Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 11-es doboz
MAGYAR HÍRLAP dog ittasultságában a színfalak mögé .rohant s a művésznőt egy forró kézszoritással s sokat mondó pillantással jutalmazta. Ezen kívül pár szóval igazolta még pesti ridegebb magatartását. Másnap megjelent a „Lara hét fia“ próbáján, melyen a művésznőnek is dolga volt. Itt már határozott czélza- tossággal foglalkozott Kornéliával. Délután pedig meglátogatta a lakásán s ott meglátva a művésznő asztala, fölött felvirágozott Kuthy Lajos arczképét, elkomolyodott. „Gyűlölöm azt az embert! — monda. •— Hej, ha én . . .“ Itt — jegyzi meg Prielle Kornélia, —• nem tudom, mire . gondolt. De ha igaz, . hogy Petőfi ezt is igy mondta — amiben, miután a művésznő emlékező tehetségére hivatkozik — lovagia tlanság volna kétkednünk: úgy tudjuk, hogy Petőfi itt valószínűleg előbbi kedvesére, Szendrev Júliára gondolhatott. & ha ez áll, úgy éppen nem helyeselhetjük Gyulai Pál eljárását, ki mindenáron azt akarja bizonyítani, (Nemzeti hírlap 1879) mikép Prielle Kornélia azt akarja elhitetni az utókorral, mintha Petőfi csak ö utána lett volna szerelmes Szendrey Júliába. — Megfoghatatlan, hogyan foghat Gyulai ilyesmit Prielle Kornéliára, ki — megfogjuk látni •— egész véletlenül, sokkal később as egész epizód után értesült a költőnek Szendrey Júliával való szerelmi viszonyáról. Azon délutáni látogatás alkalmával, mely oly hosszúra nyúlt, hogy Kornélia majd lekésett az előadásról. Petőfi annyira ment szerelmi fölhevülé- sében, hogy még aznap meg akarta tartani az esküvőt, még pedig •— miután a művésznőnek este szerepe volt — előadás után. A dolognak hire ment és Prielle Kornélia úgy mint társai megütödtek az események hirtelenségén. A művésznő tűnődött, vájjon tudná-e szeretni Petőfit, vájjon boldog lehetne-e vele? Egyik kollegája, ’ Gyulai Ferencz (a kritikus festverbátyja, jeles' szinész) kereken azt mondta a fiatal hölgynek, hogy: „Hiúság a kegyed részéről, bolondság a másikéról!“ -— és mórnak festett ar- czából csak úgy szikráztak lángoló szemei. Prielle Kornélia e közlése a lehető legőszintébb. Kell-e nagyobb őszinteség, mint az, hogy kollegája bírálatát velünk közli? És jöhet akármilyen tudákoö kritika, igazat kell adnia Gyulai Terencznek. Az ő jellemzésével az egész epizód emberi dolog, melyben egyik fél sem szorul mentegetésre. Nem csinál titkot abból Prielle Kornélia, hogy ő bámulta, de nem szerette, nem szerethette Petőfit. Petőfi nagysága egy perezre szive önállóságát megingatta. Melyik lány ne habozna, ha az ország egy ily hires embere, legnagyobb lírikusa Szivét elkezdi ostromolná? ... Kár volt tehát Gyulai Pálnak e szerelmi históriáért „egy szép és elmés színésznő tetszetős modorát“ tenni felelőssé. Ő ez esetet egyetlennek és kivételesnek mondja Petőfi életében. „Egy gonosz óra kísértése“ volt az egész — mondja a hires kritikus. „Petőfi nem volt kötni való bolond, mint Zilahi elhitetni szeretné. A gonosz óra kisértését nem lehet menteni, de ki kell magyarázni . . .“ És hogyan 'teszi ezt vájjon Gyulai? Először is úgy, hogy szóba sem áll a művésznő vallomásaival, a melyek ma, ő lévén az egyik érdekelt fél (a másik már halott) egyedül igazítanak útba. Gyulai azon közleményre alapítja föltevését, melyet Szendrey Júliától halott, kinek az eseményt később férjé, Petőfi mesélte el. E közlemény után indulva Gyulai azt állítja, hogy Petőfi Erdődön tapasztalt keserűsége után, bosszúból kérte meg Prielle Kornélia kezét, hogy az erdödi hűtlent megtréfálja. Ez olyan mesterkélt lélektani rugó volna, melyet Gyulai drámákban ás vígjátékokban kérlelhetetlenül ostorozna. Jó, tegyük föl, hogy' Gyulai ezt csakugyan Szendrey Júliától hallotta. De akkor is nem kellett volna-e kritikai vizsgálattal bonczolnia e föltevést, igaz-e? Midőn Petőfi feleségének e történetkét elmondotta, bizonyára nagyon kénytelen-kelletlen' tette. Mert nemcsak ő, hanem felesége is ugyancsak excaentrikus volt. Mindenesetre valamikép szépitgette tettét, midőn azt annak mesélte el, kire az leginkább boszantó hatással lehetett. Ilyenkor tuljuk, hogy alfélé kifejezéssel -olütve a dolgot, hogy „ezt vagy azt csak boszubpl, daczból tettem“ — hamarább biztos a kegyelem & — a házi nyugalom. Csakhogy Petőfi eredeti közléséről c tárgyban nincs bizonyitéka Gyulainak, ő csak Szendrey Julia közleményére hi1906. február 24. vatkozik, melyhez, nagyon is férfiét kritika. A költő özvegyének nagyon kényelmetlen lehetett a helyzete, ha férjéről interpellálták meg s ilyenkor, 'ki tudja, nem-e volt hajlandó különösebb intentio nélkül, csupán az önigazolás ösztönének hódolva, férjét gyengeségekkel vádolni. Ilyen gyengesége lett volna tehát Petőfinek az, hogy boszuhól mást akart elvenni. Igen, de boszuálló volt-e máskülönben Petőfi? Erről sohasem halottunk semmit. És valóban nemesebb- és rokonszenvesebbnek találjuk Petőfit Zilahi indokolásával, mely szerint olyan hóbortos bolond volt, ki valakit egy futó perez alatt volt képes megszeretni avagy meggyülölni, mint Gyulai azon föltevésével, hogy tette indoka boszu volt. Életrajzi igazság, hogy Petőfi a legfö mérvben hóbortos, de áldott jószivü ficzkó volt. Az életrajzíró-ue kivételes gonosz órákat, hanem rendszert keressen hőse jellemében, ha ezt magyarázni törekszik. Ez a rendszer Petőfinél inkább a lobbanékonyság, mint a démonias boszu érzülete volt. A Prielle-epizód nem kivételes. Maga Petőfi beszéli el meghatóan, hogy azon imádott leánynak, kire „Cziprus-lombjait“ irta, sírjától jőve egy arra menő szép leányban is tudott gyönyörködni. Egyébiránt ismételjük, nem szándékozunk itt Prielle Kornélia magánérzéseit kutatni, mert e könyv czélja egészen más s ezért nem bolygatjuk tovább Petőfi cselekedetének rugóit sem, melyekről Gyulai kevesebbet beszélhet, mint Prielíe Kornélia, ki az elmúlt idillből tényeket tud idézni. Megdönti a tra- diüziót, mely az egész idill keletiiezését, lefolyását három felvonásra teszi; tényleg e lefolyás három napra terjedt, azaz hogy még tovább. Nem is beszélve arról, hogy Petőfi egy évvel előbb ismerte Prielle Kornéliát mint Szendrey Júliát, hanem a fönnebbi epizódnak is volt folytatása. Azon este ö maga (nem mint Zilahi írja, ők ketten Kornéliával) rohant Könyves Tóth Mihály ref. lelkészhez (Könyves Tóth Mihály levele Péehy Imréhez. — Reform 1874.) majd ettől (a Zilahi szerinti processus után) a katholikus plébánushoz. Mindketten lehetetlennek tartották a rögtöni esketést. Éjjelre Petőfi szerenádot adott a művésznőnek. Boka czigánynyal. Más- . nap korán reggel, miután Pestre kellett utaznia, egy sűrűn tele irt tárezaiapot küldött Csöngei Dávid szinész által Prielle Kornéliának. Ez iratkában felhatalmazta, hogy Kolozsvárott* hova a színtársulat két hét múlva volt indulandó, használja a Petőfiné nevet. Hogy ezzel is Szendrey Júliát akarta-e boszan- tani nem vitatjuk; nézzük, mi történt későbben. Néhány nap múlva Pestről jött a második levél, melyben bevallja, hogy Pesten is serette már Kornéliát. Tudatja vele, mennyire szeretné, ha Pesten ismerőseinek mint feleségéről szólhatna a művésznőről. Ez összevág ama közléssel (Lásd Szana Tamás czikkét P. Napló 1879.), mely szerint Petőfi Jókainak is dicsekedett, hogy ö Prielle Kornélia vőlegénye amin Jókai, ki Szendrey Júliára gondolt, el'bámult. De jó, tegyük föl egyelőre, hegy Petőfi megtorlással kivánt élni Júlia ellen. Erre a legjobb ember is képes néha. Petőfi hát ezért hiresztelte volna, hogy ki vőlegénye ő újabban. A fönnebbi második levél után tudta csak meg a művésznő egy debreczeni társaságban, hogy Petőfi már Szendrey Julia jegyese. Egy hó múlva jött a harmadik levél Kolozsvárra. Ebben gúnyolja P. K.-t, miért nem használta Kolozsvárit a Petőfiné-nevet. Körülbelül ugyanezen időben jelent meg Petőfi ezen költeménye: „Mi van innen távol? a Tisza — Mi van a Tiszán túl? Hortobágy — S a Hortobágyon túl? Szép leány stb.“ E versezet már Szendrey Júliának szólt. Hogy magyarázzuk meg hát azt, hogy ugyan-e költeménynyel majdnem egyidőben még Prielle Kornéliának tesz ezélzást a Petőfiné névre? Boszuval ez jellemtelensóg volna, hóborttal érthető. Ha megtorlásból ered az epizód, Petőfi, amilyen jellemű volt, lett volna tán elég férfias, hogy őszintén maga oldoztassa fel szava alól később a művésznőt. így azonban a kellemetlen közvetítést egy költeményre bízta, beszéljen ez elhamarkodott lépéséről. A művésznő el is értette s azonnal e vers hatása alatt felelt is a legutóbbi levélre. A szakitás megtörtént, de Petőfi rajta volt, hogy élét vegye. Egy év múlva újra meglátogatta Debreczenben a művésznőt, s költeményeinek egy példányát küldé virágok s egy nyílt levélke kíséretében közvetlen megjelenése előtt. Boszuja eszközét látogatta volna meg? Alig hihető, nem is képzelhető jellemes férfi részéről. Ellenben gondoljunk csak azon színházi estére, melyen a költő iránti hódolat szövetnekét a kor egyik legremény- teljesebb, ifjú szép művésznője, ki neki már egy" éve megtetszett, gyújtotta meg. Gondoljuk el Petőfi lánghevét, az ün lepies pillanat öröm- és hálaérzetét! Hát aztán Prielle Kornélia ismeretes szikrázó elmeéle, geniális csevegése oly gyakori lett volna a mindennapi világban, hogy Petőfit ne lepte volna meg? Egyik nem a másikban nem kívánja úgy meg a szellemet, azt tudjuk. Nagy költőket sokszor szellemtelen nők ís érdekelnek. Hát ha aztán á nöiség varázsához még kiváló szellem is járul, mely magában is hóditó?.. Igen, okvetetlen ez is hatott Petőfire. Ily magyarázattal tán valóbbszinü, hogy másik imádottját, kiben csalódni vélt, jő időre elfeledte. De midőn Szendrey Júliát a réginek tapasztalta, a; debreczeni epizódot épp oly könnyen vette lobbanékony heve, mely nélkül goba sem is lett volna a nemzet legnagyobb lírikusa. Ezzel búcsút veszünk az idilltöl, melynek taglalása alkalmat ad, hogy egy oly jeles, kritikusnak, mint Gyulai, kártyáiba pillanthassunk. Ö fejébe vette, hogy Petőfi ezen epizódja a megtorlás eszköze volt csupán e ezért képes volt azt állítani Zilahi történetéről, hogy; „a tény fővonásaiban igaz.“ Pedig Zilahi elbeszélése rég meghaladott álláspont. Először nem is a nézőtéren voltak együtt a szerelmesek, hanem külön egyik lent, a másik fent a színpadon s ez óriási különbséggel jár. Hogy állhat meg tehát ezután „a színésznő elmés, tetszetős modora;‘ meg „a gonosz óra“? Hely, idő és bonyodalom teljesen eltérő a Zilahi-féle verziótól s a kritikus mégis fővonásaiban igaznak találja’ Zilahi meséjét. Zilahién kívül, melyiknek higyjünk inkább: a Szendrey-féle közlésnek-e vagy Prielle Kornéliának? Petőfi nem emlékezhetett úgy a maga szavaira^ midőn ez esetet nejének elmondta, (ha ugyan egészen elmondta), mint Prielle Kornélia, kihez amaz örökemlékü szavakat intézte; kihez pláne leveleket is irt (melyeket a szenvedélyes Szerdahelyi, fájdalom, később megégetett.) Azonban a kritikus, ki föltevését annyira megszeretette, a maga által fölfedezett véleményt nem akarván veszendőbe menni hagyni, inductiv eljárás helyett, melynél az ítélet az eseményekből folyik, ellenkezőleg ama föltevéséből dedukálja az eseményeket. Hogy azonban realistikus érvelőnek lássék, állítását egy más, szerinte hitelesebb közleményre alapítja. Gyulai Pál, ki pártfogásába vette sesen- heimi Friderikát, kinek szerelme — mint 6zépen mondja — többet ért Goethe legszebb költeményénél is: ki tudja, ha Friderika színésznő lett volna, nem-e őt ítéli el Goethe helyett? Mert a költő Gyulai előtt több a színésznőnél. Dérynét kaczárnak s Katonát behálózott áldozatának nevezi. Petőfi bizony szive után indult s nem volt valami tapasztalatlan gyerkőcz. De Gyulai vele is úgy tesz, mint Katonával, hogy kimenti, vagy mint ő mondja, „megmagyarázza“. Nem Petőfi személyes hódolata, hanem „a szép és elmés színésznő teszetös modora“ teremté meg az epizódot' Gyulai szerint, mely — ismételjük — Petőfi nagy szivének dobbanása nélkül nem vált volna a szép múlt emlékévé. 1891. január havában a Petöfi-társaság köz- ülésén felolvasta „Petőfi eszmecsirái“ czimü életrajzát. Ebből a következő, Prielle Kornéliát s * fönnebbi epizódot jellemző részletet idézzük: 1847. egy nyári (?) délutánján az alföldi úti jából visszatért Petőfi betoppan a szobámba s e szóval kezdi: — Pajtás, megházasodom. ■— Tudom, mondám, megirtad erdődi leveledben: „olyan három hetet töltöttem itt,, mely testvérek között is fölér három menyországgal.“' Násznagyul is meghívói. — De mór nem Júliát veszem el. Megtudtam, hogy volt neki egy német katonatiszt gióf udvarlója. Német! Katonatiszt! Gróf! Húrom gyűlölet egy alakban. Elfelejtettem örökre. ______________________________9_
