idegen, az csak úgy ragadt rá. mint ruhánkra az úti por. Ép oly eredeti ő, mint maga a magyar nép. Mert ennek jelkéből nőtt fel és áradt szét az ő költészete. Mint az illat a virágból. Minden virágnak meg van a maga egyéni illata. A magyar nép ielkének illata Petőfi költészeteS minő csodálatos erő van ebben ma is • Jól emlékszem rá. Kilencz évvel később mentem tanulónak abba a főiskolába, melyet Petőfi 1842-ben elhagyott. Öreg tanuló tanácsot ad a fiatalnak. S az öreg tanulók első tanácsa az volt hozzám : nézd meg fiú Petőfi kezeirását, itt és itt van a pápai ifjúság Érdemkönyvében. Megnéztem. Elolvastam költeményeit. Anv- nyiszor elolvastam, hogy utoljára könyv nélkül tudtam, 8 tudták társaim is. Mint az üldözött zsidófaj koldus gyermekének könyv nélkül kell tudni Jehova isten törvényeit, melyeket prófétája által kinyilatkoztatott: úgy kellett nekünk tudni Petőfi költeményeit abban az időben, a mikor bánat és szerencsétlenség "volt a magyar ember sorsa. De minden nemzeti bánaton és szerencsétlenségen s a sorsnak minden átkán túl ott fénylett a bolt költőnek élő szelleme, mint villámsugár a fekete felhők tömegén* S nem volt az önkénynek oly súlyos és vakmerő merénylete ellenünk, mely azt a szilaj nemzeti önérzetet meg tudta volna rendíteni, melyet a költő alkotásai tartottak erőben. Ez önérzet vívta ki számunkra mindazt, a mi birtokunkban van és vívja ki a nemzeti jogok teljességét. Mivel tartozik költőjének miveit nemzet ? Mivel tartozik Petőfinek a magyar nemzet? A mivel önnönmagának. A költő rég elhamvadt. Porait se találjuk. Hitvese, annyi fenséges szerelmi dalnak életadója, rég sirjaban. Apja és anyja fölött és a zsenge magzat fölött is rég összeborult a sirhalom. Hideg kő, fényes erez. hervadó virágok koszorúja: külső jelek, dicső életnek élet nélkül való tanú- bizonyságai. De azért mi utánna következő nemzedék, ne legyünk fukarok ezekben se. De óvjuk meg nemzetünk szabadságát, melyért lantja zengett és vére elhullott. — De szeressük a dolgozó magyar népet. Költészetének örök igazsága és el nem múló ragyogása az, hogy ő úgy szerette. — Maradjunk hívek önmagunkhoz, fajunk ezer éves büszke jelleméhez. S jövendőnk nagyságának ’ lobogó reménysége ki ne alugyék szivünkből^ a hogy ki nem aludt az övéből. Szilaj elszánt- j sága: élni-halni nemzetéért, legyen az utánna I jövő nemzedékek soha nem gyöngülő nagy | erénye. Minden tartozásunkat akkor rójjuk le iránta, akkor tartjuk fen dicső emlékezetét igazán, ha hozzá méltók maradunk. Magyarok istene legyen erre a mi segítségünk! Egy pár megjegyzés a református lelkészeket illető vádra. Református lelkészeink azon eljá- í rását, hogy minden egyháztag teme- ( tésénél nem jelennek meg, élesen elitéli egy református polgár s ez eljárásukat pénzhajhászásukra vezeti vissza. Alkalmam volt ez ügyben eszmét cserélni lelkészeinkkel. Mivel nekik az az elvi álláspontjuk, hogy nem bocsájt- koznak hirlapi discussióba, — bár ! mindenkinek szives készséggel adnak ! tájékoztató felvilágositást e tekintetben is, — én szólok röviden a kérdéshez. ' Szólok pedig nem azért, hogy az erő- ; sen támadott lelkészeket védelmezzem, ! hanem azért, mert ki akarom igazítani ! a beküldőnek egy pár olyan vastag j tévedését, melyek igy eléadva, a hogy | elő voltak adva. alkalmasak a közönség ! megtévesztésére. A kérdés lényege azon sarkallik, hogy köteles-e a ref. pap papi állásánál fogva minin. *elb»lt hive bemeté- I tésén megjelenni s ott imát mondani ? Megengedem, hogy egy pár városban s néhány faluban minden temetésnél ott van a pap ; de ezek szórványos, ritka kivételek, mivelhogy az országszerte divatozó általános szokás ! szerint a református papok csak az j olyan temetéseknél jelennek meg, a ; melyekhez a megszabott stóla lefizetése mellett őket meghívják. Ezt tudnia kellene minden ref. polgárnak, a ki csak legkevésbé is érdeklődik vallása ügye iránti Ezt a gyakorlatot követi hazánk- . ban közel kétezer ref. pap (1—2% í kivétellel) s ha ezek igy járnak el | minden lelkiismereti furdalás nélkül, I vájjon helyes-e ugyanilyen eljárásért I épen csak a mi lelkészeinket illetni a kötelességmulasztás súlyos vádjával. Így lévén a dolog teljesen alap- ! tálán református polgárnak az az álli- , tása, hogy »más városban mindenütt j meg van« a papok szereplése minden I temetésnél; ép olyan alaptalan az a másik állítása is, mely szerint »ugyan- j ezt tapasztalhatjuk a reformátusoknál a legkisebb faluban is«: ezt ugyan — bizony mondom — nem fogja tapasztalni. Egészen más kérdés az, (s azt hiszem, itt zavarta össze a dolgot a ref polgár) hogy nem volna-e kegye- letesebb, szebb szokás, ha a ref. papok is épen úgy megjelennének minden elhalt hivök ravatalánál, mint a hogy teszik azt a többi felekezet lelkészei de ezek is............a megillető stóláért? 2 33 ik szám. Én meg vagyok győződve, hogy mihelyest az egyházkerület vagy zsinat kötelező érvénynyel elrendeli, hogy a pap legyen ott s fungáljon minden elhunyt hive ravatalánál, a mi körösi lelkészeink is tudni fogják e tekintetben kötelességüket s annak eleget is fognak tenni. Dr. Joó Imre. Tanév megnyitása. Ev. ref. főgymnasiumunkban az 1899/1900 tanév szept. 1-én kezdődik. Azon hó négy első napján lesznek a javító- s pótló osztály vizsgálatok és a beiratások. — A jó rend és munka- beosztás végett az egyes osztályok növendékei következő rendben jelentkeznek: szept. 1-én délután az I; 2-án délelőtt a II. és III., délután a IV. és V; 3-án délelőtt a VI; 4-én délelőtt a VII. és VIII. osztályba lépők, mindenek bizonyitvánvaik alapján s iskolai dijaik befizetése mellett. A beírások délelőtt 8. s délután 2 órakor kezdődnek. A vidéki szülék a jelölt időn belül bármikor beírathatják gyermekeiket. A tanév ünnepélyes megnyitása, melyen minden tanuló tartozik jelen lenni, szept. 5-én délelőtt 8 órakor templomunkban a Szent-Léleknek segítségül hívásával kezdődik, bezáródik pedig a főgymn. díszteremben tartandó ünnepséggel. E nap délután 3 órakor az iskolai törvények olvastatnak fel s magyaráztatnak meg. 6-án reggel a tanítások megkezdődnek. Jó akarattal hívom fel a szállást, vagy kosztot adó, továbbá iparos és kereskedő I. lakoslársaim figyelmét arra, hogy vállalkozásuk és szerződésük polgári cselekmény lévén, a maguk érdekében cselekesznek, ha minden vállalatukat az illető tanulók szüléivel kötik meg, vagy azt előlegesen tudatják az igazgatósággal. Másként az igazgatóság nem szavatol. Részletesebb tájékoztatással kifüggesztett törvénytáblánkon szolgálunk. Dunamelléki ev. ref. egyházkerületünk főgymnasiumaiban javító, vagy pótló érettségi vizsgálatra jogositolt, avagy egyházi főhatóságunk által ide utasított növendékek ez évben főgymnasiumunkban tehetik megfelelő érettségi vizsgálataikat. E vizsgálatok következő rendben tartatnak: az Írásbeli feladatok kidolgozására szept. 8, 9, 11, 12 és 13. A szóbeliekre, hova a javítások és pótlások is soroztainak, 15 és 16. napjai tűzettek ki. Nagy-Kőrösön, 1899. aug. 10-én. Ádcnn Gerzson, igazgató. A közép felső leányiskola ügyében: válasz a Referens« észrevételére. Tisztelt szerkesztő úr! A »Nagy-Körösi Hírlapok« legutóbbi számában községi felső leány népiskolánk 1898/9 évi értesítőjét ismertetve, a »Referens« elégedetlenségéi és elszomorodását fejezi ki, hogy »az 57 nyilvános tanuló közül csak
