Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 11-es doboz
BUDAPEST 1898. október 16. Előfizetési ürnk : Egész évre . . 6 írt — kr = 12 kor. Félévre . . . 3 frt — kr = 6 kor. Negyedévre . . 1 frt 50 kr = 3 kor. MesJeIeu minden vasárnap. Laptulajdonos és kiadó: Kaczvinszky Lajos. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Budapest, VI., Uj-utoza 14. sz. Egyes s%ám ára 15 kr — yo fillér. X. ÉV. 42. szám. Hangulatköltészet. 0LD0GULT Reviczky Gyula, a ki esztétikai dolgozataiban épen oly arisztokrata mliiz- lést árul el, mint költeményeiben, egyik újabb költőnkről irt birálatában hevesen kikéi azok ellen, a kik még a dalban is eszmét, gondolatot keresnek. — Mire való egy kicsiny, lehelletszerti dalban a gondolat? Vagy ha már némelyikben meg van : mért kívánjuk meg minden daltól az eszmét? Hiszen 8—10 sorban úgyis csak a legkiválóbb költőknek sikerül egy gondolatnak vagy eszmének a maga teljességében, kerekdedségében és plaszticzitásá- ban való kifejezése. Az eszmei tartalom fölösleges a dalban; juttassa azt érvényre más műfaj. Elég, ha a dal hangulatos, ha hangulat járja át, mert a hangulat a dal tartalma. Ilyeténképen fogalmazta meg Reviczky Gyula a dal elméletét, meglehetős felületességgel, a mi egyébiránt szokatlan nála. Elméletén meglátszik, hogy se Petőfi, se Vörösmarty, se Heine, se Burns, se más „régibb“ poéta dalainak tanulmányozásából nem csírázott ki, mert hiszen az említettek közül mindegyiknél búsásan terem a gondoLt, sőt Heine, a kinek pedig legnagyobb, ha nem is legttdvösebb hatása volt az európai irodalomra, a legtöbb esetben ki is élezi gondolatát a maga csattanó elmésségével. Reviczky Gyula theóriája Poé Edgárnak, ennek az amerikai különcznek sajátos költeményeiben és még sajátosabb esztétikai dolgozataiban gyökerezik, a kiről franczia fordítója : Beaudlaire azt mondja, hogy „ha a költészettant a költemények alapján alkották meg, Poé az a költő, ki megkívánja, hogy költeményeire költészettant alkossanak.“ Poé Edgar Beaudlairere, Beaudlaire pedig nemcsak az újabb franczia dekadensekre és misztikusokra volt nagy hatással, de az angol Rossettin, az olasz Stecchettin is érezhetők pokoli varázsának nyomai. Poé költeményei, melyek Ferenczy Zoltán rettentő fordításában a mi Olcsó könyvtárunknak örök szégyenét kepezik (hogy mért szabadul rá egy teljesen prózai, a verselésről fogalommal se biró ember épen a legmüvészibb formájú költőre s hogy a szigorú Gyulai Pál hogy vehette be e ferdítést a gyűjteménybe, az örök talány marad mindenki előtt, a ki a háromszázötvenötödik számú füzetért harmincz krt kidob), a „Holló“ írójának költeményei ködszertiségük és határozatlanságuk által válnak ki egyéb költemények közül. Versei árnyversek s valóban úgy látszik, hogy nincs eszmei tartalmuk, csak hangulatuk. Nála a „borvitézi“ ködösség, a romantikus elvontság s a tárgytalan bánat a manfrédi és hamleti melankóliának valamely bizonytalan, légies, sejtelmes álomszerttségével a legszédületesebb túlzásokba csap. Eszmétlennek tetsző melódiái mesteri csengésükkel és má- moritó összhangjukkal mint valami olasz operai finálé zengzetes áriái hatnak. A jelzőknek Poénál feltalálható csodálatos gazdagságát, a fényes rímeket, az alliterácziók mérték nélküli ontását s egyáltalán a nyelv finomságát, zeneiségét, szinességét hogyne vitte volna bele Beaudlaire a „Fleurs du Mal“-ba s a Beaudlairet követő szimbolisták legnagyobb része hogyne használta volna fel e kápráztató nyelvet, melynek többek közt meg van az az előnye is, hogy az ürességet elpalástolja ? Valóban, ba e csengőbongó verseket olvassuk, szinte igazat adunk Reviczky Gyulának abban, hogy a dal nélkülözheti a gondolatot. Mint Poé Edgár, úgy az újabb francziák legnagyobb része, — köztük Sully Prudhomme, Heredia, — nem fejez ki határozott eszmét vagy érzést, csak . . . „hangulatot.“ L'e e hangulatot a választékos szavak harmóniája oly zenévé bűvöli, hogy szinte meg lehetne mondani, hogy melyik durbau, vagy mollban van megírva a költemény. Hallgassuk meg Ri- chepin „Szeptember“ czimü versét, mely daczára, hogy fordítása messze marad az eredetitől, az ősz bús költőiségének oly hti rajza. Langy ősz. Pirosas ég. Borulat mossa szét Sárgálló bíborát. Omló redőzetén A nap, mint rozsdafény Vöröslőn villog át. Violaszinü hab ; Lágy tajtékpatyolat; Csipkézett, bodros ár . . . A halvány táj fölött Libegő lilaköd ; Borongó láthatár. Hamvas partoldalak. Indás gyalogutak. Nagy tarlók szerteszét. Egy keréknyom, mocsár, • Nyugatnak gyér sugár, Sötétes rézszin’ ég. A róna hangtalan. Vitorla nem suhan. Zengő madár sehol. A messze, táj kihalt, Lelkemnek enyhe dalt Csupán a szin dalol. Csend, béke, nyugalom. Az esti fuvalom A zsongó vízre leng S ringatja dallamát . . . Alvó ég. Árnyvilág. Nyugalom. Béke. Csend. (Endrődi Sándor.) A költemény szaggatott, merengő akkordjai azokra a gitárhangokra emlékeztetnek, melyeket mindnyájan hallottunk valamelyik méla őszi estvelen, valahonnan a távolból, valamikor régen. Az ősz tárgyainak leltár- szerű felsorolása egyhangúvá nem lesz, ettől megóvja a nyelv zenéje, a rithmus élénksége s a hangulatos befejezés. Az egész vers az ősz hangulatának rajza s Tompa lelke szólal meg benne Vörösmarty nyelvén . . . Az újabb lírában, különösen a francziában, gyakoriak az ily hangulatos dalok. A fran- cziának minden nemzet közt tán legkevesebb jutott a mély érzésből és meleg kedélyből s ezért nincs a francziáknak igazi nagy lírikusuk. Nekik többnyire csak hangulataik és nem érzéseik vannak s jellemző, hogy legfogékonyabb, legmélyebb érzésű poétájuk, Moliére, nem mint lírikus, hanem mint szatirikus tárta fel szive sebeit. Ezekbe a „hangulatos“ dalokba a költő nem viszi bele a maga gondolatát és érzését, mely, mondjuk, az ősz láttára elfogja ; mintegy fotografálja csak a természetet, vagy legjobb esetben „tájképfesti“ azt. Nem szubjektív, hanem objektiv ; de nem is ér el oly
