Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 11-es doboz
148 Vaeliott Sándor Egy ifjúnak, ki messze útra kel czimmel bucsukölteményt irt hozzá ; az erős hazafiui bánat szülte rapszódia szivére köti, hogy soha, bárhová jut is, bármit lát is, ne felejtse el lesújtott hazáját: Ha néma és süket, Dermedt s világtalan Magány vészén körül, Vagy hallasz bús zenét, Sóhajt, siránkozást, Zúgó harangozást : Eszedbe jusson Szegény hazád ! Keni, nem is képzelhető, hogy az ilju költő elfeledhette volna hazáját, az árva, lesújtott hazát; nem cserélt ő szivet és ez ölte meg. A mint egyik versében megéne- kclte, ott künn is minden otthonára emlékeztette : Minden virág jelenti kedvesem, Minden pohár bor egy-egy czimborámat, Apám, anyámat minden sírkereszt, Az eltapodt ut — eltapodt hazámat. Tompa hires költeménye, Levél egy kibujdosott barátom után már szemrehányás, a melylyel eltávozott barátját hazafiui bánatában illeti. De ezt ő már aligha olvasta s tán jobb is, mert a levélnek fájdalma, keserűsége újabb önváddal illette volna érzékeny szivét s kiapasztotta volna könyeit. Jellemző, hogy mikor Tompa egyik barátját tudósítja Kerényi kivándorlásáról, hozzá teszi, hogy „boldog ember“, úgy értve ezt, hogy boldog, ki nem kénytelen az elnyomatást tűrni. A költemény azonban más hangulatból fakadt. Tompa költeménye mély hatást tett az elnyomás keserű napjaiban ; könyeket fakasztott, igaz, de megkönnyebbül a szenvedő, a ki sirhat, Jegyezzük meg azonban, a költemény általános érdekű s általában szól azoknak, kik a hazát elhagyták. Minden verse nem is illik Herényire, igy például az elöregedett anyáról szóló megható részlet is költött. Herényinek szülei gyermekkorában haltak el. Megindult tehát a nagy útra, azok példája után, kik a nyomasztó viszonyok elől menekülve, másutt keresnek nyugodtabb életet. Amerikában sok magyar keresett boldogulást, soknak kedvezett a szerencse, mások csak tengődtek sokszor oly foglalkozásban, mely homlokegyenest ellenkezett előbbi pályájukkal. így például Ktikemezey volt sárosi szolgabiró tehénpásztornak szegődött s kedvelt Horácziusával kezében sétálgatott a tehenek után. A legnevezetesebb kivándorlók egyike volt Ujházy László főispán, Komárom várának hős védője, a ki a fegyver- letétel után arról ábrándozott, hogy a komáromi várőrség egy részével uj Magyarországot alapit Amerikában. 0 alapította társaival Uj Budát. Ide igyekezett Kerényi Frigyes is. De mennyi baj után tudott csak eljutni oda is! Igazán semmiben sem volt szerencséje. Kedvezőtlen időben szállt a tengerre, viharok dühöngtek s a hajó e miatt csak lassan haladhatott ; hatvan napot töltött a tengeren! MAGYAR SZEMLE Képzelhető, mennyire elcsüggedt az amúgy is levert ifjú. Kiszálláskor uj baj éri. Vigyázatlanságból beleesett a tengerbe; gyorsan kimentették, de a kimerültség, izgalom s liiilés beteggé tették s két hónapig feküdt betegen. Beteg is maradt ő mindvégig. Elkedvetlenedett, nem volt elég élelmes, nem tudott mibe kezdeni. Pénze rohamosan fogyott s ő jóformán magára volt hagyatva. 1851-ben a messze távolból levelet küldött Pákh Al- bertnek, ehhez mellékelte egy versét, mely megismerteti akkori állapotát. Ez az ő hattyúdala ; utolsó szakasza igy hangzik: Itt, a hol sürőgni kéne : Heverészek, pénzem nincsen, Hirt hazámból nem hoz senki S ott van eltemetve kincsem. A kivándorolt költő boldogtalan lett. Költeményeiben sokszor benső részvéttel dalol a hontalanokról, mintha csak érezte volna, hogy egykor ő is hontalan lesz. Ezekben valósággal megjósolja a maga sorsát: Messze földön a szív megbetegszik, Mint az idegen madár És ha súlyos a sorsnak bilincse, Vágya szárnyin a hazába jár. Egy másikban a kibujdosott kétkedve kérdezi: Lesz-e szem, mely sirlakomba Könyezőn lenéz? Mely reám maroknyi földet Szórjon, lesz-e kéz ? Egyik legismertebb verse, a Honvágy nem illik-e rá teljesen? Azt hiszem, ezt a megható versét sokszor elmondogatta magában szenvedései közepette. . . . Vágyam egy: bölcsőm honába Térni boldogul, Csak egy kis darab magyar föld Siri ágyamul. Vágya nem teljesült. Megtörik testben-lé- lekben; most már nélkülözött is, a sárga láz ágybadöntni. S a szenvedések, a honvágy, tönkrejutása megzavarták lelke összhangját s a jobb sorsra méltó harminczéves férfiú ott kínlódik a kórágyon, nem tudva magáról: Őrültté lön — addig harczolának Keblében kígyói fájdalmának. A mit másról énekelt, rajta teljesült. S hiába kérlelte egykor előérzetében a halált, hiába szeretett volna még élni: Oh ne szólíts bucsuzásra, élet, Szép szavaidból annyi nincs beváltva, Kora volna még számolni véled. Betelt, a mit másutt sejt, „élte korán tört le“: lázas betegsége egy óvatlan, szerencsétlen pillanatában uz égő kemenczébe ugrott s ily borzasztó halállal pusztult el a hontalan magyar költő. Összes hagyománya az útlevele volt. Itthon megsiratták barátai. Tompa egy 13. szám. szép elégiájában (Barátim emlékezete) siratja, meg Petőfivel együtt. Melyet maga után hagy mindenik halolt A sir olyan gyászos, mégis szent örökség ^ Tőletek, kiket a sors már elaltatott Mi egy zöld sirhalmot, még azt sem öröklénk I Nem lel a bú, a mely hozzátok vándorol, Fekvőn ismeretlen rögek közt valahol! Prónai Antal. Virágjában fordult... Virágjában fordult őszre ifjúságom; Milljók közt egyedül voltam a világon Néma beteg ágyon ; Zuhogó szirtek közt, villámló viharban Csak az Isten hallá elfojtott siralmam ! Tündöklő fegyverem gondolatom volt csak : Bérencz-lelkek a lét harczán eltiportak. Bódult, vérző agygyal, rég sorvadó testtel Egy végtelen üres pusztaságra estem. Halhatatlanságért epedtem, rajongtam; — Nem tört meg a szükség, Haldokolva küzdők ! — S lábnyomom se’ marad a futó homokban. Mindent elveszítve, mindenről lemondva Véremet cseppcnkint szívja a lét gondja, Félholtan bolyongva... S te ragyogó-lelkű, gyönyörüszép asszony ! Megszeretsz, hogy szived tüze föltámaszszon j Virágokkal szórod tele éltem útját, Szemeid bús éjem hajnalfényre gyújtják : Hogy gyönyörbe haljon sok sötét fájdalmam? S lángjukból szülessék száz bűbájos dallam,. Melyeknek visszhangja örökre megcsendül Szerető szivekben S csalogány-berekben Olthatatlan égő tiszta szerelemrül!... Patyi István. w. ....................................♦ ♦♦♦♦♦....................... T ragédia a szomszédban. Irta: Krúdy Gyula. I. A AZT Írnám meg, hogy tegnap szomorú, szeles tavaszi éjszakán álmatlanul hánykolódtam az ágyamban és nagyon szerencsétlennek éreztem magamat, nem mondanék igazat. Igen, álmatlan és nehéz, volt az éjjel, de már elmúlt. És a tegnapból, ha maradt is mára valami, az csak fáradtság és keserűség, a mit csak úgy érzek, mintha igen régen esett volna meg a múltban. Most a napsugár játszik az Íróasztalomon, a szobám vidámsággal telt meg; szomorú dolgokról emlékezni aligha lehetne, ha nem fájna, minden. A lélekzés, egy szó, a mit a szomszédban mondanak és általérzik a vékony falon. Ez a szomszéd! Tulajdonképen ő róla akarok Írni. A szomszéd nem mindennapi ember. Afféle- szegény diák lehet, a ki sokat tanul és sokat koplal. Néha este bekopogtat, gyufát kér. Eh,, de nem igy kezdődik az, a mit a szomszédról akarok Írni. A szomszéd vén gyerek, nagy a szakálla, nagy a bajusza és apró gyerekek sírnak az ölében. A felesége vékonyka,, halvány asszony. Azt nem tudom, hogy mi-
