Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 11-es doboz
494 MAGYAR SZEMLE 42. szám. hatást, mint a szubjektív lírikus, mert az utóbbi nem röpkén múló hangulatokat, hanem maradandóbb érzéseket fejez ki. Hogy a kettő között értékre nézve mily nagy a különbség, az legjobban kitűnik, ha Richepin versét Petőfi „Szeptember végén“ czimtt költeményével hasonlítjuk össze. Mig az előbbin csak hangulat ömlik el, addig az utóbbiban egy fenséges gondolattal összhangba olvadó érzelem nyilatkozik meg, mely szintén hangulatot kelt, csakhogy nem pillanatnyit, hanem maradandóbbat. Richepin az ősz melankóliáját hangzatos jelzőkkel s a természet hervadását szimbolizáló képekkel festi, a nélkül, hogy a maga érzésvilágát csak egy szóval jelezné is ; Petőfi ellenben bevezetve versét egy a természet és saját belvilága közt vont zseniális hasonlattal, a maga érzésének és gondolatának elsirásával fejezi ki, hogy „elhull a virág, eliramlik az élet...“ Richepin objektiv szemlélője, Petőfi szubjektív átérzője az ősz minden bánatának. Az előbbi csak megfigyel és jegyez, az utóbbi e mellett érez és gondol is. Richepin okos fő és költeménye virtuóz vers.; Petőfi azonban lángész és „Szeptember végén“ czimü verse remekmű. S valamint ha a tragédia elméletét fogalmazzuk meg, nem a Karczagok, hanem Shakespeare és Szofoklesz alapján tesszük ezt, úgy a dalt illetőleg sem a Richepinek- től és Poé Edgároktól kérünk felvilágosítást, hanem azoktól a lírikusoktól, a kik rajongó szivük minden hevét, izzó agyuk egész tartalmát lehelték dalaikba. Nincs igaza Reviczky Gyulának. A daltól nemcsak hangulatot, hanem gondolatot is kérünk ! De hiszen, ha a hangulatot bonczoljuk, végelemzésében nem is volt az egyéb eddig, a költői müveket véve tekintetbe, mint a harmóniába olvadt gondolat és érzelem eredménye. A hangulatot mindig valamelyes benyomás szüli s ez a benyomás a versben a gondolat és érzés. Ha a benyomás kellemes: a hangulat szép ; ha kellemetlen : rút. Petőfi, Heine, Vörösmarty, Byron, Burns s megannyi nagy lírikus mind ilyeténképen támasztotta a hangulatot. Voltak gondolataik és érzéseik s az olvasót ugyanezekbe a gondolatokba és érzésekbe, ugyanabba a hangulatba ringatták bele, a melyben ők voltak. Ugyde a modern franczia lira képviselőinek sem valamire való gondolata, sem mélyebb érzésre képes szive nem lévén, a hangulatot nem ezzel, banem tisztán a nyelvvel kívánják fölkelteni. Heredia szonettgyüj- teménye, Sully Prudhomme „Solitudes“-je ragyog, csillog, mint a fehér brilljánt, de üres, zavaros, elvont és a legtöbbször értéktelen, mint a máramarosi gyémánt. Nincs e poétákban egy csipetnyi sem a nagy lírikusok egetvivó szenvedélyéből, határozott érzéseiből és föllengző gondolataiból. Spmmi a Burns egyszerű, klasszikus czikornyátlansá- gából, Vörösmarty ódái fennlebegéséből, Byron vad gyászából. Semmi Heine lirai lángjából; semmi, oh semmi Petőfi Őszinteségéből! Csak röpke, változó, ködös hangulataik vannak s ezért csak pillanatnyi, elmosódó, múló hangulatokat ébreszthetnek. Pedig a dal nem valami elvontnak, ismeretlennek, hanem egy határozott érzésnek, örömnek vagy bánatnak s egy határozott gondolatnak rövid, könnyed, frappáns kifejezése. Egy kerekded, teljes kis egész. De e kis egész ép oly szerves, mint a nagy tragédia s a legfőbb elemek, — gondolat és érzés, — ugyanazok benne. A kis harmat- csöppnek csak szerény csillogása, mig a nagy óczeánnak haragja, fénye, szenvedélye és vihara is van; mégis in ultima analizi a barmatcsöpp is, az óczeán is oxigénből és hidrogénből áll . . . Reményű János. Budapest a XYIII-ik században. Vázlatok a főváros múltjából. Irta: Pajor J. XIV. Budapest Mária Terézia alatt. — Első közlemény. — ÁRIA Terézia negyvenéves uralkodása alatt hatalmasan fejlődött a testvér-főváros, olyan lendülettel, a kitűnő uralkodónő maga is nagy- hozzájárult. Az ő nagyszabású ratio educationis-a, mely az elposványodásnak indult közoktatásügyön nagyot lendített, Budapest szellemi nívóját is nagyban emelte. Ő tette át a tudomány-egyetemet Budára, egyszersmind a kor követelményeinek megfelelőn újjászervezte az ország ez egyetlen főiskoláját. Alatta annyira szaporodott a magyar főváros lakóssága, hogy két külváros : a Terézváros és a Józsefváros szervezkedhetett. Az ő intézkedése folytán épült ki a budai királyi vár ; alatta jött létre az állandó hajóhíd Buda és Pest között. És a mi nem utolsó helyen való említést érdemel, Mária Terézia volt az első Habsburgházbeli uralkodó, ki I. Ferdinánd óta Budapestet látogatására méltatta, még pedig kétszer. Fontos és áldásos intézkedéseket tett Mária Terézia a főváros kereskedelme és ipara érdekében is. Mindezekről a következőkben részletesen akarunk szólani. Mindjárt trónralépte után kegyelmi tényt volt alkalma gyakorolni a fiatal uralkodónőnek. Ugyanis 1739-ben a ráczvárosban zavargások keletkeztek volt, melyeknek okozói halálra, illetőleg életfogytiglani fogságra ítéltettek, de Mária Terézia az elítélteknek megkegyelmezett. Egy évvel reá, 1741-ben olyan árvíz volt Budapesten, hogy a krónika szerint még a ferencziek templo mának meglehetősen magasan fekvő főoltára is vízben állott. Hiteles adatok erről az árvízről nincsenek és nem lehetetlen, hogy a reá vonatkozó feljegyzések félreértésen alapszanak. Az 1746. évről nagy szárazságot említ a budai krónika, a miért a Mátyástemplomból több könyörgő menet indult a kisczelli bucsujáróbelyre. Első nagyobb országra szóló eseménye a fővárosnak Mária Terézia alatt a királyi melyhez részben palota újjáépítése volt. A törökök uralma alatt a királyi palota majdnem teljesen rombadőlt, úgy, hogy benne lakni nem lehetett. Már 1715-ben kezdte Regal báró tábornok, budai várparancsnok, felső rendeletre a vár erődítményeit helyreállittatni ; de őt csakhamar Péterváradra helyezték át és ez a körülmény, valamint a meg-meg- ujuló török háborúk megakasztották a megindított munkálatokat. Harmincz évig nem törődött senki a romokkal, mig végre Gras- salkovich Antal gróf, a m. kir. kamara elnöke és Mária Teréziának bizalmas embere az uralkodónőnek emlékezetébe hozta a vár- épitkezést és oly tervet dolgoztatott ki, mely úrnőjének tetszését nyerte, tjrassalkovich gróf és Pálffy János gróf nádor bízattak meg az építkezések felügyeletével és keresztülvitelével. A nádor körlevelet intézett a megyékhez és városokhoz, adakozásra láván fel azokat. A törvényhatóságok örömmel és lelkesedéssel karolták fel a királyi vár újjáépítésének ügyét és tehetségükhöz képest kisebb-nagyobb összegekkel járultak a költségekhez. Az 1749-iki május 13-án, mint a királynő születésnapján, volt a királyi palota alapkövének ünnepélyes letétele. Az egyházi szertartást Althan Mihály Károly gróf, váczi püspök végezte; a Nagyboldogasszony (Mátyás-) templomában tartott ünnepi mise után körmenetben vitték az alapkővel leteendő ereklyéket a helyszínre. Itt a kő megálda- tott és a szokásos szertartások mellett letétetett, mire a bástyákon az ágyuk eldördültek. Ezután visszatértek a templomba, a hol egyházi szónoklat és hálaének fejezték be az ünnepélyt. Már az első esztendőben annyira haladt az építkezés, hogy a rákövetkező évben a müvet befejezhetni remélték. A Nagy Frigyes porosz királylyal viselt háborúk azonban újra megakasztották a munkálatokat, melyeket azután csak lassan, gyakori szünetekkel folytattak. A pénz nem egyszer elfogyván, a királynénak sürgetnie kellett újabb összegek folyósítását, időnként meg újra a törvényhatóságokhoz fordultak adományokért. Csak 1769-ben, tehát huszonöt év múlva, készült el a királyi palota ; akkor is hátra volt még a belső felszerelés. A Hillebrand főmérnök tervei szerint véghezvitt építkezés költségei 402.649 írtra rúgtak. A palota kápolnáját okt. 15-én, a királyné nevenapján, szentelte fel Migazzi bibornok ; a királynét Grassalkovicb gróf képviselte. Alighogy elkészült a kir. palota, az angolkisasszonyok, kiket a királyné hivott meg, költöztek bele, de csak néhány évig tartózkodtak ott, mert már 1777-ben a nagyszombati egyetemet helyezték el benne, mig az angolkisasszonyok Pesten kaptak házat. II. József 1790-ben második emeletet építtetett a palotára, a mivel ez azt az alakot nyerte, melylyel az ő felsége által elrendelt átalakítások és tolda- léképitések megkezdéséig birt. Hogy az időbeli • sorrendre visszatérjünk, megemlítjük, hogy az 1750-iki junius hóban oly temérdek sáska pusztított Buda határában, hogy az egész termést féltették. A csa-
