Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 12-es doboz

1848. MÁRCZIUS 15.

Irta Jókai Mór.

AjjÄtcflRia történt az első «talpra ma- WMBm gyár!» kiáltás után? annak zllllilÉpjt a hagyományát úgy tudja ' már minden ember, mint a bibliai történeteket.

De mit csináljunk ennyi talpra állított magyarral? A talpra állt ember nek ellenlábasai is támadnak.

Volt lelkesedés, áldozatkészség, testvérszeretet, bűnbocsánat, jobbágyhűség, honszerelem, bátorság s az mind ezen az egy napon született.

A rég elmúlt napok dicsősége nem melegíti már szívemet; de az eredmény a hideg önbíráló előtt is örökké nagy marad: «A nép felszabadítása a jobbágyság alól.«

Azért ne beszéljünk arról többé, hogy szép, ragyogó, dicső nap volt márczius 15-ike: ismerjük el, hogy «szükséges nap volt!»

Szükség volt egy napra, mely félretaszítsa a törvényhozás ócska klepsid- ráját, s lökést adjon az időnek, mely a nemzetet évtizedekkel előbbre viszi. Szükség volt, hogy rögtön, rendkívüli nyilvánulás által szakítson a nemzet a múlt balfogalmaival, hogy egyszerre jusson erejének tudatára. Fdőre állt a galicziai példa, hogy mire képes egy elnyomott nép, ha azt az absolitis- mus véres eszközéül akarja használni. A lengyel gyász a múlt év tanulsága volt s nem lehetett tudni, hogy ugyan az a hatalom enged-e még egy évet a magyar nemzetnek a deliberálására?

Sietni kellett: — és aztán követelni egyszerre mindent, a mihez a nemzetnek joga van, a mi életének föltétele. És követelni egyhangúlag.

S az egyhangú követelés sikerült, győzött; csak hang volt; nem követte vér, mégis diadal termett nyomán. Az országgyűlés elfogadta azt, a mit a pesti közpiaczok zászlóikra írtak s a király szentesítette, a mit az országgyűlés elfogadott.

De nem ment ez oly símán.

Húszezernyi néptömeg hullámzott Pest útczáin, a sajtó tettleg felszaba- díttatott, a népvezetők sajátkezűleg nyomatták ki a pesti 12 pontot: «Mit kiván a magyar nemzet?» s Petőfi költeményét: «Talpra magyar, hí a haza!» a városházára sereglő népsokaság Rottenbiller polgármester elnöklete alatt megválasztá a közbátorságra felügyelő bizottságot, benne volt Nyáry Páltól Sükey Károlyig minden hírhe- dett név. A népnek tetszett a kezdet. «Éljen a forradalom!» Kaptunk nemzeti színű zászlókat, felkötöttük bal karunkra a nemzeti színű szalagokat (az enyém még most is megvan, még akkor gyöngéd kezek által egy falevélre hímzett 1848-czal rámába téve,) de mit tegyünk tovább ?

Könnyű más városnak forradalmat csinálni, tudja, hogy mit tegyen? Legelőször is elkergeti a kormányát, körülveszi a parlamentet; de hol vegyünk mi kormányt és parlamentet, mikor a